Csondor Katalin - Hóban ébred

Hóban ébred majd az ünnep,
Minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
Mint a békés nagyvilá

Komjáthy Jenő - A boldogság mi?

A boldogság mi? Önfelejtés,
Örvény fölött mosolygva lejtés.

A boldogság mi? Nyugalom,
Virágos, enyhe sírhalom.

A boldogság mi? Szép önösség,
Hideg sugárod, büszke fönnség!

A boldogság mi? Hatalom,
Gőg a kényúri homlokon.

A boldogság mi? Röpke mámor
Az élvek légi poharából.

A boldogság mi? Szerelem,
Mely üdvözít, mert végtelen.

A boldogság mi? Összehangzat,
Fájdalmak szülte égi magzat.

A boldogság mi? Győzelem
A kínokon, az életen.

Pej Erika - Ha velem vagy

Süt a nap, forrón égetőn.
Izzik az aszfalt, remeg a lég.
Nyár van,
forró,
olyan, mint rég.

Én mégis reszketek…
Szívem megfagy, testem meredt,
mert nekem nem ezek kellenek…

Csak te egyedül, s kezed térdemen…

...mert ha itt vagy,
égek,
lángolok,
s tűz emészt el.
Általad.

Őri István - Ha szerelmed rabja vagy

Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.

Fodor Ákos - Okom panaszra?

Okom panaszra? nincs, hiszen a Lényeg:
hogy lehetek, mint milliárdnyi lények;
így-úgy-amúgy. (Sokaknál sokkal jobban,
s van, ki ha rám néz: szíve szebben dobban.

Sík Sándor - A várakozó

Egy ablakban, egyedül, árván,
Egyvalakire várván,
Úgy-e hogy álltál már te is!

Szemedet egy pontra szegezvén,
Oda, hol kanyarul az ösvény,
Úgy-e hogy néztél már te is!

Messzebb e pontnál, egyetlennél,
Akárha mágnes rabja lennél,
Úgy-e hogy akkor nem néztél te sem!

S ha ilyenkor valaki rádszólt,
Csak nézted, mint egy megvarázsolt,
De nem láttad te sem!

S ha úgy esnék, hogy sohasem,
Hogy szűk lenne az élet is:
Úgy-e, hogy nem adnád te sem,
Hogy állnád, várnád akkor is!

S. Pál Gábor - Ez az utolsó tánc

Rég ülünk itt együtt és csak hallgatunk.
Mondd miért jöttünk össze,
Ha nincs mit mondanunk?
Miért nézed az órát,
Tudom, hogy menni kell.
Túl egyszerű volna,
Nem így nem engedlek el.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége.
Ez az utolsó tánc, bármit kívánhatsz érte.
Utána már, ha úgy muszáj, külön megyünk,
De az utolsó tánc még jár nekünk.

Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,
De már ilyen csodák úgy sincsenek.
Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,
Tényekkel vitázni nem lehet.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,
Ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se!
Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,
De az utolsó tánc még jár nekem.

Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,
De már ilyen csodák úgy sincsenek.
Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,
Tényekkel vitázni nem lehet.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,
Ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se!
Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,
De az utolsó tánc még jár nekem,még jár nekem.

Kun Magdolna - Sólyomszív

Ma felhőt bont az ég, sólyom-csillagom,
s kitárul a világ szemeid előtt.
Egy lágy muzsika szól fenn a karzaton,
hol angyalok sírnak nyári könnyesőt

Ma láztól ég a nap, s tüzes csókot hint,
gyémánt-bölcsőn ringat minden fénysugár.
Kék hold útján járó csillag keze int,
ha suhanó szárnyad virágrétre száll

Megszületni vágytál e földi létben,
hol erdők zengik a madarak dalát,
és hegedűhúr játssza el majd szépen,

egy kicsiny sólyom-szív dobbant ritmusát,
melynek átfutó sóhaja a szélben,
oly félve reszket meg, mint a nyárfaág.

Devecseri Gábor - Esőcseppek

Esőcseppek barna levelen
csillognak az őszi fatetőn.
Merre szökkent el a szerelem?
Erre ment el karcsu szeretőm.

Lábanyomát őrzi az avar,
mellette a szekér nyoma mély
erdőszélig veri az eső,
azután meg elmossa az éj.

Szeitz János - Magamban veled.

Így, többedmagammal a magány
Még magányosabb, mint egyedül.
Megosztanak egymás között gyatra,
Felesleges szavakkal, kérdőn
Szemembe vájkáló mosolyok,
Szótlan követelő parancsokkal.

Ha egyedül volnék, messze távolról
Veled lehetnék, megosztani veled
Az ünnepi csöndet, lehelet gyöngéden.

Szakál Magdolna - -őszül-

halomba söpört gondolatlevelek
- őszül -

hideg eső zuhog, s ránő a nyári zöldre a sárszürke
fondorlatos szelek még játszák a lágy hullámzást
de édes hangjukba már varjak vijjogása
vegyül
borzas fejű fák bátran őrzik águjjaikon a jelent
élekre pontosult falak mögé bújnak a városok
- köröttem is csak fodrozódik a tömeg -
az elesett idő fészkelődik
mint valami folyton magába térő szabad út
lehetőség vissza a nyárba, vagy előre
s a vége csak árnyékolt részlettudat
valami heves indulat
lépések neszeit cipeli a délután
- az enyém is
hogy ne terheljem túl leülök
a pad mellett még apró virágnyarak
de amint továbbindulok
belesodródom a város ereibe, s
talpam alatt a halomba söpört…

Radnóti Miklós - Békesség

Te, ez olyan jó, - ez a matató
hallgató, szomorú játék,
éjjeli játék szomorú szívvel
és szemekkel, magamellé
szelíden, hosszan odaejtett
szomorúujjú fehér kezekkel,
amikor egy bútor görbe lába
ernyős lámpám világa alól
csillan, mint néha léha szobákban
bronzfényű aktok sima háta.

Gámentzy Eduárd - Elveszett szerelem szonett

Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.

Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át kopottas ingemen.

De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte köveket csikorgat,
Emlékezetből írom ily' sután.

Könnyű nyomát a föld rég eltemette,
És nem hagyott itt semmi mást helyette,
Illúziót, egy szürke délután.

Vékony Andor: Válasz a válaszok helyett

 

Szavak varázsa
körbefon. Írsz, olvasom.
Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.

Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.

Johann Wolfgang von Goethe - Kicsit több békesség

"Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb viszály, irigység,
Kicsit több igazság úton-útfélen,
Kicsit több segítség bajban-veszélyben,
Kicsit több "mi" és kevesebb "én",
Kicsit több erő, remény,
És sokkal több virág"

B.Radó Lili - Az élet íze

Szám íze elérhetetlen szőlőktől savanyú,
és sós a könny, mely szememből elpereg.
Hangom fanyar, míg mondom: emberek,
s édes az ínyem e szónál: szerelem.

De hiába korbács és szégyenoszlop,
hiába a töviskorona, melyet adtál.
az ecet és az epe, mellyet itattál:
még most sem elég keserű az ajkam,

hogy azt mondhassam, hogy gyűlöllek érte.

Gyurkovics Tibor

 "Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
Szeretlek, mintha te élnél
helyettem egy életen át. "

Csurai Zsófia - Fokozás

ma csendesebb a csend
és jóvátehetetlen a jó
a bűn is bűnösebb
és szótlanná vált a szó...

a hiány kézzel fogható.

Juhász Gyula - Mindig

    Mindig reménytelen volt a szerelmem,
    Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
    Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
    Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
    Mindig kellettek eléretlen rózsák,
    Örök talányok, édes szomorúság.

    Mindig nevettek, akiket szerettem,
    Mindig nevettem, aki szeretett,
    Mindig csak vágytam, és sohase mertem,
    Mindig csak vártam én az életet,
    Az élet elment, én is tovább mentem,
    Mindig daloltam, és mindig feledtem.

Nagy István Attila - Minden leszek

Elfelejtem magam,
láss olyannak, amilyennek szeretnél,
amilyennek a felfedező izgalom
sejtjeidbe égeti megtört alakomat.
Nem leszek más, csak az,
akinek megláttak szemeid,
s akinek a várakozás napjaiban
magadnak szeretnél.
Minden leszek, ha akarod,
csak nyugtasd rajtam szemed,
s érints meg minden pillanatban,
hogy megéljem a holnapot.

Reményik Sándor - Magános öröm

Mondod: a bánatod magános,
Az örömöd ó, még magánosabb,
Sötétség vagy, ha éjszakába jársz,
De árnyék vagy, ha reád tűz a nap.
És minden árnyék külön libegés
És minden árnyék néma, külön élet,
A bánat őket összesöpri-mossa,
A fény mutatja meg a különbséget.

Mondod: a bánatod magános,
De volt-e már mély, zengő örömöd?
Ölelni vágytad a széles világot
S a vágy, öröm szívedbe fúlt, törött.
Vágytál röpülni, önmagadon túlra,
Nem messze, csak egy rokonszellemig, -
Az örvendezőt hűvös mosolyok
Önnön szívébe visszakergetik.

Mint kehely szélén zengő aranycsöppek:
Az örömital benned muzsikál,
Túláradna, de nincs merre-hova,
Leperegne, de csak habozva áll.
Raksz vértet, páncélt a szíved fölé,
De ver a szíved vért, páncél alatt -
Ujjongva szólnál: most boldog vagyok!
- És összeszorítod a fogadat!

Szeitz János - Ősz

Őszi eső sűrű cseppjei csapnak
Millió gyémánt koronát az árkok
Lefutó virgonc vizére. Buborék
Lesz ott, rövid királyi éke után.

Rőt-barna s pirosból sárgába tűnik
A tölgy és a bükk lehulló levelén
Idebent az őszi magány emléket
Talál, azt békélt mosollyal köszönti.

Éles Attila - Átfestem a világot

Ma átfestem a világot,
hogy csak az enyém lehessen végre.
Szakítok néhány szál virágot,
velük felhőket rajzolok az égre.
Hulljon belőlük szirom eső,
folyjon össze kék, sárga, vörös,
-mindig utat kereső-
színes folyam.
Áztassa át a bolygót,
- eközben pompás madarak
trillázzanak szonettet -
tarka legyen a föld,
ahova temetnek.

Pietro Metastasio - Galatea

Örülni reménytelenül,
Remélni értelem nélkül,
Félni, ha veszély nem rezdül,
Testet adni az árnyéknak,
Nem hinni az igaznak,
Létet adni gondolattal,
Száz képnek minden pillanattal,
Ébren álmodni százszor is nappal,
Halni halált nem találva,
A kínt örömnek kiáltva,
Magunk feledve s mást féltve,
És gyakorta sétát téve
Félsztől félszig, vágytól vágyig,
E tébolyok Ámort jelzik.

(Pákozdy Miklós fordítása)

Sárhelyi Erika - A föld felé

Augusztusban, mikor enyhülnek az éjek,
csillagok hozzák az álmaink elénk.
Zuhannak, majd mikor szívünkig elérnek,
gyönyörű fényük a távolságba ég.

Ha szökik egy levél, követi a másik,
sárgára aszalva csillámló nyarunk.
Látod, minden szépség a föld felé vágyik,
mi mégis folyton az égre bámulunk.

Bertolt Brecht - Emlékezés

    Szeptember volt, kéklő szeptember és csönd,
    kis szilvafácska nyúlt fejünk fölött.
    Ott tartottam halvány, csöndes szerelmem,
    mint drága álmot, karjaim között.
    A bűvös nyári égen a magasban,
    rég észrevettem már, felhőcske állt.
    Fénylő-fehéren és fönt, mérhetetlen,
    midőn felnéztem, eltűnt, messzeszállt.

    Azóta sok-sok hónap tűnt a múltba,
    s úszott el az időben csendesen.
    A szilvafák közül sokat kivágtak,
    s ha az kérdeznéd: hát a szerelem?
    Azt mondanám: emlékem sincs felőle.
    S habár kétkedve pislognál felém,
    arcát nem tudnám semmiképp idézni,
    csak azt, hogy megcsókoltam egyszer én.

    S a csókot is feledtem volna régen,
    ha az a felhő nem lett volna ott.
    Azt őrzöm még, és őrzöm mindörökké,
    fénylő-fehér volt, s fentről villogott.
    A szilvafák talán virágzanak még,
    s a régi lány hetedszer szül talán.
    De az a felhő percekig virult csak,
    fölnéztem, és a szél elkapta már.

    (Csorba Győző fordítása)

Weöres Sándor - Valse triste

Hüvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
Kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hüvös és öreg az este

Demjén Ferenc - Gyertyák

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Égig érjen a fény, és mi úgy szereténk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.

Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik nem vették még észre,
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
És mindenkiért, aki nem hiszi ezt,
Mindenkiért egy-egy gyertya égjen.