Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szerény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.
Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.
S én, mint akit május, mítosz,
mély tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
s lelkeddel nehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése