Demján Irén Írisz - Majdnem...

Ez majdnem olyan,
mint a hópehely.
Van és nincs.
Az érzés
könnyen olvad el.
Olyan, mint a dallam,
mint egy halk zene.
Megérint és elszáll.

Szenvedek nélküle...

Kormányos Sándor - Ha elalszol...

Moccan egy érzés, a szem lecsukódva
nyílik a fény a mesék mosolyán,
párna alá gyűrt tegnapok árnya
szürkül a vágyból szőtt nyoszolyán.

Álmokat ringat a test belerezdül
szárnyakat rajzol az éj odabent,
s távoli tompa szívdobogáson
messzire készül szökni a csend.

Fetykó Judit - Eső után

Zöld, zöld, ragyogva zöld a pázsit
minden fűszál égig nőni vágyik,
fenn az égen bárányfelhő úszik,
lágyan ringatózik.

Gergely Ágnes - Örmény dal

Nemcsak álomban élek
azóta ébren alszom
bokor mélyén madár
ujjaid közt az arcom

rózsa fekete rózsa
feltámad minden reggel
nincs teljes ébredésem
lecsuksz a két szemeddel

Virágh László - Várakozás

hársfavirág illatozik
jázminok is
szédítenek-bódítanak
a csillag is mind a helyén
bár nem látszik
minden madár
tudja énekét
és mindent amit mi nem
a méhek gyűjtik amit
gyűjteniük adatott
és meghalnak zokszó nélkül
küzdve az utolsó sziromig
lassan szelíden
alkonyillatú lesz a domb
és a szél hozza az alkonyt
nem a Nap rejti el fényét

Juhász Gyula

 

"Az esti felleg néha rózsaszínű
És néha bíbor, majd kék, majd arany,
Fáradt szívemnek vígan hozza hírül:
Az elmúlásnak mily dús titka van."

Kormányos Sándor - A csenden át...

A hallgatáson túli vágy
feléd incseleg.
A csenden át, mely körbezárt,
megérintelek.
Mesét mondok, dúdolom a
régen otthagyott
szavak élén gömbölyűvé
kopott dallamot...

Sinka István - Lázadnék értetek

A napot hoznám, a csillagot,
Csak jönnétek hát és kérdeznétek,
hogy miért jöttem, s hogy ki vagyok?
Csak jönnétek hát, mikor a hold süt,
jönnétek, mikor zeng a rét:
úgy állnék elétek magambízón,
mint az, akinek Isten
tűzzel áldja két kezét.

Fuchs Éva - Titok

Álmodtam magamnak egy kertet,
ahol mindenkit szeretet vezérel
nincs ott viszály, téboly, elkerüli
gyűlölet, terror - mosoly az arcokon
öröm az ajkakon.

Különös, kifinomult álmomban
keskeny virág-szőnyegen térdelnek
a lelkek, ott a kertben, békére leltek!
Érvekből kifogytam:
odajárok éjjelente titokban.

Bihary Éva - Mit tennék nélküled?

Ha nem fognád a kezem, tudom
nagyon félnék,
Ha nem lennél velem, már régóta
nem élnék.
Ha szemembe nem néznél,
sötét venne körül,
Ha elmennél, valamim
összetörne belül.
Ha nem mosolyognál, mint a
nap az égen,
Ha nem hallanám szavad,
nem mért élnem.
Ha meghalnál, fontos,
hogy utánad menjek,
Hogy elmondhassam neked,
mennyi szeretlek!

Móricz Eszter - Oszd meg velem

Oszd meg velem
a csöndet,
a nyugalmat,
nézz szemembe
és hallgasd
velem a percet.
Hallgasd, ahogy
muzsikál a szél,
ahogy sír a nyár,
ha elköszön,
és jön az ősz.
És nézd, ahogy
remegve elfut a
nap, lombokra
száll az alkonyat.

Vörösmarty Mihály - Tűz és víz

Egy tűz van csak erős, és egy víz árja hatalmas,
Mely sziveket gyújt, mely szívbeli lángokat olt:
Mindkettőt szemeidbe, o némber! az istenek adták:
Mennyei szikra amaz, mennyei harmat emez.

Balla Zsófia - Ami több

  

Amit egyszerre gondolunk
s ugyanúgy
egymás minden korában

Ami több mint a simogatás foltja
nem fogyatkozik
el nem veheti semmi

Danyi Zoltán - Nem létező színek

Virágzó birs.
Kagylófehér szirmok,
lilából fáradt rózsaszínbe
halványuló erek.

Nincs ilyen szín,
nem létezik. Nem is szín,
csak emléke egy színnek.

Sárhelyi Erika - Csöndesen...

 

Csöndesen szeretlek.
Magamban. Nem, mint a csitrik,
Kik még világba kiáltják
Szívük határtalan örömét.
Az én szerelmem csak
Benned élve láttatja az erejét.
Álmodban szeretlek,
Nézve vonásaid jól ismert rajzait,
Mit rejthetnek vajon még
El nem mondott, éjben rejlő álmaid?
Szeretlek ébredőn, morcosan,
Szeretlek frissen és szakállas-kócosan.
És szeretlek téged munkába indulón,
Sietve adott csókoddal a számon,
S szeretem, ahogy tested nyomát
Elsimíthatom az összekuszált ágyon.
Én csöndesen szeretlek,
Csak annyira, hogyha múlna,
Majd nekem is fájjon...

 

Jószay Magdolna - Tündér is vagy

Tündér vagy, mert ragyogóvá
varázslod baljós perceim,
mert varázsige kell, ha vészjóslón
préselnek össze álmaim.
Tündérek tudnak csak a semmiből
vidám varázslatot űzni,
sötétből fényt, sírásból mosolyt,
felhőből Napot előcsalogatni.

Szentes Teréz - Titok illatú sarkantyúvirág

Megfájtam
minden fájást, amit
nekem rendelt el az ég,
erényeim
egyre növekednek
ős vétkeim mezején.
Itt virít
titokillatú sarkantyúvirág,
ahol földig ér az ég,
hangtalan,
mezítlábas léptek
alatt följajdul a nyári éj.

Reményik Sándor - Homokba írtam…

Puszták homokján különös betűk.
Fénylik a rajzuk, a vonaluk él
Puszták homokján különös rovás;
Tán harci dal, tán baráti levél,
Talán imádság. Olyan egyre megy,
Elmossa zápor, letörli a szél.
Puszták homokján különös rovás.

Homokba írtam minden mondatom,
Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
Homokba írtam minden mondatom.

Kun Magdolna - Lépésnyomban

Ha figyeled a léptem, tudni fogod azt,
mikor éri utol lépés-nyomodat,
s ha majd melléd ért, ne szólj egy szót sem,
csak fogd a kezemet,
és egy utolsó halk sóhajjal hagyd itt velem
a sápadt őszbe temetett
időéveket.

Zágorec-Csuka Judit - Kéz a kézben

Kéz a kézben, ami ígéret volt
nekem törvény már, te mondtad,
legyen kéz a kézben, legyél
lehetőség egy másik életre.

Kéz a kézben, ami csend volt,
vallomás már, te mondtad szólalj
meg bennem, legyek nyár a te
teledben, legyél hang az én versemben.

Hegedűs László - Kék búzavirágok

Hintáznak a szélben
kék búzavirágok,
játszadozva járok
közöttük serényen.


Lépkedek vidáman
vadvirágok között,
násztáncra öltözött
pipacsok hadában.


Közöttük is téged,
csak téged kereslek!
Szép nyárvégi estek,
ne múljatok, kérlek!

Szeitz János - Őszbúcsúzás

Fáznak a házak a ködtakaróban.
Reszket a fű is deres palástban.

Szőlőszár tövén, téltakarónak
fagytól megóvni magát, az avar
ágyat vetett, barna bunda alatt.

Hűvös, de szép ez az őszbúcsúzás.

Komáromi János - Árnyékok az égen

fakult-sugarú napsugár,
még harcot vív
az égen
fahasábot dobok a lankadó tűzre,
azt akarom,
hogy égjen

szikra-csillagok
rebbennek fel és hunynak ki
hírtelen
a lángok illatában
újra kigyúl és élni kezd
a szerelem

míg pattogó fahasáb
vöröslő tűzzel
játszik
árnyékunk az égen
csillagképpé
válik

táncot járunk
fakuló fény-szikrák
között
libbennek lépteink
az égető parázs
fölött

átnyúlok a Mindenség
terein, ha kezed
keresem
nyomodban járok
tűz festette árnyékod
kergetem

Válóczy Szilvia - Hányszor kértem

Hányszor kértem Istent, érted...
csak boldog percekért,
Máskor pedig vad szívemnek
gyarló kínja ért.
Nem hagyhattam sajgó léted
fáradt bársonyát,
Vigyáztam rád, őriztem, s még
lestem óhaját.

De jött idő, s már messze szállt
a kopott háztetőn,
Apró álmunk elcsitult,
s helyette esdeklőn
Nyílt ajak, alázva kért,
s te tiltott szót beszélsz,
Feléd a könny, már mit sem ér,
hazug valót becéz.

Katja Fox - A sors ösvénye

    Mosson tisztára a tenger, és változz,
    Tápláljon a Föld, és növekedj,
    A csillagok fénye süssön rád, és emlékezz,
    Álmod töltsön föl erővel, és hajózz,
    Táncolj a szellemmel, és légy a tudás,
    A szeretet érintsen meg, és gyógyítson,
    Őseid áldjanak, és járd az igazságát,
    Annak aki vagy.

Juhász Gyula - A dóm zenéje

            
A dóm örök vágyával égbe tör fel
S büszkén dacol az elmúló idővel.

Ő a magasság s békesség királya
S a szíveket mind imádságra várja.

De az ölében néha viharozva
Fölharsog a zene az oszlopokra,

Az oszlopokról föl a messze égre,
A tiszta vágy ujjongó szent zenéje.

Ember, bármily törékeny: lelki dóm vagy,
Vágyad, hogy az örök Istenbe olvadj

S boldog magasba zengjen orgonádon
A földi bánat és az égi álom!

Maczák János - Ne Ítéljetek

Szavak nélkül erősnek lenni

Hangok nélkül énekelni.
Életben meghalni.
Halálban élni.
Tiszta szívből lélegzeni.
Mindent, mindent elengedni.
Nevetni, nevetni, nevetni.
Boldog arccal
angyali mosolyban úszva
könnyes szemmel a falakra írni: -
Ne ítéljetek!!!
Ne ítéljetek!

Jékely Zoltán - Chopin...zokog

Chopin... zokog, őrjöng a zongora;
Mintha a lelke könnyes szenvedése
Száz év után szivembe vésne,
S mint az a régi bánat, akkora.
Agyam betölti bűvös mámora,
És nem kívánok józanulni mégse -
lenyűgözött örök lelkendezése,
Kottába rejtett édes óbora!

Juhász Gyula - Enyém az alkony

Enyém az alkony. Kihunyó sugára,
Téveteg, halovány árnya enyém.
A rózsaszínű pirkadás világát
Szegény elfáradt, meg nem értem én.

Enyém az alkony. Reám veti leplét
S nagy bánatommal egymagamra hagy.
...Úgy bánt a hajnalhasadás az égen,
A bíboros, a királyi arany!

Enyém az alkony! Hadd vesse világát
A támadó nap arra, aki kél,
Én álmodozzam csak elaluvóban
A lehunyó nap gyér tüzeinél!

Juhász Gyula - Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!