Szabó Lőrinc - A törvénytelen Szép

Ahogy repül az élet, évre év,
egyre kevésbé tudom, mi a szép.
Egyre kevésbé értem magamat,
hogy régen csak bizonyos arcokat
hittem annak, csak ilyen vagy olyan
szemet, szájat; mintha nem is magam
ítéltem volna, hanem más, aki
értelmetlenül válogatta ki
a vonzót s rútat, s megszegényített.
Aztán elhagytam a törvényeket
s most türelmesebb, gazdagabb vagyok:
előre látom a pillanatot,
mely olt vagy gyújt, s a lelket, jellemet,
a belső formát.
Milliméterek összhangja szabta,
ki tessék, ki nem?
Ma sok egyéb is; és a szerelem,
ahogy tanít idő s tapasztalat,
egyre szebb lesz és titokzatosabb.

Sárközi György - Week-end

Virágok közül visz a vonat, szagos füvek közül:
Mint falurosszára a pandurok, ugy néztek rám ismerve s idegenül.

Vöröspofáju, dühös pipacs, sarkantyus szarkaláb,
Szuronyos bogáncs és nyakig begombolkozott borvirág

Kisértek néma megvetéssel utamon - s összeszorult
Szivemben mint vadrózsabokor pirkadt föl édesen a mult.

Itt jártunk együtt, karcsu nyakad arany pihéit itt borzolta szám,
A hátizsákot itt bontottuk ki Isten asztalán,

Egymás karján itt szunditottunk - s tojáshéj, zsiros papiros,
Pipacs, szarkaláb, borvirág mind mosolygott, hogy mily csinos

A kedvesem s egy bókoló bokor ága fölémhajolt,
És csiklandozva megdicsért... Május, szerelem hónapja volt!

De most, hogy rosszkedvün s egyedül tiportam a füvet.
Elforditották a régi barátok tőlem kis szivüket,

Az ég is haragos-vörös lett, mint egy égő mező,
S könnyeit könnyeimhez keverte a szemező eső

Szeitz János - Magamban, veled

 

Így, többedmagammal a magány
Még magányosabb, mint egyedül.
Megosztanak egymás között gyatra,
Felesleges szavakkal, kérdőn
Szemembe vájkáló mosolyok,
Szótlan követelő parancsokkal.

Ha egyedül volnék, messze távolról
Veled lehetnék, megosztani veled
Az ünnepi csöndet, lehelet gyöngéden.

Dabi István - Te is érzed...

Te is érzed
a testeden átfutó
áramot
amikor hosszan
szó nélkül
nézünk egymás szemébe
s az ajkunkon
játékos mosoly vibrál
s a tekinteted
titokzatos mágneses erővel
vonz a szakadékba
ahonnan kiutat
már nem találunk.

Éles Attila - Elmentél

Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél.
Lelkem felkapta a hideg őszi szél.
Messzi sodorta mint a falevelet,
hogy valahol ledobja, ahol lehet.
Minden elszállt a széllel, csak a hideg
nyirkos jelen van itt velem. Az ideg
pattanásig feszül, hátam meggörbül
s a bánat tátongó, vérző sebet szül.
A sebből szerelmem szivárog, lassan
távozva testemből. Ott fent magasan
héják várják a prédát, lecsapnak rám
hogy karmukat szívembe vájják, és lám:
te nem vagy már sehol, hogy ints nekik
ne bántsanak. Ruhám szaggatják, pedig
már nem küzdök, várom lassú halálom
ahogy a bánat súlya maga alá nyom.
Fekszem kiterítve, alázva, pőrén
nem érzem illatod a nyakam bőrén.
Itthagytál hát. Vacogva a kíntól, félve,
hogy a hidegben nem maradok élve.
Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél,
lelkem eldobta már a zord őszi szél,
mély üregbe, hogy a hó betemesse
s egy kőre véste, "Senki ne keresse"

Kányádi Sándor - Tudod...

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

Kun Magdolna - Ölelő szavak

Szavakat keresek. Hálával megírt gondolatokat.
Gyémántkeretbe beleégetett betűformákat.
Olyan szépen és gyengéden elhangzó vallomást,
Melyekre mesék álmodnak tündérszárnyakat.
Halkuló altatót suttogok minden érintésedre.
Fáradttá vált homlokodra hűs tenyerem teszem.
Átélt percek csodáira ezeregy éjszakát karcolok
Hogy minden egyes percét együtt élhesd velem.
Kitárt karral ölellek úgy, ahogyan senkit.
Párnádról elűzöm a rád nehezült kínzó gondokat.
Lelkemmel vigyázlak, hogy ne legyél szomorú,
Mert ha könnyezel, az én szívem is kétfelé szakad.
Tudom, hogy a szeretetem pár csepp a tengerben,
És egy egész élet éléséhez nem lesz mindig elég,
De amíg szemedből rám fénylik az érző tekintet,
Mindig hűséggel vigyázom szemed tengerszínét.

Peggy Carr - Elmosolyodsz-e

 

Elmosolyodsz-e ismét azzal a mosollyal
ami megbillenti a földet
hogy lehulljam róla
míg fenn nem akadok a szemedben

Megérinted-e az arcom
és helyette a merengésből
felriadt lelkem
tapintod ujjaiddal

Megengeded-e hogy
az álladhoz simuljak
s megtanuljam felhörpinteni
az árnyékokból mit fáj elveszteni

Ma megteszed?

(Dabi István fordítása)

Jan Twardowski - Siessünk

 Siessük szeretni az embereket

olyan gyorsan mennek el

cipő marad utánuk meg süket telefon

csak ami nem fontos az cammog, mint a tehén

ami igazán fontos, oly gyors hirtelen történik,

utána a csend normális, egészen kibírhatatlan,

mint a tisztaság, amely legegyszerűbben

a kétségbeeséstől születik

amikor valakire gondolunk nélküle maradván

Ne légy nyugodt, hogy van időd

mert a bizonyosság bizonytalan,

elveszi érzékenységünket, mint minden szerencse

úgy jár egyszerre a kettő, mint a pátosz és a humor

mint két szenvedély,

mely egynél mindig gyengébb,

oly hamar mennek el,

mint júliusban elhallgató sárgarigó

mint egy esetlen hang

vagy egy ügyetlen meghajlás

becsukják szemüket, hogy lássanak igazán

nagyobb kockázat egyébként megszületni,

mint meghalni

mindig túl keveset és túl későn szeretünk

Ne írj róla túl gyakran,
de írj egyszer s mindenkorra,
és olyan leszel, mint a delfin: szelíd, erős

Siessünk szeretni az embereket,
oly gyorsan mennek el,
és azok meg, akik nem mennek el,
nem mindig térnek vissza
hisz soha nem tudni a szerelemről,
hogy az első az utolsó,
vagy hogy az utolsó - első


(Sajgó Szabolcs fordítása)

Kamarás Klára - Ez több

Ez több mint szerelem:
Ez gondolat…
Hajnali séta juharfák alatt…
Galambszárny rebben
Párák… permetek…
Hullnak a sápadt őszi levelek.

Aztán a munka… és már odabenn.
A szkenneren fehér cicád pihen…
Megsimogatnám… mégse… nem lehet:
Megérezné a simító kezet:
Felébred, s akkor én is ébredek…

Már reggel van, kinyithatom szemem.
Elmúlt az álom és a gondolat…
A gondolat, mely több mint szerelem…

Szabolcsi Zsóka: - Együtt

Kezem kezedet kutatja,
szemem szemedet keresi,
lelkem lelkedet érinti.

Szemem szemedre rátalál,
kezem kezedre ráhajol,
lelkem lelkeddel összeforr.

Radnóti Miklós - Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felém int,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal

hűstenyeredben.

Elizabeth Barrett-Browning - Férfinak én még

Férfinak én még hajfürtöt nem adtam,
csak ezt az egyet, édes, teneked -
barna csigákba sodrom réveteg
ujjakkal, s mondom eltünődve, halkan:

"Vedd." - Ifjuságom napja tovaszáll ma,
fürtöm se ring már léptem ritmusán,
nem virit közte rózsa, mirtuság,
mint más leány haján. Csak sűrü árnya

sötétlik könnyes orcám haloványán,
amint leomlik fájdalomba hulló
fejemről. Majd csak holtan metszi olló,

gondoltam, és lám most a Szerelem...
Vedd. Szálain egy tiszta csók pihen,
anyám csókolta rá halálos ágyán.

Muhammad Hafiz - Egy a tisztem

Szeretni, mindig, végtelen!
Egy a tisztem, a szerelem.

Ha meghallgat a drága lány,
ha kinevet könyörtelen,

ha tüskebozótba taszít,
ha selyemágyra dől velem:

céltalan és mértéktelen
egy a tisztem, a szerelem.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Bodó Csiba Gizella - Hajnali elmélkedés

Nyitott kapu vagyok-e én, vagy
huzatos ház, melyen átjár a szél?
Képes vagyok-e nyitni másokat,
vagy szívem rozsdás, kulcs nélküli lakat?

Tudok-e menni, ha menni kell,
marasztalok-e, aggódva valakiért?
Vagy csak húzom a falakat, másnap lerombolom,
s síráonkozom a romok tetején?

Csak úgy csapódom, mint gazdátlan kutya
ki rúgástól, simogatástól egyformán fél?
Szabadság, vagy szerelem, nem kell választanom,
mi köt, mi old, mi mennyit ér?

Szabadságom már mindenki visszaadta,
szerelem hűséggel nem engem kísér,
csak elmélkedem kicsit még magamról
hogy épp most? - meg hogy mi végre?

kint vijjogva fütyül a szél!

Márk Miklós - Lelked

Lelked gyönyörű sugarában
Melegszenek az angyalok,
Lényed körül a levegő is,
Meghitt fényben ragyog.

Fodros felhők lebegnek,
Végtelen, s tengerkék az ég,
Amit szavaiddal festettél,
Való igaz, s meghatóan szép.

Megnyugvást és erőt szórt,
Mind a két, simogató kezed,
Révész voltál, s távoli szellemek,
Segítettek, álmodtak Veled.

Szivárványfa legfelső ágán,
Ül a hold, ezüstöt szór palástja,
Neked szánja féltett kincsét,
Irigyli a forró nap, ha látja.

Lelked mélyén, valahol legbelül,
Végtelen film pereg, s benne én,
Ahogy vitorlát bont egy öreg bárka,
Recsegve úszik a szerelem tengerén.

Szél repítsen, dagassza a vásznat,
Majd egyszer, ha Te is elhiszed,
Vár ránk utunk végén a megálmodott,
S Neked megírt, trópusi sziget.

Ahol a kolibrik járták őrült,
Szerelmes, és dalos táncukat,
Delfinek énekeltek, és a nap,
Kísérte reggel, bolondos nászukat.

Ahol lelkünk összeforrt egy éjjel,
És vigyáztak ránk a csillagok,
A lázas éjszakákat követték a sorban,
A józan, gyógyító, és meghitt napok.

Anna Ahmatova - Szerelem

Hol mint kígyó lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda ...
De vezet, rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet ...
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen felismered
egy először-látott mosolyban.

Kovács Daniela - Már nem fáj, ha látom

Már kisimulnak szívemen az árkok
sosem-volt vágyaim kevésbé lüktetnek
nem érdekelnek többé az elhazudott álmok
nem várom csend-pólyában, remegve jöttödet.

Már nem fáj, ha látom továbbhaladásod
már nem szaggatja szét szívemet a vágy
s ha nem teljesül az átok-verte álmom
nem esek térdre, csak haladok tovább...

Bukfencet vet szobámban a fény
a fénylő csendet megérinthetem
már nem hazudok magamnak reményt
de hazudok, hogy nincs Rád szükségem.

Vékony Andor - Válasz a válaszok helyett

 
Szavak varázsa
körbefon. Írsz, olvasom.
Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.

Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.

Csukás István - Számon méz íze van

           Évszakom az ősz, évszakom a szerelem,
    ruhámra varrom kettős címerem,
    csatámra várok, néma rajvonal
    vonul s itthagy látomásaival,
    ökörnyál fércel vadul szétszakadt,
    összefüggéstelen évszakokat,
    szerelem enyhít nagyra tervezett
    futást, ha pihenőkre szétesett;
    piros szem pillog a bokor alól,
    hogy így is jó lesz, hogy már így lesz jól,
    ha sátort ver fölém a nő s szelíd
    szavakkal oldja szívem görcseit,
    álomkék égboltra visszaevez
    velem s ha madár-gyöngéden neszez;
    hogy így lesz jó, ha halhatatlanul
    az ifjúság páros szobra felmagasul,
    háttal a halálnak, szemben a halállal,
    ha örömből, kínból egyforma részt vállal;
    ha lobogtatja kendőjét, a remény
    zászlóját s fényfoltok sütnek szemén,
    s mosolya villan, nyári zivatar,
    ha lányos bújába lágyan betakar,
    már így lesz jó; számon méz íze van,
    fejemnél csillag muzsikál hangtalan.

Szilágyi Domokos - Most

Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.

Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt-érceit issza:
most, most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.

Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.

Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat;
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad...

Maja Borinova - Ajtót se csapva

Nem akkor megy el, amikor hiszed.
Nem akkor hagy el, aki a tied.
Egy reggel éppen úgy, mint annyi éve,
Felkel, nyújtózik és papucsba lépve mosdani megy
és fogat mos a csapnál,
aztán a törött kapcsolóval babrál,
újságot böngész a reggeli mellett,
latolgatja a vasárnapi meccset, aztán egyszer csak
megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: Nem kérsz?
és aztán... minden megy tovább, mint régen,

nem támad tűzvész az asztalközépen,
és a fürdőszobában változatlan vékonyul tovább a családi szappan.
És aztán... lassan gördül év az évre, a házban kövült nyugalom és béke,

hanem az asszony fázik, egyre fázik - nem érti.
Pedig minden rendben látszik: takarékos, józan, derék a férje.
Az ég hideg, s mintha esőt ígérne. . .
Ő ment el, rég, a napjai közül, ajtót se csapva, észrevétlenül.