Éles Attila - Diófa ágán ülök

Diófa ágán ülök, fülembe tapsolnak a levelek,
úgy fúj a szél, mintha félne, nem fújhat eleget.
Billegek, mint szitakötő a nád tetején,
néha belém kap a szél, így szeptember elején.

A forróság sárga levélbe csomagolva halkan
lehull, s ködbe vész. Lent az avarban
cseppekbe gyűlve édes nyári emlékek
csillognak, mint aranyló mézbe zárt képek.

Fázom itt fent a ködfelhők fölött.
A szél, őt is elvitte az őszi levelek között.
Mellettem az ág üres. Senki nem ül a helyén.
Fülembe tapsolnak a levelek.

Úgy fúj a szél, mintha félne,
nem fújhat eleget.
Egyedül ülök a diófa ágán,
a világ tetején.

Radnóti Miklós - Pontos vers az alkonyatról

Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.

Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s akit
figyelget: a bujdosó nap

búvik a magas füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.

Híven tüntet két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön az ég:
szuronyos szellővel üzen;

s mosolyg a szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.

(Így öregszik az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a Tiszán
s beleheli a partokat.)

William Shakespeare - Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Szabó Lőrinc fordítása