Éles Attila - Diófa ágán ülök

Diófa ágán ülök, fülembe tapsolnak a levelek,
úgy fúj a szél, mintha félne, nem fújhat eleget.
Billegek, mint szitakötő a nád tetején,
néha belém kap a szél, így szeptember elején.

A forróság sárga levélbe csomagolva halkan
lehull, s ködbe vész. Lent az avarban
cseppekbe gyűlve édes nyári emlékek
csillognak, mint aranyló mézbe zárt képek.

Fázom itt fent a ködfelhők fölött.
A szél, őt is elvitte az őszi levelek között.
Mellettem az ág üres. Senki nem ül a helyén.
Fülembe tapsolnak a levelek.

Úgy fúj a szél, mintha félne,
nem fújhat eleget.
Egyedül ülök a diófa ágán,
a világ tetején.

Radnóti Miklós - Pontos vers az alkonyatról

Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.

Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s akit
figyelget: a bujdosó nap

búvik a magas füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.

Híven tüntet két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön az ég:
szuronyos szellővel üzen;

s mosolyg a szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.

(Így öregszik az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a Tiszán
s beleheli a partokat.)

William Shakespeare - Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Szabó Lőrinc fordítása

Bella István - Fény fut át

Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem

mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
…Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Zagyi G. Ilona - Mátra

  

 Gyönyörű és szertelen, "Ezerarcú Mátra"!
Vadregényes táját, ha képeslapra tenném,
egész sosem lenne. Egy kép egy pillantása.
Néha túlöltözve, néha csupaszon, lengén,
néha felhőkbe burkolva, gomolygó ködben.
néha bóbiskolva a harmonikus csöndben.

Valaki elmondja, hogy nincs feledhetetlen,
kíváncsi ösvény jár a Csörgő-patak mentén.
Csak halkan... az apadó Kövicses mederben.
Locsognak áradáskor, rohanás idején
beszédesek az egymáshoz ütődő kövek,
egyre hangosabbak, ahogy nő a víztömeg.

Mennyi ismert és ismeretlen... Csörgő-szurdok.
Erózió vájta, furcsa kő-sziluettek,
különös formák. Bámulnak andezit-tornyok,
kőfalból kibuggyanó hatalmas gyökerek.
Idehozom nagymamám száz meg száz regéjét,
hogy megértsem barlangok, üregek sötétjét.

Tán ott járt odalent maga Vidróczki Márton,
s hírhedt társai... a jött-ment szél elfecsegi.
Mamám altatója itt jár velem e tájon,
a jelenkort a képzelet oly mássá teszi...
valamit áthoz abból a régi világból,
sárkányleheletről, egy török lábnyomáról.

Bujdosók titkát óvják a mátrai bércek.
Mohák, borostyán zöldje élénkít félhomályt.
Lombkoronák, fákba vésett "Itt jártunk" szívek,
s mélybe szórt szavaink a szépségnek adja át,
hogy nyíló csodát lássak... szabad lélegzetét.
Vadakat, szelídet... már begyógyult sebeket.

Kócolódó hangom a kilátó tetején...
Itt vagyok, bükkerdők, fenyvesek, hegyi rétek!
Köszöntlek, tavak! Csermely a vízesés helyén!
Telik tüdőm, hol érzem a végtelenséget,
hol káprázik a szem a vakító kékségben,
s lent törékenység jár a szédítő mélységben.

Mezey Katalin - Boldog

akinek nem rongyos a lelke,
de fényes, mint a nehéz selyem,
aki hiszi is, amit mondott,
akit nem zsarol a félelem,

boldog, akit nem az önérdek
kormányoz, hanem önként szolgál,
adósait nem tartja számon,
görbe utakon titkon sem jár.

Boldog, akinek láthatatlan
púpként a múlt nem ül a hátán,
nem üzletel gazemberekkel,
árnyékán nem táncol a sátán,

akinek a szemén kifénylik,
hogy süt benne az Isten napja,
akinek lelke nehéz selymét
magasságos szél lobogtatja.

Vámosi János - Egy őszhajú asszony

Az édesanyámnak a haja fehér, mint a hó
Oly hajlott oly megtört oly szent oly önfeláldozó.
A legjobb falatot a szájától vonta meg
Nőttek a gyerekek, de ő közben megöregedett...

Egy őszhajú asszony a kabátkája csupa folt,
Mert egyetlen kincse a fia mosolygása volt.
Ó míly koldus és árva vagy nélküle,
Mert őt pótolni nem tudja senki sem.
Ezt a jószívű őszhajú asszonyt
Az egyetlen édesanyád.

Gyorsan csókold meg elfáradt homlokát!
Nem a sírjára kell néki száz virág!
Addig gondozzad ápoljad óvjad
Az egyetlen édesanyád!

József Attila - Judit

Fosztja az ősz a fákat, hűvösödik már,
be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
nem öleltelek,
mikor nem civakodtam, s nem éreztem, hogy
nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
Merengsz még? Aludj:
Egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj!

Kiss Mária - mert tiltottad...

mert tiltottad, dacból marékszám
tömtem magamba a gyümölcsöt,
fanyar zöld barackot,
magostól az éretlen szilvát,
mindent bírtam,
de mindent emésztetlenül;
hajamat gyermekláncfűvel copfoztam,
fújtam pitypangbibét,
árokszéli mezítlábas nimfa,
cingár lábamszárán csalán nyoma,
plüssszívemen szögecses bakancs,
azt mondtad, soha semminek nincs vége,
maradnak a szálak örök elvarratlan,
ezek itt már új pitypangok,
csak én a régi, nagy gyerek,
magamba nőttem kivehetetlenül,
mint cserépbeszorult növény;
a napok úgy úsznak el
előre felskiccelt életemmel,
mint dühödt piranhák;
ma is mosolygok tiltó szavaidon, 
pedig már minden arcizmom fáj.

William Blake - A göröngy és a kavics

A szerelem önnön javát
Nem űzi, nincs magára gondja,
De másnak édes enyhet ád,
És Eget épít a Pokolra."

Így dalolt a kis Göröngy,
Rúgta barmok lába,
Ám a Kavics a patakban
Ezt fonta dalába:

"A szerelem csak enjavát
Kergeti, mást kéjébe törve,
Örvend, ha másnak gondot ád,
S Poklot épít az Égi körbe.

Somlyó György fordítása

József Attila - Miként a tiszta űrben...

Miként a tiszta űrben a világok,
lebeg keringve bennem a hiányod

majd árnyék leszek s te szorongva félsz:
óh hát ne hagyj meghalnom, amíg élsz.

Jónás Tamás - A szád jutott eszembe...

A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.

És aggódom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.

Ez a szerelem
mint a rák, csendes.
Ugyan folyton legyőz
s minden sejtemen uralkodik
de láthatatlan.

Nem simogatlak, nem becézlek
- csak gondolatban.
Legalább így, Te is maradj velem.
Elszomorodnék hűtlenségeden.

Kovács Erika - Dorombolás

s csak ott ültünk
a szemek bársonyosak voltak
csöndesen mosolyogtak
egymásban lassú táncot jártak

közben a szerelemért
hű kutyaként hevert lábunknál a szív

valójában semmi sem történt
csak tanítottuk egymást -- simogatni

Hatos Márta - Várakozás

Tudjátok mi, az várni valakit,
Aki nekünk oly' drága a világon?
Lesni az idő lusta szárnyait,
Szívszaggatottan, lázban sóváran?

Felugrani, százszor futni elé,
Türelmetlen kinézni az útra,
Bekémlelni napfénybe, éjbe,
Minden pillanatban újra meg újra.

Lélegzet visszafojtva hallgatni
Valami neszt: ez az ő lépte volt!
És csalódottan rájönni, hogy csak
A mi bolond szívünk zakatolt.

S ha végre ismert érintés alatt
Megcsörren ajtónknak zára,
Minden vérünk a szívünkbe szalad,
Túlfeszül idegünk minden szála.

Arcunk kigyúl, szemünk lobogva ég,
Eljött végre Ő, ő a Szerelem!
Tárt karokkal fogadjuk, s ő elénk lép
Közömbös arccal - némán - hidegen!

Sárhelyi Erika - Hiába fáj

Lám, megsirat minket az ég is.
Haragod-haragom, s dacom,
hogy írok csakazértis. Mert elvehetsz
mindent: kedvem s holnapom.
De nem, szavaim senkinek
nem adom. Ők nekem a vigasz, ha
szívemre lép a május, ha a remény
csak egy kántáló zsibárus, ha
előttem hegyeket növeszt
a seregnyi gond, ha nem vagyok
más, csak egy egyszerű bolond,
kinek sipkáján csengő helyett
néhány rím csörög, s várják már
odalent a huncut ördögök…
Szavaim úgyis angyalok küldték,
ki mástól lehetne ilyen ajándék...
Hogy adnám hát Neked vagy
bárki másnak? Nem veheti el
sem harag, sem a rossz arcú bánat,
sem egy jól indult, elrontott,
csütörtök, sem a túl-igaz,
elátkozott tükrök, de még a Nap
sem, mi ma is fittyet hány a
nyárra, mely csak toporog némán
a kertajtóban állva – a verset
ők sem vehetik tőlem. Ahogy neked is
hiába fáj e háromszögű szerelem.

Iluh István - Elkerültek

Mindig olyan esetlen voltam
Elkerültek a nagy szerencsék
De ha a fűszálhoz lehajoltam
Vállamra szálltak a lepkék

Káli László - Táncolni Veled

Hallgasd e halk zenét, mely a szívemből száll most feléd,
hallgasd a szerelem legszebb dalát! Neked szól a szerenád.
Mondd! Emlékszel még, amikor szívrepesve mentem eléd?
Csak öleltünk, szerettünk, táncoltunk, nevettünk egy éjen át.
Most újra szól a dal, mint régen, a Hold is ragyog az égen,
ugyan úgy, mint akkor éjjel. S én várom, hogy visszatérj
hozzám megint. Nem kell semmi más, nem kell, csak ennyi:
táncolni, míg véget ér az élet, s vele véget ér a szerelem!
De addig táncolni utcákon és tereken, homályos szobában
együtt menni tegnapból a holnapokba, s szeretni szerelmesen.
Gyönyörű dallamra, elmerülni egy vén cselló halk hangjában.
Első és egyetlen éjszakánk örök varázsát átélni, és megélni
megannyi nappal, és számtalan éjszakán. Napkeltét várni
Holdtalan éjeken, s repülni alkonyszárnyú csókos hajnalon.
Érezni pihegésed a vállamon. A csodákban térdig járni Veled,
hogy tánclépésben haladjon felettünk a csodálkozó végtelen.
Hallgasd e halk zenét! Szívem ütemét, mely szíveden dobol,
a sóhajt, mely hárfaként rezdül, s a boldogságunkról dalol...

Itt vagy velem, mint egy új remény,
Az éjszakát felváltja a fény,
Csak egy perce élsz, nézlek boldogan,
Úgy vártam rád, édes kisfiam.

A régi vágy újra szárnyra kél,
Míg dalt susog kint az esti szél.
Minden bánatom eltűnt nyomtalan,
Mosolyogj rám, édes kisfiam.

Egy rózsakert hinti árnyait,
Nincs fontosabb, mint az álmaid,
Még egy szót se tudsz, mégis annyian
Hisznek neked, édes kisfiam.

Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,
ha egy kisgyerek megszületik.
Mert a kisgyerek egyszer felnő,
s talán sikerül neki,
hogy a könnyeket nevetéssé,
a gyűlöletet szeretetté,
az ellenségeket barátokká változtassa.

Ezt érzem én, ahogy nézek rád,
Más lesz a föld, más lesz a világ.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.

Czapp Ibolya - Hogy szeretnélek

      
 Hogy szeretnélek...
     Karommal ölelnélek, csókommal akarnálak,
     combommal szorítanálak.
     Testem melegével bezárnálak.
     Lassan, gyorsan hullámoznék neked,
     ahogy csak szeretnéd,
     úgy teszek...
     Bármit megtennék veled...
  
     Hogy szeretnélek...
     Ahogy víz a partot,
     Ahogy ég a csillagot,
     Ahogy nap a holdat,
     Ahogy szél a zúgást,
     Ahogy meleg a csendet...
     Ahogy a végtelent,
     úgy szeretnélek
  
     Hogy szeretnélek...
     Már nincs rá szó!
     Már nincs rá jó!
     Már nem tudom mit mondhatnék,
     Már nem tudom mit adhatnék!
     Már nem tudom mivé tettél e szerelemben?
     Végleg veled égek egy életre...
     Így szeretlek...

Bódai-Soós Judit - Szelíden vigyázlak

 

Selyemmé simult sóhajok
kócos álmok
mosolyba halkuló szavak.
Így kaptalak.
S míg bánat színű csend ül arcodon,
karomban tartalak.

Garai Gábor - Mint kisgyermek

Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

Báthori Csaba - Egy szóra

Szerettelek, hogy megvalósulj.
Horzsolt levél a vékony ágról
ellengedez. Csak ő való súly.

Szerettelek, hogy öregedjél.
Pamut homlokod horizontján
csak egynek, másnak nem terem tér.

Szerettelek összefonódva.
Szétszórt szerelmemet szerelmed
egyesítette, sokszorozta.

Szerelem nem látja a véget.
Csak a megrendült csillagokról
szóródnak szemedig a fények.

Szemen szedtem egykor szerelmed.
Ősz voltál. A levelek ősszel
holtak s szelek között sietnek.

Holdfény halkítja most a tájat.
Ha akarod, a fájdalomban
Istennel együtt megtalállak.

Kínok között nyomodba értem.
És ha lehagylak, jöjj utánam
egy szóra. Mert más nem jön értem.

Bari Gábor - Őszi üzenet

Koros ősz gubbaszt tarlott bokrok alatt.
Talpaink alá csusszan hosszan az út,
mely dísztelen-nehéz s velem is elfut.
Életfa-virág s lomb, mögöttünk marad.

Mint barna-piros-arcú levél, haraszt
- zöld csak Lúcra, Feketére sárga jut -,
hűvös hullámok fogain bámulunk
s fejeink loboncán fehéret fakaszt.

Szív, ha sajdul, bánatba hull a lélek...
Grieg-muzsika búg Aase halálán,
valahol síró angyalok zenélnek.

Évszakunk elfut, üzenünk levélnek:
jön új szerelem, új tavaszígéret
ha majd, kacagó angyalok zenélnek.

Baranyai Csaba - Melledre hajtom fejem

 Melledre hajtanám fejem.
Álomittasan,
Emelkedőn-süllyedőn
Melledre hajtanám fejem.

S bár váramban
Nem állomásozik lándzsás őrség
Szerelmem neked
Reményteli, ősi lehetőség.

Melledre hajtom fejem.
Várakozással vagyok tele,
Fizetségem hű szerelem -
Melledre hajtom fejem.

Várnai Zseni - Száguldó idő

Azt mondják, hogy a szív égő
sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idő!
Én elhiszem,
de egyre
inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nő.

Talán azért,
mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak
hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó
sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző,
ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se
szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!

Éles Attila - Kigombolt inggel

Százszor elmentem előtte.
Susogva, mint a szél,
remegve, akár a délibáb.
Mint a jégeső, tombolva
és úgy is, hogy az ingem
ki volt gombolva.
Soha nem nézett rám,
de én tudtam, hogy
nincs neki más,
csak megrekedt benne
a pillantás.

Radnóti Miklós - Szeptember

 

    Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
    a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
    vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
    a perzselőt! a hűs esők előtt.
    Felhőn vet ágyat már az alkonyat
    s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
    Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Jószay Magdolna - Késő őszi harmónia

Két szürke kő között
késő ősszel szárba szökkent
s kinyílott egy halványlila petúnia…
akkor, mikor már
csak álom a szín, harmónia.
Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?
Hisz már virág sincs, se híre-hamva,
csak érett avar,
mit a zord szél kavar
összevissza.

Az élet jelképe lett
két szürke kő között,
kevéssel fagypont fölött
a kimondatlan, biztos vég előtt
egy új élet teremtődött
konok önerőből,
a ritka, gyér napsugár felé
imádkozva magának utat,
leélni azt a keveset,
mi neki még adatott:
az életre - mely pár óra
csupán számára,
mégis - igent mondott.

Kalmár Tibor,Wolf Péter:Most kéne abbahagyni

 Most kéne abbahagyni,
Elfutni, elrohanni,
Érzem, hogy holnap már többé nem lehet.
Most kéne össszeveszni,
Erônket összeszedni,
S kimondanunk azt, hogy ─ Ég veled!

Most kéne visszakozni,
Nem, várni, nem habozni,
És menni, menni a józan ész után.
Egy másik útra lépni,
Egyszer sem visszanézni,
A búcsú ma még nem fájna tán.

Boldog vége ennek úgysem lesz,
Nálam százszor jobbat érdemelsz.

Horváth Jenő, Szenes Iván:Bencze Márta - Mi újság nálad?

Mi újság nálad? Hogy vagy, kedvesem?

Talán még egyszer megkérdezhetem.
Magamról annyit, csendesen élek.
Órákat sétálok egy megszokott helyen.

Mi újság nálad? Hogy megy nélkülem?
Nem indulsz hozzám gondolatba' sem?
Vagy néha mégis,
Úgy hiányzom én is,
Ahogy te mindig hiányzol nekem?!

Ma már nem illik sírni...
Ki lehet mindent bírni!
De aki volt már szerelmes egyszer,
Tudja, hogy nem könnyen múlik el.

(Magamról annyit, csendesen élek.
Órákat sétálok egy megszokott helyen.)

Mi újság nálad? Hogy megy nélkülem?
Nem indulsz hozzám gondolatba' sem?
Vagy néha mégis,
Úgy hiányzom én is,
Ahogy te mindig hiányzol nekem?!

József Attila - Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

Demjén Ferenc - Most kell eldöntenem

Ez a perc mi nem volt eddig sosem
Rajtad áll, hogy nyersz, vagy vesztesz velem
Ez a perc, hogy mindenki rajtunk mosolyog
Ellenség barát a rokonok
Csak bámulnak ránk

Ez az út, hogy minden együtt legyen
A te új az én rég magányos nevem
Ezután már a szálloda portán kiderül
Hogy enyém vagy, nem vagy már egyedül
S tán másképp néznek rám

Ezután ha, minden csak félig sikerül
Te is hibás vagy nem csak én egyedül
Már nem szólhatsz rám

Maradunk hol eddig voltunk, s leszünk
Csak a világ, az táncolt egy kört nekünk
Ezután ha bárhol is kábán ébredek
Már tudom, miért vagy s én miért leszek
Mindig jó hozzád
Nagy az út, és abba még minden belefér
Hát szaladjunk együtt a holnapért
Vigyázok majd rád

És ezt most kell eldöntenem
Te kellesz vagy a végtelen
Vagy együtt mind a kettőt elnyerem
Nekem most kell eldöntenem
Te kellesz vagy a végtelen
Vagy együtt mind a kettőt elnyerem

Ne ígérj, és én sem súgok neked
Szavakat, ami szép, de mégsem hiszed
Amikor a szemedbe nézek, kiderül
Hogy ki az, ki marad, ki menekül
S ki tartozik hozzám
Mert ha a lét egy kalitkába beszorul
Te fizetsz és én is de cudarul
Hát hallgass most rám

Csorba Győző - Alkonyat a város-széléről

Szökik már a fény. Lám: a szótlan, magos
tetőkön szalad, száll, s a józan tetők
kigyúlnak, lobognak. Szelíd máglya most
a város, mely ott ég a hegy-láb előtt,
a tál-völgy ölében. – Tovább száll a fény,
fogas dunna-felhők ezüstjén lebeg
– finom pír az arcon. Tovább száll a fény,
a mély ég színén még kicsit tetszeleg,
s tovább száll megint, és a mély elnyeli. –
A tárgyak homályos szívéből kilép
a fátylas sötétség. Siet, s meglepi
a földet; csomókban lapul szerteszét,
csorog mint a víz és pocsétákban áll
a bokrok tövében, – s a jég-arcu hold
elindul hűs útján, fehér, nagy madár,
elindul hűs útján a vak fák alól.

Aranyosi Ervin - Virágok közt eltévedni

Virágok közt eltévedni,
velük együtt szebbé lenni,
általuk is jobbá válni,
a jó utat megtalálni,
talán ez a dolgom!
Látod, én is virág lettem,
hiszem, nem csak eltévedtem,
köztük helyem megtaláltam,
én magam is azzá váltam,
szépségüket hordom.
Mosolyuk az arcom dísze,
mikor meglátsz, vajon hívsz-e,
szórjam rád is jó kedvemet,
én már tudom, mi kell neked,
jó kedved megtoldom.
Virágokra a Nap ragyog,
éjszaka meg a csillagok,
szórják szét a mosolyukat,
ezért látsz fent annyi lyukat,
kacagnak a Holdon!
Hisz a Holdnak nincsen fénye,
ő csak a Nap tükörképe,
ő csak annak fényét szórja,
csillagokat mind leszólja,
s irigyeli folyton.
Döntsd el tehát, mivé válnál,
szomorkodni sorba állnál,
Mások fényét irigyelnéd?
Hadd bomoljon irigy elméd,
hadd fájjon a sorsod?
Vagy meglátnád: – Szép az élet,
csillogtatnád saját fényed,
mások hitét visszaadva,
visszaragyognál a Napra?
Hiszen ez a dolgod!
Legyél te is nyíló virág!
Legyen jó érzés nézni rád,
Mosolyod szórd szerte széjjel,
csillag legyél minden éjjel,
s legyél ettől boldog!

Balázs László - Reggel

Szemem sem
nyitnám ki még,
csak várnék.
Most úgy vagyok,
hogy tőled kellene
a reggel.
Kezedből
elvenném
szelíden,
és könnyedén
hátralevő időm...

Fülöp Kálmán - Nádas Gábor: Őszi szél

Őszi szél, kísérj el utamon
Őszi szél, feledni akarom
Tépd a fát, hulljon a falevél
Lába nyomát, takard be levéllel, őszi szél

Szürke felhő, légy az első
Aki énvelem, érte bús könnyeket ejt
Majd az éjjel gondos kézzel
Minden könnyet jól elrejt

Őszi szél, kísérj el utamon
Őszi szél, feledni akarom
Tépd a fát, hulljon a falevél
Lába nyomát, takard be levéllel, őszi szél

Lába nyomát, takard be levéllel, őszi szél

Cruz e Souza - Lelkek börtöne

Jaj, minden lélek egy börtönben sorvad,
A sötétségben rács mögött zokog
S ablakán túl a mindenség lobog,
Tengerek, éjek, csillagok és holdak.

Mert semmi sem közömbös a fogolynak,
Mit el nem ér, az mind vonzó titok.
Ő rab, de álma felszáll s ott suhog,
Hol a tiszta Tér hullámai folynak.

Ó elnémított, foglyul ejtett árva
Lelkek, kiket a bánat tart bezárva
A magány súlyos lakatja alatt,

Ti nem tudjátok, hol az égi kulcsár,
Csak várjatok, csikorog-e a kulcs már,
Mely megnyitja a titkos kapukat.

(Rónai Pál fordítása)

Szécsényi Barbara - ott lesz meleg

egyszer elvesztem magam
eloldom fékeim
s az erdő nyugtalan
fáihoz futok

megölelem a telet

fürtjeimbe szánkázó napot
fonok:
simulok

ott lesz meleg
oldalán a fáknak

a visszacsókolt fellegek
megáldnak

ott lesz meleg

(ha fázlak)

Füst Milán - Este van

Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el sem tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá hogyha tudsz.
Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld
S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
S egyetlen hang dong: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is...
Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl,
Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem..

Hermann Hesse - A magány

    Egy erős szellem terjesztette szét
    A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

    Tekintetének fénye rám mered,
    De én nem félek: nem bánt engemet.

    Fekete mélyben bukkantam reája.
    Magas csúcsokra csalogat ruhája.

    Mély álmaimból gyakran keltem én.
    Játszom az élet s halál ösvenyén.

    S órákon át, míg szívem fájt nekem,
    A hegyi úton lassan járt velem.

    És hűvös kezét áldón tette ottan
    Hő homlokomra és én - megnyugodtam!

    (Juhász Gyula fordítása)

Balázs László - Tengernél

Én szerettem volna megmutatni a tengert,
önzőn, mintha enyém volna.
A parton szótlanul fogni kezed,
s szemedbe veszni...
Ezt szerettem volna...
Ahol Te a távolban,
én tekintetedben
keresem, majd találom
a messzi végtelent,
s csendes sétánk közben
szabaddá válni.
Ezt szerettem volna...
Szerelmünkben megnyugodni,
míg el nem mossa nyomunkat
a morajló pillanat.

Gergely István - Rossz idő

Elnézem,
ahogyan az újságot a szél olvassa,
lapozza újra s újra elunva.
Haszontalan, hisz analfabéta
az istenadta.
Vagy többet ért belőle,
mint te, vagy ő, vagy bárki őelőtte?

Kovács Anikó - Esti pillanat

Szürke est baktat szembe a csenddel:
mint megtiport, vérző állat,
csillag fészkel álmos pilláidon, -
januári és hideg a budai vasárnap.
A hegy felett lobog a szél,
akár a dagadni vágyó, tépett vitorla,
elfeledett, ódon dalokat mesél,
míg éj-gyermekét az est kihordja.
Rongyos levelek görbe széle
metsz valószínűtlenül torz ábrákat
az ónszínű, megfáradt égre,-
...csak az a sor jutna ...

Sárhelyi Erika

"Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy esőcseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet."

Kohut Katalin - Lenyugvó Nap

Ereszkedik le a Nap,
feljött éjszaka hölgye már,
beköszön: jó éjt kíván nekünk
a földön a Hold-sugár

Reményik Sándor - Hegedű sír

Hegedű sír, magányos hegedű
A roppant csillag-kupola alatt.
Oly kristálytiszta üveghangokon
Jajdul a végtelenbe valaki;
Úgy ostromol Istent és éjszakát,
Könyörög, lázad, adja meg magát,
Hogy lehetetlen meg nem hallani.

És mennyi ilyen kristály-hegedű -
És mennyi ilyen harmat-tiszta hang -
És megváltásra méltó mennyi bánat
Az örök csillag-kupola alatt.

Ha ezeket nem hallja senki sem,
Ha ezeket nem bánja senki sem:
Mért hallaná meg az én hangomat?

Gradvolt Endre - Apológia

      Minden álmom színesre festett,
    messzire gurult üveggolyó.
    Idővel egyre szelídebb leszek,
    hiába vagyok megvadítható.

    Már többet hallgatok, mint ítélek,
    bár súllyal se több, mint éllel a szó.
    Vasfog az idő az ember szívének,
    ha minden színjáték megtanulható.

    Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.
    A bűneim közül semmit se bánok.
    Már átéltem mindent, amiben hittem:
    az tesz emberré, hogy újra hibázok.

Wass Albert - A szív

Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

Bartalis János - Szóltak a csend léptei

  

Szóltak a csend
néma léptei.
Hallottam a bársonyos suhogást.
Egy pohár vizet hoztál,
és letetted halkan asztalomra.
Szobám négy puszta fala
kitágult,
tág lett egyszerre körülöttem a világ.
Őszi kikericsek nyíltak a réten,
(vagy tavaszi hóvirágok?)
Ki tudja?...
Az erdőn sárgultak a lombok,
(vagy új rügyeket bontottak a fák?)
Én összezavarom most a képeket.
Ha hegyet írok,
tudod -
virágot akartam írni,
ha tengert írok,
azt jelenti,
nagyon szeretlek!

Falcsik Mari - Álom Anyámról

anyám terólad álmodtam az éjjel
szegény anyám te szomorú komoly
fiatal voltál friss csokor kezedben
megláttál akkor: napfény-mosolyoddal
szaladni kezdtél rezegtek a fürtök
hajad világosbarna fürtjei

harangozott a régi karcsú szoknyád
azt hittem engem futsz köszönteni
két szörnyű nagy ház szűkülő közében
de elfutottál mellettem s a csokrod
dús illatából épp hogy lopni tudtam
mosolyod szintén elúszott mögém

mögöttem állt egy keszeg öregasszony
csodálkoztam hogy tán te ismered
s jöttél is vissza mire eddig értem
lecsüngő kézzel lóbáltad a csokrot
csalódott arcod most megint komoly lett
sírósan mondtad: "Nem a nagyanyád."