Éles Attila - Diófa ágán ülök

Diófa ágán ülök, fülembe tapsolnak a levelek,
úgy fúj a szél, mintha félne, nem fújhat eleget.
Billegek, mint szitakötő a nád tetején,
néha belém kap a szél, így szeptember elején.

A forróság sárga levélbe csomagolva halkan
lehull, s ködbe vész. Lent az avarban
cseppekbe gyűlve édes nyári emlékek
csillognak, mint aranyló mézbe zárt képek.

Fázom itt fent a ködfelhők fölött.
A szél, őt is elvitte az őszi levelek között.
Mellettem az ág üres. Senki nem ül a helyén.
Fülembe tapsolnak a levelek.

Úgy fúj a szél, mintha félne,
nem fújhat eleget.
Egyedül ülök a diófa ágán,
a világ tetején.

Radnóti Miklós - Pontos vers az alkonyatról

Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.

Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s akit
figyelget: a bujdosó nap

búvik a magas füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.

Híven tüntet két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön az ég:
szuronyos szellővel üzen;

s mosolyg a szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.

(Így öregszik az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a Tiszán
s beleheli a partokat.)

William Shakespeare - Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Szabó Lőrinc fordítása

Bella István - Fény fut át

Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem

mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
…Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Zagyi G. Ilona - Mátra

  

 Gyönyörű és szertelen, "Ezerarcú Mátra"!
Vadregényes táját, ha képeslapra tenném,
egész sosem lenne. Egy kép egy pillantása.
Néha túlöltözve, néha csupaszon, lengén,
néha felhőkbe burkolva, gomolygó ködben.
néha bóbiskolva a harmonikus csöndben.

Valaki elmondja, hogy nincs feledhetetlen,
kíváncsi ösvény jár a Csörgő-patak mentén.
Csak halkan... az apadó Kövicses mederben.
Locsognak áradáskor, rohanás idején
beszédesek az egymáshoz ütődő kövek,
egyre hangosabbak, ahogy nő a víztömeg.

Mennyi ismert és ismeretlen... Csörgő-szurdok.
Erózió vájta, furcsa kő-sziluettek,
különös formák. Bámulnak andezit-tornyok,
kőfalból kibuggyanó hatalmas gyökerek.
Idehozom nagymamám száz meg száz regéjét,
hogy megértsem barlangok, üregek sötétjét.

Tán ott járt odalent maga Vidróczki Márton,
s hírhedt társai... a jött-ment szél elfecsegi.
Mamám altatója itt jár velem e tájon,
a jelenkort a képzelet oly mássá teszi...
valamit áthoz abból a régi világból,
sárkányleheletről, egy török lábnyomáról.

Bujdosók titkát óvják a mátrai bércek.
Mohák, borostyán zöldje élénkít félhomályt.
Lombkoronák, fákba vésett "Itt jártunk" szívek,
s mélybe szórt szavaink a szépségnek adja át,
hogy nyíló csodát lássak... szabad lélegzetét.
Vadakat, szelídet... már begyógyult sebeket.

Kócolódó hangom a kilátó tetején...
Itt vagyok, bükkerdők, fenyvesek, hegyi rétek!
Köszöntlek, tavak! Csermely a vízesés helyén!
Telik tüdőm, hol érzem a végtelenséget,
hol káprázik a szem a vakító kékségben,
s lent törékenység jár a szédítő mélységben.

Mezey Katalin - Boldog

akinek nem rongyos a lelke,
de fényes, mint a nehéz selyem,
aki hiszi is, amit mondott,
akit nem zsarol a félelem,

boldog, akit nem az önérdek
kormányoz, hanem önként szolgál,
adósait nem tartja számon,
görbe utakon titkon sem jár.

Boldog, akinek láthatatlan
púpként a múlt nem ül a hátán,
nem üzletel gazemberekkel,
árnyékán nem táncol a sátán,

akinek a szemén kifénylik,
hogy süt benne az Isten napja,
akinek lelke nehéz selymét
magasságos szél lobogtatja.