Sághi Andrea - A pillanat

Minden pillanat
egy gyöngy,
egy ékszer,
mi tehetetlen
markodból gurul
széjjel.

Minden pillanat
egy gyöngy,
egy ékszer,
minek tündökölni
kell szívedben
nappal és éjjel!

Juhász Gyula - Telefon

Hallom a hangod messze, mélyből,
Egy régi nyárból száll felém,
Egy mámoros és fényes éjből
Dalol, mint álom és remény.

Hallom a hangod, selyme simit,
Bársonya borzongat megint,
A szavaid, e pajkos villik
Csapata surran szivemig.

A kagyló búg, ó áldott kagyló,
Mely ily dús gyöngyöket terem,
Úgy érzem, édesbús viharzón
A tenger zeng, a végtelen.

Dvecsri Gábor - Itthon vagy-e kedves

Itthon vagy-e kedves, itthon-e?
Szíved a szívemhez hajlik-e?
Kezed a kezembe simul-e?
Ha simul, ha hajlik, tekints le.

Magas hegy tetején sziklaszál
sziklaszál tetején cifra vár.
Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
Tovább él náluk e madrigál.

Mint a zúgó erdő, a szívem,
nem csendesül el, csak szíveden.
Fentcikázó sólyom a szemem,
szemed sugarában megpihen

Tornay András - nincs nagyobb csoda

nincs nagyobb csoda
mint ahogy éjszaka születik az alkonyból
nincs nagyobb fájdalom
mint amikor felnőtt születik a gyermekből
nincs nagyobb öröm
mint ahogy tánc születik a magányból
nincs nagyobb szépség
mint amikor örökkévalóság születik a pillanatból
nincs nagyobb ünnep
mint ahogy igazság születik a kételyből

Jószay Magdolna - Mindent adtál

Mindent adtál, még
ki sem ejthettem,
szememet szinte
rá sem kellett vetnem,
elég volt gondolnom,
s apró vágyaim teljesültek
úgy most is, mint régen.
Pedig te is
az a fajta vagy,
aki nem másban, csak
lélekben és szívben
oly gazdag,
hogy megfejted minden
röpke vágyamat,
kitalálod megannyi
őrült gondolatomat,
őrized és véded
minden sóhajomat.

Kormányos Sándor - Arcodra mosolyt...

A félhomályból este nőtt ránk,
didergős, fázós csend ölel,
s te mindhiába ülsz le mellém,
ha érzem, mégsem vagy közel.

Régi esték emléke jár
közöttünk halkan, tétován,
eltűnődve a hallgatáson,
az álmok néma sóhaján.

Szívemben furcsa rezdülés,
s a ki nem mondott mondatok
reménye fénylő villanás,
ha arcodra mosolyt gondolok.

Hermann Hesse - Magány

Egy erős szellem terjesztette szét
A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

Tekintetének fénye rám mered,
De én nem félek: nem bánt engemet.

Fekete mélyben bukkantam reája.
Magas csúcsokra csalogat ruhája.

Mély álmaimból gyakran keltem én.
Játszom az élet s halál ösvenyén.

S órákon át, míg szívem fájt nekem,
A hegyi úton lassan járt velem.

És hűvös kezét áldón tette ottan
Hő homlokomra és én - megnyugodtam!


(Juhász Gyula fordítása)

Vjacseszlav Ivanov - Ősz

A földre hullt levél ajándék,
Körötted bíbor verssorok...
Tündöklő-csöndes a halál még,
Ezüstbrokátja rád ragyog.

Az alkonyat arany porán át
A távol épp így senyvedez;
S hegyek fölé terítve szárnyát
Kék-szürke búd így lengedez.

S a mennyeken sziromlik, ég a
Holdfény - oly tiszta és fehér!...
És imaként szállong a néma
Fákról a lángoló levél...

(Baka István fordítása)

Radmila Marković - A mosoly és az álarc

Arcomról a mosolyt nem törli le
senki sem.
Se kötözködők hada,
sem a vitázók zaja,
az sem, ha a legjobb barát
mögöttem lebegteti
a hazugság zászlaját,
mert
álarcom mögött ott a dac,
széttépném az igazságtalant,
keserűség, düh, harag
megsemmisíti álarcomat,
de
a mosoly azért megmarad,
még akkor is,
ha fájdalmas.

Kormányos Sándor - Fűzfa hajlik...

Fűzfa hajlik
víztükörre,
selymes fényű
barkaág,
hosszú szoknya
fűzfa éke,
lebben rajta
száz virág.
Fodra ringat
kényeskedve
lágyan rezgő
új csodát,
s víztükörben
fűzfa nézi
gyönyörködve
önmagát.

Pénzár Miklós Csaba - Valahogy...

Valahogy elkerül az álom,
már nem lelem, nem találom!
Éberen nézem a fellegeket,
a vonuló, fekete seregeket!
Néha megcsillan egy csillag,
felragyogva mutatja az utat!
Hirtelen sötétségbe veszik,
aztán már három, ami előtűnik!
Lassan egyre többen lesznek,
bevilágítják a bársonyos eget!
Lelkembe is nyugalom költözik,
elveszett álmom lassan megérkezik...

Jószay Magdolna - Apró vallomás

Ha nem láthatnálak,
mégis ismernélek,
nem kellene szólnod,
csak megérintenélek.

Lehetsz messze tőlem,
ha nem szólsz is, meghallak,
sok éve már annak, hogy
szívembe zártalak.

Mezei Marianna - Tiszavirágzunk

Mélyből törnek a vágyaink,
odafönn beteljesülünk,
boldogságunk halálunk,
egyetlen tánc az életünk.

Vízben növekszünk, felemelkedünk,
mindegy hogy év, vagy néhány óra,
de amíg élünk, szeretünk,
ha belehalunk is a pillanatba.

Richard Bach - Illúziók - a gondról

Olyan
gond nincs, amely ne hozna
kezében ajándékokat
néked.

A gondokat azért keresed, mert szükséged van
ajándékaikra.

Horvát Imre - Színek a palettán

(Zöld)
A tûnt remény eldobta, s most az árnya
lágyan simul virágra, fûre, fára.

(Rózsaszín)
Gyöngéd, akár a neve: mint a rózsa.
A földön nincs is keresnivalója.

(Sárga)
Hivalkodik, hogy a Nappal rokon:
Meglestem õt porladó csontokon.

(Szürke)
Rátaposok, és õ az út porában
elém borul. És csókolja a lábam.

Komáromi János - Varázsige

kezemben
széttört varázslatok

...lapulnak

nézz rám
és mosolyogj

...magunknak

Zvada László - Hiányzol

Ajkad formálódik a kopott asztalon nyugvó
fehér terítő zsenge, szűzies ráncaiban.
Tekinteted kékje fürdik a teáskannából
gőzölögve előtörő gyöngyöző vulkánban.
Mosolyod látom az ablakon kívül tarkálló
mezei virágok vakító színfürdőjében.
Zsenge fűszál-hajad simítja az enyhe szellő,
s lágy szempillád rebbenve pillangószárnyra kap.

Kovács Daniela - Az éj neszei

A csönd húrjain átrezeg az alkony,
Sötétbe olvad a nap ragyogása.
Pilláim alatt bekúszik az álom,
Kiemel a létből az éj suttogása.

A kisírt szemű idő pereg, mint a homok,
Az égi csillám a takarómon piheg.
Innen lesi csöndben az alvó világot,
Tündéri báját szórja szerteszét.

Feszülnek a tájon a fekete selymű árnyak,
Felhők közül letekint egy-egy apró csillag.
Az éj neszei halottá némulnak,
És így marad minden, amíg meg nem virrad.

Tamás Timea - Őszi erdő

Már csak a kényszer ölel át
őszi fák alatt ő szeret
miközben pereg a nap
s hullanak szüntelen levelek

a mindennapok akár egy bő ruha
lötyögnek rajtam,
nyoszolyám takaróját gyönggyel
lelkem égi malaszttal
rég kivarrtam

fekszem halkan a csöndben
köröttem rőt mókus netez,
s őrült szerelmek emlékével
szállnak tova a levelek

egyedül vagyok, de nem elhagyott
messze tőlem a sivatag

szívemet belepi a pára
szemem körül az ősz matat

meleg és sima a keze
sokat tudó és eres
pergamen neki az arcom
látja rajta a jelet

mit én a balga
meg nem fejthetek
s tovább fekszem a csöndben
s hullanak szüntelen levelek


( Szabó Lőrinc fordítása)

Schrenk Éva - Útirány

Vissza az anyaölbe,
hol magzatvíz vesz körbe,
kezem nem szorul ökölbe,
ringatózok csöndesen, föl-le!

Vas István - A hang

Egyszerre minden oly természetes,
megbénító, ujjongó félelem,
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les,
Vár. Megmozdul. nem, nincs ott semmi sem.
Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.

József Attila - Harmatocska

Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.

Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.

Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.

Mezei Horváth Attila - Talán

talán a szemed
ahogy visszanézel,
talán a mosolyod
ahogy hátraveted fejed,
talán a csend ami körülvesz.

talán egy hullócsillag, amely
átvág az őrség éjszakáján
reményeket húzva maga után,
bolondos babonát, hogy visszajössz.

Bródy László - Költözés

A küszöbön meghökkensz, visszanézel,
Mint hegy mögül, ha búcsúzik a nap.
Tudod, hogy holnap hajnal pirkad újra
És még nincs ennél fájóbb pillanat.
Itt laktál negyven évig. Menedéked
Búvóhelyed volt, meghitt otthonod.
Lakásod volt, mióta megszülettél.
Itt éltél, s hol halsz meg, nem tudod.
Az útiládák mélyén mennyi emlék,
A munkás háta meggörnyed bele.
Roskadtan viszi le az emeletrôl
S mint egy koporsót, búsan teszi le.
Szobáid kiürültek, lent a poggyász.
A kalapodat fölteszed. Botod,
Jó útitárs, a régi szürke lépcsôn
Kedvét takarva harsányan kopog.
Meggyorsítod a lépted, mintha sürgôs,
Halaszthatatlan lenne már utad.
Sietsz egy ismeretlen tartományba
És eltunsz, mint a hegy mögött a nap.

Jószay Magdolna - Központozás nélkül

belefáradtam
hagyj most kedves
ajándékozz meg
az egyedülléttel
tudom megértesz
ereszd szabadon
lelkem és tudatom
csak pár percig
a csendet hallgatom
ne kelljen most
semmire gondolnom
hálás vagyok érte
hogy érted
és nem kell
válaszolnom

de ha újra
elsimul minden
ha visszatérek
újjászületetten
lélekbe életkedv
testbe erő árad
ha a szív már
ujjongani vágyhat
törd meg a csendet
színezd be éltemet
érints meg
hódítsd meg
testemet
lelkemet

Farkas István - Napfényre várva

Mint jégvert, széltől tépett fa,
állok sötét magányomba.
Idegen emberek mosolyát fújja
a szél – mint sivatagi port – arcomba

Homlokomra fekete felhői ültek
a szívet gyötrő reménytelenségnek.
Valami Napfényt, meleg fényt várok már,
s egy tisztást, ahol reám szép tavasz vár!

Várom, hogy arcod arcomra hajtsd,
hogy kezeddel testem simogasd.
Napfény lenne nekem mosolyod,
élesztő szellő lenne csókod.

S most így magányban álmodva,
az emlékeimre gondolva,
szívem örökké kitárva
állok én, Napfényre várva.

Horváth Szabolcs - Várakozás

részlet

Várakozás. Egy szó, egy érzés, egy pillanat.
Várni rád. Egy vágy, egy álom, egy éjszaka.
Én vártam rád, sokáig, talán mindig.
S te vársz-e még valakit?...