Brendel Mátyás - Vihar

Dúvad voltam, s te csendes mező
én korlátba feszült, te végtelen
soraid letaroltam
féktelen
s magot nem arattam
fénytelen elpereg
s az egyetlen
engesztelő
hogy nyomomban
a zeg-zugos ugaron
új minták
jövője nő.

Vörösmarty Mihály - A szomjú

Laurához

Szomjas vagyok; de nem bort szomjazom,
És szomjamat vízzel nem olthatom.
Nem oltaná el azt a Balaton,
Nem a mézes szőlőjü Badacson.
Én lángot szomjazom, lángot, tüzet,
Szemed tüzében játszó lelkedet;
Szomjúzom a hajnalt szép arcodon,
És a mosolynak mézét ajkidon.
Szomjúzom édes és forró sohajt,
Mit kebled titkos szenvedélye hajt;
És szomjuzom kebled hullámait,
Szivednek minden dobbanásait;
Szomjas vagyok, leánykám, bájaidra:
Hibád-, erényed- s minden titkaidra.
Jőj, lelkem várja édes ajkidat:
Ne hagyd elveszni szomjuság miatt.

Kéri Katalin - Utazás

Repül egy gondolat,
Utánad oson,
Szalad a fák alatt,
Át a városon.

Suhan, libeg-lebeg,
Hempereg, talpra áll.
Halovány tollpihe,
csendes nyomodban jár.

Egyre száll feletted,
Mint bánatos madár,
Viszi a szívemet,
Engedd öledbe már.

Szalad egy gondolat,
Leheletkönnyű csak,
Repül a fák alatt,
Míg szívedre akad. 

Ács Dániel - Néha, egyke éjszakákon

 

Néha, egyke éjszakákon
Egyre-egyre csak azt látom,
Nem jut nekem semmi jó:
Nem jut nekem álom.

Néha, egyke éjszakákon
Nem is tudom miért fázom,
Pianínóm halk dallamát
Kinek zongorázom.

Néha, egyke éjszakákon
A Boldogságot várom.
A Boldogságot várom
Néha, egyke éjszakákon.

Őri István - Üzenő

Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...

amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...

amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...

amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere...

amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...

várlak,
Kedvesem...

Sárhelyi Erika - Homokpergető

Kagyló vagyok vad hullámverésben,
csak verődöm zord partjaink között.
Mélyre merülök, onnan emlékszem,
mint homokszem, ha gyöngynek öltözött.
Vízként ringattál, kezedbe vettél,
megtáncoltattál, ujjaid hegyén,
ha vihar zúgott, s vitt volna a szél,
láncra fűztél, hogy nyakadba vegyél.
Még látom lábnyomod a homokban,
tenyered hevét még érzi bőröm.
Gyöngy a fényt nem szeretheti jobban,
ahogy én az emlékeink őrzöm.

Gámentzy Eduárd - Meg kéne értenem

Sóhajok...Ismerem már őket.
Emlékei, a múlt időknek.
Részei minden versnek, dalnak.
Nem jöttek vissza...csak itt maradtak.
Hűségesen. Akárcsak én.
Őrzöm, ha nem is az enyém.
Cipelem árkon-bokron át,
(Apámtól örökölt kabát.)
Viszem, mert egynek vinni kell!
Halott barátom énekel
Esténként rekedt blues-okat.
Keveset éltem, de túl sokat
Ahhoz, hogy mosolyom szép legyen.
Valahogy meg kéne értenem.

Szabolcsi Zsóka - Fájó idő...

Levendula, nagymama szavát idéző
halk virág őszi sóhaja száll.
Megéled a múlt, melyben
ódon szagok ejtettek rabul,
negédes nyár zümmögött fülembe.
Barnul az idő, anyó leszek
magam is nemsokára.
Ballagok galád tél felé.
Mondhatnád: ez a rend.
Mondhatnám: Ó, hadd legyek
kicsit még rendetlen...

Ruder Jana - Ne bánts...

Ne bánts,
ne adj kezembe köveket
a szíved helyett,
ne vedd el, amit adtál,
s szavak helyére
ne küldj némaságot.
Fázom.

Létem üregeibe
a szemed színét ültetem,
kezem ráncaiból
hozzád fonok utat,
amit még nem mutat
belőlem a szó...
az is én vagyok.
A gyarló.
Ne bánts.
Ne ölj meg
hosszú csendjeiddel,
utána rám kiáltva!
Vagy taposd halálra
alkonyom virágait,
amiket neked ültettem el!
Senki sem felel.
Az óra éjfél felé jár.
A fekete csendben
valahol
felsír egy sirály...

Rainer Maria Rilke - Midőn rám leltél

     Midőn rám leltél, kedvesem,
     kicsiny voltam, szerény,
     és mint egy hárság csendesen
     beléd virultam én.
   
     Kis lényemnek név sem jutott,
     de bennem nőtt a vágy,
     míg szóltál: már oly nagy vagyok,
     név nem foghatna át.
   
     S én, mint akit május, mítosz,
     mély tengerár tetéz,
     lettem újborként illatos,
     s lelkeddel nehéz.

Lányi Sarolta - Búban virító titok

Csak az én két vállam hordja súlyát
csak az én mellem viselje búját
viruló szép titkomnak, hogy szeretlek.
Csak nekem dús, nagy ez a kis utca
és áldott százszor az aszfalt.
Ki tudja, nem Te jártál-e itt esetleg?

Egy órája tán itt voltál magad
ruhád súrolt sok barna házfalat
s e nő, ki szembe jő velem
úgy mosolyog, mint aki Téged látott
- nedves és nagyra nyílt szemekkel.
Látod, pedig őt nem fűti szerelem.

Csak én hordozom arcod itt benn
csak nekem vagy Te minden, minden!
S Tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget
mit szemed rám égetett
hordom fájósan, boldogan, titokban. . .

Komjáthy Aladár - Varázs

Holdfény alatt sétál a szerelem,
sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
Kék ködben ül a táj, a tó felett
emlékek és árnyak keringenek.
A fákon átlebeg a rezge fény,
olyan, mint egy verlainei költemény:
lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
felsóhajt és a földre hull az éj.

Kun Magdolna - Az utolsó könnycsepp

A hamvadó pernyében
egy szikra még éledt,
de a legutolsó könnycsepp
eloltotta végleg.

Bódai–Sóos Judit - Szelíden vigyázlak

 

Selyemmé simult sóhajok
kócos álmok
mosolyba halkuló szavak.
Így kaptalak.
S míg bánat színű csend ül arcodon,
karomban tartalak.

Bari Gábor - Őszi üzenet

Koros ősz gubbaszt tarlott bokrok alatt.
Talpaink alá csusszan hosszan az út,
mely dísztelen-nehéz s velem is elfut.
Életfa-virág s lomb, mögöttünk marad.

Mint barna-piros-arcú levél, haraszt
- zöld csak Lúcra, Feketére sárga jut -,
hűvös hullámok fogain bámulunk
s fejeink loboncán fehéret fakaszt.

Szív, ha sajdul, bánatba hull a lélek...
Grieg-muzsika búg Aase halálán,
valahol síró angyalok zenélnek.

Évszakunk elfut, üzenünk levélnek:
jön új szerelem, új tavaszígéret
ha majd, kacagó angyalok zenélnek.

Anatol E.Bakonsky - A szél

Nézem a szelet, s nem látom,
hosszan nézem, s nem látom,
csak azt látom, mint hajlonganak az ágak,
s mint futnak a fű közt a levelek.

Nézem az időt, s nem látom,
hosszasan nézem, s nem látom-
Csak azt látom, mint nőnek a gyermekek,
s mint őszülnek, görnyednek meg az emberek.

(Kányádi Sándor fordítása)

Zsefy Zsanett - Álmodó levelek

Bíborerek futottak szét a mennyen,
a Nap sebzetten alábukott,
mohazöldön ágyazott meg az este,
vörös a sárgával összesimult.
Csillagszekér gördült az égen,
a bakon félhold játszott urat,
avartemetőben egymáshoz bújva
két falevél rótt álomutat.

De csitt, csak halkan lépkedj!
Hagyd meg hitükben mind:
felébrednek még tavasszal,
mert nélkülük nem zöldell föld,
és kékbe az ég sem öltözik.

Tavaszy Sándor - Ma még...

Miénk a nyárnak tikkasztó heve,
színek szüretje, izzó, mámoros,
a forró szél rózsákat záporoz
útjaink mentén, százezerfele.

Két boldog testünk egymásnak dalol,
egymás szemében nézzük önmagunk,
bánatban, csókban egymásé vagyunk,
s a nyár vége még messze valahol...

A nyár vége még messze valahol,
de egyszer eljő, mindhiába fáj,
s deres lesz minden, szívünk és a táj.

Ha jő az ősz és hull a rőt levél
s már hó pihéz köröttünk, drága Párom,
szeretni fogsz-e úgy, mint most a nyáron?

Szabó Lőrinc - Tóparton

 

Rigós erdőben bujdosó nap,
itt a tó, fekszem csöndesen,
a part ring, mintha vinne csónak,
a kék vizet nézegetem,

és most közelről még a fű is,
bármily kicsi és egyszerű is,
époly gyönyörű, mint a tónak
vizéből visszakacagó nap.

Grigo Zoltán - Egy darabig

egy darabig talán bírnám nélküled
ülnék a nagy fénylő csillagok alatt
rőzsét vetnék a hamvadó tűzre
vagy égetnék barna őszi avart
nézném a kertben imbolygó árnyakat
 ahogy táncolnak alvó bokrok felett
hallgatnám hogy zörgetik az ágakat
az ásító fák közt suhanó szelek...
egy darabig talán bírnám nélküled
ahogy a csiga bírja a fűszálon
becsuknám a szemem befognám a fülem
és csak várnám hogy eljöjjön az álom
lehet hogy kicsit még kiállnék a fényre
azután a ruháimat levetném
majd ledőlnék a vackomba télire
és aludnék mint a konok nagy medvék

Jatzkó Béla - Megtanítottál

Visszaadtál magamnak:
egy ideje nem éltem
és már nem is reméltem,
hogy egyszer feltámadhat

az, aki régen voltam,
ez a víz, izgő-mozgó,
füttyös, fecsegő fickó,
akit már elhantoltam.

A sírból kapartál ki,
megtanítottál járni,
és dünnyögve-becézve
- ahhoz, hogy megszólaljak -
elkoptatott szavaknak
igazi értelmére.

Széles Kinga - Rongyosan...

Hasadozó hajnalokat,
Sóhajokkal fércelek,
Megtépázott éjjelekből
Feslenek a reggelek.
Lelkem gyolcsát imáim is
Mindhiába foltozzák,
Hisz
Elkárhozott érzékeim
Darabokra szaggatják...

Jászay Magdolna - Búcsú előtt

Csípős hajnalok és korán süppedő esték
kint rekednek s lassan odafagynak
ajtód elé, s mi szomorkásan már vissza-
számolunk... az együttlét percei rohannak.
Nézz rám, kedves, hagyd a mulandót,
itt a mában jöjj közelebb felém,
hagyd, hogy ujjaimmal érintsem mosolyod,
míg arcodon felragyog a holdfény.

Jatzkó Béla - Öröm

Nincs örömöm, csak benned,
nélküled minden üres,
velem kellene lenned,
hogy felderíts, óvj, szeress;

körül kellene fonnod,
mint repkény fonja a fát,
lennék őröd és foglyod,
fiad, szeretőd, apád;

ahol életem töltöm,
lennél egem a földön,
s az égben, hol nincs semmi,
már túl a földi körön,
lennél - te tudsz csak lenni -
az élet és az öröm.

Lucian Blaga - A kagyló

   
     Merész mosollyal nézek önmagamba,
     és szívemet
     kezembe fölfogom. Remegve
     fülemhez tartom kincsem s hallgatom.
     Úgy érzem,
     kezemben
     kagylót őrizek, amelyben
     hosszan s érthetetlen
     egy ismeretlen tenger visszazeng.
   
     Eljutok-e, eljutok-e, ó,
     valaha a parthoz,
     a tenger mentihez,
     amit ma csupán érzek,
     de nem láthatok?

     (Lengyel Ferenc fordítása)

Leleszi Balázs Károly - Hang nélküli beszélgetés

térdepelek a hegyen
közel a megnyílt egekhez
s a világ lármája lecsendesül
köröttem és bennem

ott térdepelek a hegyen
egyedül árnyékomhoz szegezve
s nézem az Istent
és az Isten is néz engem
pásztorbotjára dőlve

hang nélkül beszélgetünk

a szeretet titkaiba merülünk

Bódás János - Elveszíthetetlen öröm

Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,
sok öröme van, elveszíthetetlen.
Van öröm, amely mindörökre tart,
nem árt neki se szó, se tűz, se kard,
se fagy, se szélvész, átok vagy nyomor,
mitől a világ oly sokszor komor.
Van öröm, amely soha nem apad,
s ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod.
Adj szót, vigaszt, ha van falatot,
derűt, tudást, vagy békülő kezet,
mindez tiéd! Vesd másba s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát.
Csoda történik: minél többet adsz,
te megad annál gazdagabb maradsz.

P. Pálffy Julianna - Mindig veled ébredek

  
    Hajnalban, mindig
     a szívemben ébredek.
   
     Pereg a film. Álmom
     utolsó filmkockáin
     még téged rendez a
     tudattalatti vágy,
     mert képzeletben is -
     csak téged vetítelek.
     Magán(y)mozit forgatok
     - miközben elmaradt
     csókjaid, ölelésed néma
     lüktetéssel ébresztenek
     és hiányod gyűrt párnája
     vasal arcomra ráncokat,
     rajzol rám plusz éveket.
     Nappalok eltagadott
     magányperceinek fekete-
     fehér szalagját festem
     át - tiéd a főszerep -
     csak miattad színesek
     a pillanatfelvételek.
   
     Hajnalban mindig, a
     szívemben Veled ébredek.

Boda Magdolna - kék pillanat

Olyan ez a délután,
mintha csak kék hangok
lennének egy zongorán
és én csak egy,
egyetlen egy
billentyűt ütögetek,
mert most ez tetszik,
ez a szilvakék zsongás