Petőfi Sándor

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

Finta Éva - Nyugvópont

Valahol kiköt az értelem a szív is
miközben mindig más utat keres
ahol megáll azt véli állomásnak
pedig hát meg sem érkezett lehet

de el kell rebbenni a félutakról
vagyis onnan ahol éppen vagyunk
mert mindig van valami távolabbi
amit beláthatunk

Boda Magdolna - (azért még)

Máról holnapra
lótuszvirág szirmai között
ringatózva.
Álom lebegtet
és a reggel frissítõ zápora
ver testemre
durva ébredést.
Azért még visszaintek
a Holdnak.

Berda József - Így van jól?

Talán már semmi ellen sincs kifogásom,
csupán az ellen, hogy "öregszem."
Minden úgy van jól, ahogy van? itt
a földön is s végül - a "mennyekben"?

Helen Bereg - Érints meg

Érints meg!
Csak ujjad cirógasson pihe selymével!
Ajkam körvonalán eljátszva becézőn.

Érints meg!
Kezed simogasson hajnal érintésével!
Lassú felfedezés borzongjon bőrömön.

Érints meg!
Szemed falja testem perzselő tüzével!
Pihéken forró vágyat zengve epedőn.

Érints meg!
Csak ajkad csókolgasson tündérmesével!
Bőrömre puha felhőpaplant igézőn.

Érints meg!
Hangod öleljen át szerelem hevével!
Bódító zenéjében vágyam éledőn.

Érints meg!
Szíved óvón védjen örök szerelmével.
Szerelmes szívemben összeölelkezőn.

Kosztolányi Dezső - Gyerekkor

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt,
s a porcukor az abroszon a hó.

Bozzay Margit - Talán

Égnek a lelkemben gyönyörű szavak
És nem tudom papírra vetni őket...
Ott bent még szikráznak, tűzzel égnek,
S mire lassan napvilágra érnek,
Tüzes üszök meg hamu lesz csupán...
Elámulok a nagy színes csodán
Ami ott belül, büszke lánggal ég...
Ha volna szóm - talán - megértenéd;
Így minden lassú, néma lángra gyúl,
Ég... ég... szó nélkül, oltatlanul...

Ágai Ágnes - A meglesett élet

Bimbó pattan az ágon.
Kis, kerek, feszes,
tömörhúsú golyócska.
Benne sűrűsödik az élet,
a mulandóság és a szépség.
Még együtt a van és a lehetséges.
Idősíkok egymásba zárva.
Mindjárt kibomlik,
szétfeszíti héját,
feltöri a burkot,
kisodródik, kiáramlik,
szétterül, sziromszárnyakat
bont a virágzás.
A rügy, úgy tetszik, mozdulatlan,
de egy másodperc, és a lét
dinamikája életre löki,
előpergeti, színekbe mártja,
illattal szórja
a formatervezett szépség
diadalmas világrajöttét.

Majdnem mindegy,
hogy mennyi

Cserényi Zsuzsánna - Hoztam neked…

Hoztam neked napot,
Hogy fényben lehessél.
Hoztam neked szellőt,
Hogy szárnyra kelhessél.

Hoztam neked vizet,
Hogy soha ne szomjazzál.
Hoztam lágy kenyeret,
Hogy azzal táplálkozzál.

Hoztam neked békét,
Néhány szóvirágot,
Hogy elűzzék mellőled
A szomorúságot.

A legvégére pedig
Csak önmagamat hoztam,
S fele barátságom,
A másik fele itt van.

Nagy István Attila

Ha lehetne több érzés mozdulatban,
több vágy ebben a pillanatban,
ha lehetne más, mint bőröd tánca,
s kellene más, mint szíved vágya.
Mi volna még, nem tudom.
Mert engem te mindig kitakarsz,
olyan vagyok, mint akit seb borít,
eleven fájdalom, dobál a láz,
mi lesz velem, mondd, mit akarsz,
eléget ez az ostoba nyár.

Mi jöhet még, nem tudom.

Harcos Katalin - Játék a szavakkal

Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
és élet, mely változik örökké…
Úgy válunk magunk is örökké.
Hogy beépülünk a végtelenbe,
térbe, időbe, életekbe…
A VAN soha nem múlik el,
legalább addig, míg létezel.

Víg Éva - Ha megkötözöl...

Ha megkötözöl, hogy átformálj és rabbá tégy,
állandóan a szabadulás útját keresem,
s megtalálom - bármi áron -
akár magamat is megsebezve.

Csak a szeretet igáját viselem el.

Farkas István - Szótlanul

Légnek hulló harmata,
égnek földre fagyott
könnye mondja el
helyettem, mennyire fáj:

most,

így..

Sárhelyi Erika - Suta szavak

Kopott szavakon, elrongyolódott
rímeken, régi, unott frázisokon
át, bukdácsolva keresem egyenként
a betűket, mik hozzád vezetnek.
De hiába gömbölyítem az ó-kat,
az ő-ket, hagyom el, vagy teszem ki
a vesszőket, mindegyre kicsúsznak
tollam alól a selyemfényű szavak.
Mikor a tekintet vak, s a száj csak
néma, határozott vonal, akkor
a tinta, mint végenincs fonal képes
teleszőni a gondolat hófehér vásznát,
a betűre sóvár, telhetetlen papírt.
S talán adhat a bajra némi gyógyírt
egy suta, elkoptatott ˝szeretlek˝,
tán e szó még valamit jelenthet
így leírva, pőrén és kendőzetlenül.

Csabai Andrea - gondolatfoszlányok

mikor lehunyják
szemük a mindenek
és elalszanak
a fák
a horizonton túl
csak a csend
marad

Őri István

Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.

Éles Attila - Túl a Tejúton

Ujjaim közzé csípem a Napot,
bőrömbe égetem életem vonalát.
Sercegve, füstszagún telnek a napok,
várom elfogyni létem fonalát.

A barázdát végtelenbe húzom,
Isten mellé, balra, hol kapu nyílik.
Túl a testemen, túl a Tejúton,
várom, hogy egyszer be fognak hívni.

Előre rajzolom sorsom vonalát,
Olyan mint a tied és ott ér véget.
Göcsörtös törzset, rajta ezer ág.
Látom, a te napod épp ilyet éget.

Hajlunk, mit szélviharban a fák,
és az Idő hátára tetovált szerelmünk,
túl a testünkön, túl a Tejúton,
a Mindenséget öleli át.

B.Huszta Irén - Idill

Meglátogatott engem a Nap
Hogy el ne feledjem, milyen az arca
Boldoggá tegye néhány napomat
Víg kacagását hallhassam újra
Fénye izzította sima bőrömet
Melege tüzelte sebzett lelkemet
Itatott velem édeskés óbort
Együtt élveztem vele a mámort
Emlékeztetőül járt csak nálam
Tudjam, létezik még a világban
Önzetlen szeretet, mely nem kér, csak ad
S mosolyos szerelem - áldott pillanat
Melynek múltával sincsen gyötrelem
Ha múlt lesz is, csak örömre emlékezhetem 

Gergely Ágnes - Örmény dal

Nemcsak álomban élek
azóta ébren alszom
bokor mélyén madár
ujjaid közt az arcom

rózsa fekete rózsa
feltámad minden reggel
nincs teljes ébredésem
lecsuksz a két szemeddel

Csoóri Sándor - Nyár-éjféli zápor

Lidérces szenvedéllyel vonult
fölöttem át a nyár-éjféli zápor.
Elégiákkal megrakott vonatok
csattognak úgy, ahogy
a tonnás mennydörgések gördültek tova.
Kiálltam a fülledt teraszra bőrig ázni
s olyan volt ez a félnomád-félvad álom,
mint a szerelem veled.
Testem egész hosszában éreztem
a testedet az égből lezuhogni.
Egy-egy hátraforduló villám
tán alvajárónak látott.

Jószay Magdolna - Ezüstkönny

Akkor, mikor elfog majd a bánat,
ha majd, ahogy élsz, belefárad
tested-lelked a szürke világba,
este nézz fel a Holdra, drága.

Akkor, ha majd jön az új tavasz,
s ha szíved halk szavára hallgatsz,
ha a tavasz üdvözli a nyarat,
este nézz fel a Holdra, drága.

Akkor, ha majd a nyár is elköszön,
ha majd a földet színes levélözön
s lelkedet az esték hidege borítja,
este nézz fel a Holdra, drága.

Ezüstsugarak hozzák el a múltat,
ezüstfénybe burkol minden gondolat...
s tudom, ezüst lesz majd az a tündérkönny is,
mit a képzelet az arcodba hullat.

Pogány Zoltán - Veled ébredem

...Veled ébredem, már megint.
Hozzád érek, s te fürgén, máris
rám fonódol, friss hús-galáris,
csilloghat bőröd gyöngye mind.

...remegnek zsenge combjaid.
Nyílhatunk... s bár még rejtéjben ráng
zsombollyá nyitó altest-vénánk,
nem bírjuk várni jármait.

...légzésed mélyedt hangja szít.
Mi vágyat adsz, úgy visszaadnám,
s sziklába vésném, hogy majd, aztán,
csak így ölelj... mi andalít!

...becézgetem lágy arcodat.
Ajkad két sarkán nyugodt, édes
mosolyod fénylik, tüneményes,
mesékből másolt karcolat.

...szemedben virrad nappalom.
Gonddá virul az élet bokra...
s csak halmozódik, még, nagyobbra
a szerelmünk, e mély halom.

...elrebben álmunk, nem is int.
Az új, szép reggel meg tapintgat;
e tűzremény, hogy majd nap mint nap
Veled ébredjem, így, megint.

Jevgenyij Jevtusenko - Elmennek az anyák

Anyám elhagy bennünket.
Csöndbe koppan
lassú lépte,
megy-megy, lábujjhegyen,
mi meg nyugodtan alszunk,
jóllakottan
s nem rezzenünk e furcsa neszre sem.
Elmennek az anyák.
De nem hirtelen mennek,
csak mi érezzük hirtelennek.
Furcsán, mint nagy teher alatt, előre dőlnek,
apró léptekkel, lépcsőfokain az időnek
Így tipegnek.
Egy éven, észbekapva,
megjelöljük, mikor lesz születésünk napja.
Késő. Ez már nem mentheti meg
sem a mi nyugalmunkat, sem az ő lelküket.
Már messze járnak.
Nem térhetnek vissza.
Álomból ocsúdva
egy köd-alak felé
kapkodunk s markunk levegőt szorít csak,
üvegfal áll tiltón kezünk elé.
Elkéstünk.
Már ütött a szörnyű óra,
titkos könnyekre néma vád felel...
Nézzük:
az anyák szigorú sorokban
mennek, mennek. Elhagynak minket. El.

(Képes Géza fordítása)

Szeitz János - Csalfa szellő

Játszik a lombbal a szellő.
Ifjú még a lomb, s kacér.
Hajlik kecsesen, így magát
megadni is látszik a
lágy ölelésnek, de jaj, már
bódul is vissza hamar.
Csélcsap a szellő tavasszal:
lebben az orgona ág.
Viruló fehér szirmokkal
csókot a csalfa ott vált.

Torjay Attila - Este

Elfáradt a madár
s egy alvó ágra ült
kottájára dőlt a tücsök
hisz egész nap hegedült

szirmaival takarózik
a jázmin, a gyöngyvirág
és mosolyog álmában.
Megpihent a világ.

Elhajózik a gond,
csendesül a bánat
s eljátssza, hogy szendereg

Utassy József - Termékeny éj

Virágporos szél jár a kertben.
Szeretkezik vele a mák.
Sziromszoknyája földre lebben,
s magát megadva, önfeledten

hajlongja át az éjszakát.

Somlyó György - Mese a gyertyánról

Egymaga áll földig sárgában a télre vetkezett fák között
Mintha már sárgán is hajtotta volna lombjait
De mért kell a lombnak zöldnek lennie
Mért nem sárgát vagy lilát hív elő a napfény a kromatoforák lemezeiből
Magára öltötte a nyár halálát - neki az is az élete
Alatta állsz
Körötted ezer gyertyalánggal
Sárgán lobog a csönd