Éles Attila - Kigombolt inggel

Százszor elmentem előtte.
Susogva, mint a szél,
remegve, akár a délibáb.
Mint a jégeső, tombolva
és úgy is, hogy az ingem
ki volt gombolva.
Soha nem nézett rám,
de én tudtam, hogy
nincs neki más,
csak megrekedt benne
a pillantás.

Radnóti Miklós - Szeptember

 

    Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
    a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
    vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
    a perzselőt! a hűs esők előtt.
    Felhőn vet ágyat már az alkonyat
    s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
    Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Jószay Magdolna - Késő őszi harmónia

Két szürke kő között
késő ősszel szárba szökkent
s kinyílott egy halványlila petúnia…
akkor, mikor már
csak álom a szín, harmónia.
Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?
Hisz már virág sincs, se híre-hamva,
csak érett avar,
mit a zord szél kavar
összevissza.

Az élet jelképe lett
két szürke kő között,
kevéssel fagypont fölött
a kimondatlan, biztos vég előtt
egy új élet teremtődött
konok önerőből,
a ritka, gyér napsugár felé
imádkozva magának utat,
leélni azt a keveset,
mi neki még adatott:
az életre - mely pár óra
csupán számára,
mégis - igent mondott.

Kalmár Tibor,Wolf Péter:Most kéne abbahagyni

 Most kéne abbahagyni,
Elfutni, elrohanni,
Érzem, hogy holnap már többé nem lehet.
Most kéne össszeveszni,
Erônket összeszedni,
S kimondanunk azt, hogy ─ Ég veled!

Most kéne visszakozni,
Nem, várni, nem habozni,
És menni, menni a józan ész után.
Egy másik útra lépni,
Egyszer sem visszanézni,
A búcsú ma még nem fájna tán.

Boldog vége ennek úgysem lesz,
Nálam százszor jobbat érdemelsz.

Horváth Jenő, Szenes Iván:Bencze Márta - Mi újság nálad?

Mi újság nálad? Hogy vagy, kedvesem?

Talán még egyszer megkérdezhetem.
Magamról annyit, csendesen élek.
Órákat sétálok egy megszokott helyen.

Mi újság nálad? Hogy megy nélkülem?
Nem indulsz hozzám gondolatba' sem?
Vagy néha mégis,
Úgy hiányzom én is,
Ahogy te mindig hiányzol nekem?!

Ma már nem illik sírni...
Ki lehet mindent bírni!
De aki volt már szerelmes egyszer,
Tudja, hogy nem könnyen múlik el.

(Magamról annyit, csendesen élek.
Órákat sétálok egy megszokott helyen.)

Mi újság nálad? Hogy megy nélkülem?
Nem indulsz hozzám gondolatba' sem?
Vagy néha mégis,
Úgy hiányzom én is,
Ahogy te mindig hiányzol nekem?!

József Attila - Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

Demjén Ferenc - Most kell eldöntenem

Ez a perc mi nem volt eddig sosem
Rajtad áll, hogy nyersz, vagy vesztesz velem
Ez a perc, hogy mindenki rajtunk mosolyog
Ellenség barát a rokonok
Csak bámulnak ránk

Ez az út, hogy minden együtt legyen
A te új az én rég magányos nevem
Ezután már a szálloda portán kiderül
Hogy enyém vagy, nem vagy már egyedül
S tán másképp néznek rám

Ezután ha, minden csak félig sikerül
Te is hibás vagy nem csak én egyedül
Már nem szólhatsz rám

Maradunk hol eddig voltunk, s leszünk
Csak a világ, az táncolt egy kört nekünk
Ezután ha bárhol is kábán ébredek
Már tudom, miért vagy s én miért leszek
Mindig jó hozzád
Nagy az út, és abba még minden belefér
Hát szaladjunk együtt a holnapért
Vigyázok majd rád

És ezt most kell eldöntenem
Te kellesz vagy a végtelen
Vagy együtt mind a kettőt elnyerem
Nekem most kell eldöntenem
Te kellesz vagy a végtelen
Vagy együtt mind a kettőt elnyerem

Ne ígérj, és én sem súgok neked
Szavakat, ami szép, de mégsem hiszed
Amikor a szemedbe nézek, kiderül
Hogy ki az, ki marad, ki menekül
S ki tartozik hozzám
Mert ha a lét egy kalitkába beszorul
Te fizetsz és én is de cudarul
Hát hallgass most rám

Csorba Győző - Alkonyat a város-széléről

Szökik már a fény. Lám: a szótlan, magos
tetőkön szalad, száll, s a józan tetők
kigyúlnak, lobognak. Szelíd máglya most
a város, mely ott ég a hegy-láb előtt,
a tál-völgy ölében. – Tovább száll a fény,
fogas dunna-felhők ezüstjén lebeg
– finom pír az arcon. Tovább száll a fény,
a mély ég színén még kicsit tetszeleg,
s tovább száll megint, és a mély elnyeli. –
A tárgyak homályos szívéből kilép
a fátylas sötétség. Siet, s meglepi
a földet; csomókban lapul szerteszét,
csorog mint a víz és pocsétákban áll
a bokrok tövében, – s a jég-arcu hold
elindul hűs útján, fehér, nagy madár,
elindul hűs útján a vak fák alól.