Balázs Fecó - A csönd éve

Hűvös volt ez a nap és az újságok szerint
Jön az eső, jön az ősz, hosszú tél lesz megint
Húzódj még közelebb, s ha egy kevés bor maradt
Oszd meg velem a poharad, ugyanúgy, mint szebb időkben

Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy, átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond

Húzódj még közelebb, hajtsd a párnámra fejed
S az a páncél ami óv, földre hullik lehet
Ne beszélj dal sem kell, már a zenék sem azok
Amik nehéz napokon, végül is rólunk szóltak

Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond

Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond

Ez a csönd éve volt, lassan elfogy, mint a Hold
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Ez a csönd éve volt...

László Ilona - Nem tudunk semmit a jövőről...

Nem tudunk semmit a jövőről,
Csak tobzódunk önfeledten a mában,
Pillanatokat lopunk az időből,
S a végtelent leljük egymás karjában.

Ábel Andrea - Pillanat

Most még ne, most még maradj,

Annyira röpke, múló a pillanat,

Nem adhatom, hisz csak ennyi,
Mi világomból megmaradt.

Semmitmondó szavakkal próbáltam
Kimondani, mit nem lehet,
Hát így kell életben maradni,
S takargatni egy fél szívet.

Álmodok egy szebb életet,
De ébrednem kell, perzsel a nap,
Emlék-töredékek sárguló lapjain,
Érintésed megőrzi a pillanat.

Bódai-Soós Judit - Ölelés-dal

Türkiz szemedben óceánok végtelenje,
távolba, mélybe révedő világ.
És mégis, mint búvó kis patak
a barlang-mélyi tóra,
csendes magányban elmerülve,
én így találtam rád.
Karodban bízva megpihentem,
mert benned tisztán fénylett
a ringató ígéret,
hogy szeretni tudsz még akkor is,
ha nem vagyok több,
mint egy lágy tenyérbe burkolózó élet.

Szeitz János - Felejteni

Felejteni, felejteni, felejteni
Kószálni inkább megbomlott ésszel
elviselni szánalmat, gúnyt, megvetést.
Kárhozott remény nyugtot nem ád,
szenvedélyt a szenvedés megaláz!
Önző indulat hörgő tobzódása:
Menekülni vak feledés-kriptába,
hogy emlékét magamba temessem
holtéletet élve örökre elrejtsem
vértelen szívem hűs boltozatába,
megőrizni őt és elhagyni magam.

Aranyosi Ervin - Visszatérek...

Most búcsúzom,
s nem sokára visszatérek hozzád.
Szabadságom elveszne,
ha "idebetonoznád"!
Egy jó barát nem kényszerít,
nem láncol magához.
Aki vissza akar térni,
önmaga határoz.
Aki szeret, azt a szíved,
mint a mágnes, vonzza!
Emlékeit ez az érzés,
be is aranyozza.
Boldog, mikor újra láthat,
szinte alig várja.
A lelkünk szép menedéke,
szívünk jó barátja

Szeitz János - Esőcseppek alatt

Esőcseppek hullnak a fűre
Csillog a sok kis dárdahegy.
Fürdik a pázsit, a hűs permetben
Felüdülve, vidáman leng.

Elbúvik a hársfa virága
Zöld csipkés ernyője alá,
Hogy illatos nektárját óvja
Méheknek az eső után.

Szomorúan sóhajt az akác
Sűrű csepp szaggatja szirmát,
Vele hull a bibék ruhája
Vet éjnek a gyepre ágyat.

Barna Márta - Asszony vagyok

Ha dal lehetnék,
Neked szólnék.
Ha szellõ,
Hozzád szállnék.
Ha fény,
Érted a sötétet
tündöklõvé tenném.

De mert asszony vagyok,
fohászként Hozzád szállok és
ajkadon imaként megpihenek.
Homlokodon redõvé fércelõdöm.
Szíveden bújócskázom.
Szerelem édes érintéseként
ereidben, mint a vér
zsibongva áramolok..

Alekszandr Szergejevics Puskin - A dalnok

Hallottátok-e, éji berken át,
a szív dalnokát, dalnokát a búnak?
Mikor a mezők reggel már aludtak,
a csüggedt, halk, egyszerű furulyát –
mondd, hallottátok-e?

Láttátok-e, hol sötétek a fák,
a szív dalnokát, dalnokát a búnak?
Mosolyát, a mindennél szomorúbbat,
s tekintete nagy, csöndes bánatát –
felelj, láttátok-e?

És felsírtatok-e, míg zokogott
a szív dalnoka, dalnoka a búnak?
Mikor az erdőn a szegény fiúnak
megtört szemével találkoztatok –
mondd, felsírtatok-e?

Ady Endre

Ha senki sem marad 

Becsületesnek, hűnek, jónak,
Vígyázz, mert akkor is
Nagy barátaid fognak, óvnak.

Ady Endre - Jázmin nyitott...

Jázmin nyitott a kertetekben,
Kissé regényes, de nyitott.
Talán akkor támadt lelkünkben
Az elválasztó mély titok.
Talán akkor jutott eszembe,
Hogy ámítom csak önmagam
S talán te is másra gondoltál,
Míg rám borultál szótalan...

Eszünkbe jutott mindkettőnknek
Az édes, kínos pillanat,
Mikor szivünk először nyílt meg
A nyíló jázmin lomb alatt,
Mikor nem vágy volt a szerelmünk,
Csak titkos, bűvös sejtelem:
Talán akkor jutott eszünkbe,
Hogy ez már nem a szerelem...

Csukás István - Nyárutó

Szemedből visszatükröződik az arcom,
szívedből visszatükröződöm,
így teljesedek be, szelíden megérve immár az örömre,
ámulva és önfeledten reszketek a mosolyodban;
hát köszönöm, hogy vagy, hogy lélegzel,
hogy jársz-kelsz,
hogy ajtót nyitsz, hogy öltözöl, hogy vetkezel,
hogy megfelezed minden percem, szívverésünkkel
bedobogjuk az időt...

Brinkusz Gábor - Különös

Különös a minden, hogy Nélküled semmi sincsen,
Különös a nincsen, hogy Nélküled a semmi a minden.
Különös a semmi, az, hogy Nélküled minden mindegy,
Hogy Nélküled a semmi, s a minden mind egy.
Különös a mindegy, hogy Nélküled minden a semmi,
Különös a Nélküled, mert így nem tudok megszületni.

Aranyosi Ervin - Voltál szerelmes?

Voltál szerelmes, mondd el, hogy milyen volt?
Meséld el annak, ki nem élte át
Olyan, mintha egy vaknak elmesélnéd,
hány féle színben játszik a világ.
Mennyei érzés - földi halandóknak,
s néha pokol, mert néha gyötre
Valóra vált, beteljesült, vad álom,
vagy egyoldalú és örömtelen.
Van hogy fellángol, máglyaként eléget,
s fájón parázslik amikor kihuny.
Csodálatos, míg viszonozva érzed.
S ha tovaszáll, maró, akár a gúny.
A szív megtelik néma áhítattal,
méregpohár, amikor kiürül.
Üresség tátong, mikor magadra hagynak,
emléke fájón lüktet legbelül.
Hiába kínoz gyötrőn ez az érzés,
lelkedet tőle meg nem mentheted.
Nekivágsz újra, amíg csak el nem éred,
s végül igaz szerelmed te is elnyered!

B.Huszta Irén - Kék-arany álom

Holdfényben árnyékod elterül
Csillagok ragyogják léptedet
Aranyra festik az éjkék eget
Sziluetted hűs selymére vetül.
Magasba repülni volna jó
Súlytalanul szállni veletek
Eggyé válna lelkemmel lelketek
Lehetnék én is égi fényfolyó.
Csillagként mutatnám merre menj
Hogy a boldogságra rátalálj
Örömödben te is csillaggá válj
Fényedtől pokolból is lehet menny.

Jagos István Róbert - Légy minden

 Légy a csend szavaim között.
Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.
Sóhaj, páradús reggelen,
a csók elernyedt testemen.
Remény, ha keserű száj ontja szennyét;
otthon, mely a Mindenségtől megvéd.
Láz: forró, perzselő.
Nő, anya, tiltott szeretőm.

Arany-Tóth Katalin - Életünk pillanatai...

Életünk pillanatai úgy suhannak el,
mint egy-egy árnyék a fényben;
szorosan hozzánk fonódva,
aztán semmivé válva, hirtelen.

Zsefy Zsanett - Az eső szerelme

Szerelmes lett az eső a szélbe,
imádta amikor az susog,
nyári éjek csendes magányába
ahogy hordta az akácillatot.

Szerette a felkorbácsolt képet,
folyók felett dúló erejét,
megcsodálta a kis semmiségből
felduzzadó hatalmas legényt.

Messzi tájról indultak ők ketten,
útjuk gyakran találkozgatott,
az őserdő fülledt melegéből
az ég a földnek zivatart lopott.

Cseppenként mind halomba hordta,
fellegfészkében az eső suhant,
a szél kísérte sivatagon túlra,
hol szívében szerelem fogant.

Csillogtatta millió kis cseppjét,
lágy permettel szórta a határt,
szikrázott szirmokon kacéran,
láb' lógázva is a szélre várt.

De hiába minden trükkös szándék,
a szél rohanva tört mindenen át,
az eső függönyét széttépve
pusztulást hagyott maga után.

Szerelmes volt az eső a szélbe,
de cseppekre tört benne a vágy,
így, ha fájó képek gyötrik néha,
jéggel veri máson el baját.

Buda Ferenc - Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Károlyi Amy - Hattyú

Aranyzsinórra fűzve fel,
a szerelem nem múlik el.
Aszú-szőlőnek édesét
esztendőkig nem veszti el.
Aranyzsinórra fűzve fel,
ingben, ing nélkül
át-telel.

Jahja Kemál Bejátli - Találkozás

(Teszádüf)

Bámultam az útra, szememet tágra kinyitva.
Kérdeztem a széltől, ki is Ő és mi a titka.
Párducszeme volt, zöldszinü volt, vad tüze tiszta.
Lelkem lobogását rabul ejté e varázslat.
„Mondd hát, az öröklét lakomáján veled ittam,
Bíborszinü rózsák levelével borítottan,
S egy vágy remegése a szivünkben szakadatlan?”
Nézett, mint egy álom közepéből, s belesápadt.

(Vas István fordítás)

Szeitz János - Éltető emlék

Nyár volt, gondfelejtő délután,
Míg fénylő csend simult reánk,
Nesztelen, mint a napsugár, egy
Cupido lebbent át a szobán.

Szomorú arcodra szelíd szép
Mosolyt hintett a fénnyel ő.
Szerelemmel áldott lett a csend,
S egy pillanatra megállt az idő.

Amint ruhád puha fodra
Köréd simult igézőn, tova
Szállt a pillanat, ám egyé vált
Két egymásra váró gondolat.

S itt vagy éltetőn magamban,
Csontjaim puha hártyáin,
Izmaiban és bőröm hámján,
S véremmé váltál oldhatatlan.

Aranyosi Ervin - Őszi fák

Lám, a megfáradt fák
levelüket ejtik,
a nyár üde zöldjét
végképp elfelejtik.

Harmatcsepp a könnyük,
hajnalban zokognak,
meghajolnak szélnek,
múló évszakoknak.

Színes levelekkel
takarják a földet,
színpompás varázzsal
búcsúzkodnak tőled.

Ha lehull a levél,
álom száll a fákra,
színes avarszőnyeg
terül a világra…

Pej Erika - Egyedül

Hosszú volt a nap, csak vánszorgott,
Lassan, húzta a perceket, mint sánta a falábát.
Nem kapcsolok lámpást, ha arcod nem láthatom,
minek szórja hiába világát?
Csukott pillám alatt, úgyis érzem, tested minden apró vonalát.

Az éj sötétje lopakodva vesz körül,
mint fojtogató bársonylepel rám ül.
Nincs fény, csak mély sötét, és karcos téli szél.
S én fuldokolva sötétbe bújva arra várok,
hogy suttogásod halljam helyette.

Hosszú nap után, hosszú éjszaka.
Égő, fájó, álmatlan, kínzó minden szava.
Kegyetlen hajnal, könnyben úszó rideg reggel.
Csak a magány az, ki ilyenkor felkel.

Tót Árpád - Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstösfehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?

S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe,
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?
     

Hatos Márta - Talán

Talán üzensz majd egy hulló falevéllel,
Csak még kacérkodsz kicsit a széllel.

Talán szívedben sajog sok bánat,
Csak én látlak mindig vidámnak,

Talán a múlton elmerengsz néha,
Csak nekem számít a szó még ma,

Talán álmodozol csendes, nyári éjen
Csak én vagyok, ki álmaidat féltem,

Talán lángolsz és perzselő vágyat érzel,
Csak én vesztettem el a reményem.

Talán messzire sodort téged is az élet,
Csak én kereslek örökkön téged,

Talán egy kő vagy az áramló időben,
Csak én érzem, hogy szíved összetörtem.

Kun Magdolna - Óvd a gyermekeket

Óvd a gyermekeket, mert ők bíznak benned,
és elhiszik, hogy általad nem kell félniük,
még akkor sem, ha a világ romjaira hullik,
és veszélybe kerülne mind az életük.
A gyermekek lelkében minden tisztán fénylik,
bennük még nem forrong embergyűlölet,
sem ellenségeskedés, sem haragvó viszály,
amely a meg nem értések útjához vezet.
Nézd, csak, nézd, mily sok szeretet piheg
hamvas arcocskájuk puha bársonyán,
és mennyi-mennyi jóság árad csöppnyi szívükből,
mit sosem győzhet le az emberi ármány.
Hát védd a gyermekeket, a magadét s a másét,
mert minden gyermekben él még az a hit,
hogy mindaddig, míg léteznek jólelkű emberek,
jövő útjuk is egy szebb világba visz.
    

Lelkes Miklós - Amikor a csend beérik

Mikor a csend beérik:
kék ujjhegyen
lepketánc, fehér szárnyak,
fényszerelem.

Mikor a csend beérik -
piros a dal:
a piros dallá gyújtja
mit szív akar.

Mikor a csend beérik:
gyümölcs ragyog.
Édenkert-szellő ringat
égillatot.

Mikor a csend beérik -
már hallgatunk
egy hangra, halkan súgja,
hogy nem vagyunk,

s lelkünkben is beérik
másik való:
hogy nemléten túl lenni,
az volna jó.

Mikor a csend beérik -
új tűz velünk:
értünk kiált a múltunk,
volt-életünk.

Mikor a csend beérik -
könnyes a szem,
s fáj egy csillagos szépség:
a végtelen.

Csukás István - A bűvös virág.

Ha szereted viszont szeret
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
Szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat
Becézgeted, örül ám,
Szíved örül, lelked röpül,
csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja,
míg merengsz az illatán!

Johann Wolfgang Goethe - Ezer alakban rejtőzhetsz

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.

A karcsú ciprus ifjú erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vízsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:
hol ezerkarú repkényt kúszni látok,
ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehelve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.