2017. június 30., péntek

Imre Flóra - Levél a hitveshez



    a fogkeféd elcsomagoltam
    kidobni nem vitt rá a lélek
    maradok hát gyógyíthatatlan
    szentimentális amíg élek

    a tusfürdődet félretettem
    törülköztem a törülköződdel
    a konyakmeggyet is megettem
    nem maradt végül semmi bűnjel

    de hova rejthetném a testem
    titkolni, hogy te átkaroltad
    a lelkem hogy fertőtlenítsem
    amely nem tud nem tudni rólad

    csak a tárgyak törékenyek
    de tömör az emlékezet

2017. június 29., csütörtök

József Attila - A szemed



Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten
s lelkemben halkan fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
subáján fekve méláz fényes égen
s kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten
s már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
s arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten
s a vér agyamban zúgva dübörög.

2017. június 28., szerda

Kiss Tamás - Éj



Rámhull az éj lenge selyme,
meglebben fekete szárnya,
mintha valaki átölelne,
s öleljem én is, arra várna.

Tudom, nem jár itt senki sem,
csupán az álom érkezett,
alatta szívemen pihen
simogató fehér kezed.

2017. június 27., kedd

Mary Elizabeth Frye - "Ne jöjj el sírva síromig.."

Képtalálat a következőre: „Mary Elizabeth Frye - "Ne jöjj el sírva síromig.."”

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

2017. június 26., hétfő

Arszenyij Tarkovszkij - Álmatlanság

 

    Meg-megreccsen a bútor az éjben.
    Csapból víz csöpörész valahol.
    Ilyenkor az ember, a gond fia végre
    Nappala terheitől szabadul.
    Emberi lelket kapnak a tárgyak
    Ilyenkor, az éjközepen,
    S szótalanul,
    vakon
    és süketen
    Szétszélednek a házban.
    Küldi ilyenkor az óraütés
    Erre
    meg arra
    a perceket, és
    Sántifikálnak a tárgyak
    az éjben,
    Szállnak a liften fölfele élve,
    Alig élve,
    talán nem is élve,
    Megtorpanva, ha víz cseperész,
    Poharaznak, ügetnek, a táncot
    Szaporázva, akár a cigányok,
    Vagy lesekednek, akárcsak a vész,
    Ajtót, lakatot feszegetnek,
    Szakadozgat a sok vezeték,
    A világ, amit ők hiteleztek
    Minekünk, ma megint az övék,
    Benyújtva a számla.
    Aludnál,
    S vergődsz csak a fekhelyeden,
    Nem tudsz elaludni -
    nem ad már
    Nyugalmat az éjszaka sem.

2017. június 25., vasárnap

Gámentzy Eduárd - Meg kéne értenem


 
Sóhajok...Ismerem már őket.
Emlékei, a múlt időknek.
Részei minden versnek, dalnak.
Nem jöttek vissza...csak itt maradtak.
Hűségesen. Akárcsak én.
Őrzöm, ha nem is az enyém.
Cipelem árkon-bokron át,
(Apámtól örökölt kabát.)
Viszem, mert egynek vinni kell!
Halott barátom énekel
Esténként rekedt blues-okat.
Keveset éltem, de túl sokat
Ahhoz, hogy mosolyom szép legyen.
Valahogy meg kéne értenem.

2017. június 24., szombat

Hajnal Anna - Madarad



Madarad kit kezemre adtál
mint gyenge pelyhest nálam hagytál,
hogy majd megnőjjön, kapjon szárnyra
megnőtt: most beborít az árnya.

Amikor erre választottál,
hogy vele megajándékoztál
tudhattam volna amit mára
nem rám gondoltál: a madárra.

Erdőt növesztettél körébem,
hogy madarad erdőben éljen,
biborbogyókat érlelsz érte,
hogy édes legyen estebédje

most szelet zúgatsz reggel-este,
hogy énekelni keljen kedve
madarad énekétől lángol:
alkony az égbolt közel s távol.

2017. június 23., péntek

Babits Mihály - Hegyi szeretők idillje

 

Mikor az alkony szelleme a délutánra száll
titkosan mint távol zene:
a hegyi szeretők szeme
a tájon szerte jár,
minthogyha végiglengene halk szárnyon négy madár.

A föld most már az Istené, a nap lanyhán üget,
mint ló az istálló felé.
A fény lármája és a méh
dongása is süket.
Zöld dombok tárják ég felé prémes mezőjüket.

2017. június 22., csütörtök

Válóczy Szilvia - A Férfi



 A Férfi, biztonság,
lágyan ölelő karok
meghitt melegsége,
hol minden titok
epedve nyílik.

A Férfi, lét, és erő,
hatalmát körbe hinti
amerre jár,
s vágyakat gyűjt
szép szerelmesének.

A Férfi, lassú csend...
Mély hallgatás,
ha szíve égre kél,
s szelíden óvja
őszinte álmait.

A Férfi, megnyugvás,
Alkonyok igaz őrzője...
Hosszú ÚT,
a nő legszentebb útja...
Örök Világmindenség...

2017. június 21., szerda

Fövényi Sándor - Csodát keresve


Valami fény kéne a szemekbe
kék, zöld, barna, fekete tűz
egy kéz kéne a kezekbe,
mely mindent összefűz.
Valami csoda kéne
mit annyian várunk
Valami új hit felé
mert omlik már régi házunk.
Valami, valami fény kéne...

2017. június 20., kedd

Tóth János - Elmosódó emlékek


Pára terül szét az ablak üvegén
homályba vész mögötte a táj,
ujjam hegyével letörlöm könnyedén
s fénnyé lesz a sápadt félhomály.

De ha régmúltba nézek elmerengve,
szemem az idő ködét járja,
hiába fúj az emlékezés szele,
ritkul, de nem szűnik a pára.

2017. június 19., hétfő

Sárhelyi Erika - Az én csendem

 


Az én csendem nehéz, mint az árvák könnye,
vádol, majd könyörög, úgy zuhan a földre,
hideg és kőkemény, mint késben a szándék,
legforróbb szavad is megdermedt ajándék.
Az én csendem konok, mint ránc a homlokon,
s úgy telepszik reád, mint nem kívánt rokon,
szívós és kitartó, akár földben a mag,
gyökeret ereszt, mint a felszított harag.

De a csendem lágy is, mint az alkonyi kék,
mint éjben a neszek, mint ringató mesék,
végtelen és áldott, mint templomok csendje,
mintha némák lelke együtt énekelne.
Az én csendem szelíd, akár a hajnalok,
mikor az égre az első fény fellobog,
s ha fáj neked olykor ezerarcú csendem,
hagyj kicsit magamra, és megszólalsz bennem.

2017. június 18., vasárnap

Demjén Ferenc - A gömb


 Kezdetben volt egy nagy korong,
Lent a Föld lapos, s fent a csillagok,
Alattunk lent az ördögök,
felettünk fent az angyalok.

Így játszadoztak az emberek,
Éltek, és álmodtak, mi mást lehet,
De néhány kíváncsi ezek felett
Valami újat keresgetett.

Mert nem hitte el, hogy nem lehet,
A korong széléig merészkedett.
Hátukon egy-egy nagy hátizsák,
S csak gyűlt bele lassan az igazság,

Mely súly alatt a korong szélei
Elkezdtek lassan gömbbé hajlani.
Így egy helyre került a sok kíváncsi,
Most együtt kell valami jót csinálni,

Mert az angyalok fáztak az űrben fent,
Az ördögök unták a pokolban lent,
Hát összegyűltünk a felszínen,
Hisz békésen elférhetnénk ennyien.

2017. június 17., szombat

Nagy Veronika - Csak tánc az élet


Ártatlan tánc, őrült forgatag,
Száll az öröm és kín hangja.
Táncol a világ, pörög az élet,
A nappal öleli az éjjelt.
Táncol az élő a holttal
Ölelkezik a nap a holddal.
Csókot vált a kín, s az öröm,
Egymást váltja zene, s csönd.
Párját elhagyni képtelen,
Hívja magához a nap az éjjelt.
A nappal megöli kedvesét, az éjt,
Hogy aztán világos legyen az ég.
S az hamvába csókol az éjnek,
Hogy feltámadjon, s éljen.
S most az éj öli meg a nappalt,
Hogy most ismét lehessen holnap.
Szemébe fájdalom, s könny szökik,
De tudja ennek így kell lenni.
Örök körforgás, mit elhagyni nem lehet,
Örök fájdalom, mit szerelem övez.
Egy tánc, mi egy életre szól,
Egy dal, mit örökké dalolsz.

2017. június 16., péntek

Kamarás Klára - Röviden


Nem a haláltól,
csak a szenvedéstől félek...
ha félek...
...azt is csak, míg élek.

2017. június 15., csütörtök

Galgóczy Erzsébet - Milyen vagyok


Olyan vagyok, mint az útszéli kavics,
mely sír és nyikorog, mikor ezer ember lába rátapos.
Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg,
míg a kavicsból apró homok nem leszek.
De ha a kegyelem napja rám ragyog, akkor . . .
. . . kicsi homok szem: - majd én is csillogok.

2017. június 14., szerda

Gergely István - Könnycsepp marokban


vigyázz rám hogy le ne essek
kavicson szét ne fröccsenjek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne szédüljek
nap tüzébe ne repüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne remegjek
sötétségtől ne rémüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha vihar szárnyán
felszürcsölne szörnyű sárkány
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha eresztenél
fakó múltba felejtenél
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha már nem vagyok
emlékedben szemem ragyog
úgy vigyázz rám

vigyázz rám mert amíg ragyog
vagyok ha már nem is vagyok
úgy vigyázz rám

úgy legyen

2017. június 13., kedd

Kormányos Sándor - A csenden át...


A hallgatáson túli vágy
feléd incseleg.
A csenden át, mely körbezárt,
megérintelek.
Mesét mondok, dúdolom a
régen otthagyott
szavak élén gömbölyűvé
kopott dallamot...

2017. június 12., hétfő

Dienes Eszter - Fekete tollú


       Emlékeimben csillagok,
    rügy feszül az ágon,
    kezed, szemed, mozdulatod
    lesz örök lakásom.

    Tíz ujjaddal ha
    tollászkodol az arcomon,
    két kezed kedvéért
    madárrá változom.

    Mindent lent hagyok!
    Kertben az alkonyat,
    dérütött fákat,
    katonasírt a parkban,
    hol másokra vártam.

    Mindent lent hagyok!

    Arcom egy levert harcban,
    sarkom egy nagy futásban,
    elbotló lépteim
    egy szénaboglya-nyárban.

    Emlékeimben fúj a szél,
    hordja az árnyad…
    Fekete tollú,
    fehér madár vagy.

2017. június 11., vasárnap

Horváth Zoltán - Az érzések mögött


A mosolyok mögött,
Emberek vannak.
Szívüknek mélyében,
Érzések laknak.

A könnyek előtt mindig,
Sértések vannak.
Amit a könnyezők mindig,
Másoktól kapnak.

Rossz időszak után,
Mindig jön a jó.
Többet nem is adhatna,
Mint egy kedves szó.

Mosolyok és könnyek,
Élnek és halnak.
Ezekkel a hozzáértők,
Mesterien csalnak.

A szélhámosok mindig,
Színészként játszanak.
Az életnek színpadán,
Embernek látszanak.

Ezért velük,
Nagyon vigyázz!
Az ő kedvükért,
Sose hibázz!   

2017. június 10., szombat

Boda Magdolna - Levélrészlet

 
Kellene ma a tegnapi megtartó hitem. Elbotorkáltam.
Nem lelem a hidat.
Nem tudom, hogyan lehet átjutni a mából a holnapba.
Épségben.
Kiáltanék: HÉ EMBEREK!! De nincs itt senki.
Senki. Jó lenne sírni.
Nem vagyok szomorú. Vidám sem. Csak vagyok.
És olyan jó lenne, ha bárki is örülne ennek.
Hogy valaki idelépne hozzám, két kezébe fogná arcom és azt mondaná:
kellesz.
Persze vannak akik ezt mondják: kegyes hazugság.
Én próbálom a hazugságot igaznak hinni,
mert nem kell már a küzdelem, hátha mégis veszíthetek.

Már a harc sem kell. Ilyenkor lenne jó menni.
Menni egyedül.
Jó messze.
Jó lenne a friss széna illata,
és jó lenne alkonyórán szembenézni a nappal.
Megkérdezni, mivégre tette útját.
Mennyi örömet és mennyi fájdalmat hagy maga után egy-egy nap,
mikor a horizont alá hajtja nagy busa fejét.

Tudod, jó, ha vannak olyan esőutáni fülledt,
párás, fojtogató napok, mikor egy hintaszékben ülni volna jó.
Ez most minden vágyam.
Szép nagy terv. Szép nagy vágy. Egyszerre sírnom és nevetnem kell.
Egy hintaszék. Egy kurvanagy hintaszék.
Úgy belehuppanni és kinevetni a világot.
Egy kedves hintaszék, ami, ha szomorú vagyok,
úgy kéz nélkül körbeölel és elhiteti velem: jó a világ.
Egy hintaszék.
Egy szentély, ahol a könnyek is édesek,
mert egy pont, ahol hihetem: van szeretet.

És hát persze, hogy van: majd én ülök ott, mosolyogva,
mert már rég becsaptam magam, amikor hittem: van jóság.
Vagy bármi más, amiért érdemes az ősz, a tél, a tavasz, a nyár.
Valami nagy titok, amiért a föld rója csendes köreit,
A titok, amiről az utolsó pillanatban tudom meg:
végig ott lapult a markomban.
Hát ilyen vagyok. Ilyen hülye vagyok.
Cinikus, konok, gunyoros, szelíd, élni-halni akaró,
vállraborulós fajta,
mitöbb szenvedélyes is és telhetetlen,
mert részletek helyett az egészet akarom,
mert nem osztozom, nem vonz falka. És lusta is,
. . . nagyon lusta, nagy gömbölyű formák,
a zöld és narancs szín ejt rabul, almaillat vagy barack.
Gyűlölöm a szegfűt és félek a harmatcseppes rózsáktól,
mert gyengévé tesznek.
Ilyen vagyok, sőt.

2017. június 9., péntek

Hámori István Péter - Mikor vagy


Mikor rám nézel beköszönnek
Otthonunkba a víg hegyek.

Mikor mosolyogsz szembejönnek
Mind, akik minket értenek.

Mikor beszélsz felcsilingelnek
Száncsengők rézharangjai,

Mikor szeretsz e néma jelnek
Megszólalnak a hangjai.

Mikor kacagsz, támadhat bárki,
Bennünk épülnek új falak.

Mikor hallgatsz, a palotái
Szavaknak, összeomlanak.

2017. június 8., csütörtök

Weöres Sándor - A beszélő forrás


megszólal a kimondhatatlan
de nem mondhatja ki önmagát

cselekszik a kezetlen
de csak a te kezeddel
megindul a lábatlan
de csak a te lábaddal
eszmél az eszetlen
de csak a te eszeddel
virágba borul a virágtalan
de csak a te virágoddal
gyümölcsbe merül a gyümölcstelen
de csak a te gyümölcsöddel
adakozik az adhatatlan
de csak a te adományoddal
irgalmaz az irgalmatlan
de csak a te irgalmaddal
imádkozik az imátlan
de csak a te imáddal
fényes lesz a fénytelen
de csak a te fényeddel

megszólal a kimondhatatlan
de csak a szívedben.

2017. június 7., szerda

Kormányos Sándor -Ha elalszol...


Moccan egy érzés, a szem lecsukódva
nyílik a fény a mesék mosolyán,
párna alá gyűrt tegnapok árnya
szürkül a vágyból szőtt nyoszolyán.

Álmokat ringat a test belerezdül
szárnyakat rajzol az éj odabent,
s távoli tompa szívdobogáson
messzire készül szökni a csend.

2017. június 6., kedd

Demján Irén Írisz - Árnykép


Úgy vagy jelen
Hogy nem vagy sehol
Bennem élsz
Árnyékod átkarol
Szólok hozzád
Várom hogy felelj
Szeretném hinni
Hogy létezel
Látom szemedben
A mély bánatot
Megvigasztalnálak
De te nem vagy ott
Próbállak elérni
Vágyam meztelen
Hiányod érzem
Minden reggelen
Üresek az esték
És a hajnalok
Köröttem fájó csönd

2017. június 2., péntek

Danyi Zoltán - Rossz napok


Nem tud kicsordulni, bár színültig tele,
egy falevél billenésére is lüktet, ég, reped –
mind sűrűbb és egyre nehezebb,
megkövült kín, nincs rá gyógyszered.

2017. június 1., csütörtök

Bényei József - Köszönöm


Megköszönöm ezt az esőt is,
arcom fürdeni belemártom.
Köszönöm a levélneszezést
feketetörzsű körtefákon.

Köszönöm, hogy holnap is nap lesz,
s reggel talán felébredek még.
Köszönöm a hajnali csöndet,
s a mályvaszínű naplementét,

kudarcok, harcok buktatóit,
edző tüzét a szenvedésnek,
zászlót, könnyet, fejfát és bölcsőt,
ami csak volt. És azt, hogy élek.