Cruz e Souza - Lelkek börtöne

Jaj, minden lélek egy börtönben sorvad,
A sötétségben rács mögött zokog
S ablakán túl a mindenség lobog,
Tengerek, éjek, csillagok és holdak.

Mert semmi sem közömbös a fogolynak,
Mit el nem ér, az mind vonzó titok.
Ő rab, de álma felszáll s ott suhog,
Hol a tiszta Tér hullámai folynak.

Ó elnémított, foglyul ejtett árva
Lelkek, kiket a bánat tart bezárva
A magány súlyos lakatja alatt,

Ti nem tudjátok, hol az égi kulcsár,
Csak várjatok, csikorog-e a kulcs már,
Mely megnyitja a titkos kapukat.

(Rónai Pál fordítása)

Szécsényi Barbara - ott lesz meleg

egyszer elvesztem magam
eloldom fékeim
s az erdő nyugtalan
fáihoz futok

megölelem a telet

fürtjeimbe szánkázó napot
fonok:
simulok

ott lesz meleg
oldalán a fáknak

a visszacsókolt fellegek
megáldnak

ott lesz meleg

(ha fázlak)

Füst Milán - Este van

Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el sem tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá hogyha tudsz.
Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld
S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
S egyetlen hang dong: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is...
Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl,
Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem..

Hermann Hesse - A magány

    Egy erős szellem terjesztette szét
    A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

    Tekintetének fénye rám mered,
    De én nem félek: nem bánt engemet.

    Fekete mélyben bukkantam reája.
    Magas csúcsokra csalogat ruhája.

    Mély álmaimból gyakran keltem én.
    Játszom az élet s halál ösvenyén.

    S órákon át, míg szívem fájt nekem,
    A hegyi úton lassan járt velem.

    És hűvös kezét áldón tette ottan
    Hő homlokomra és én - megnyugodtam!

    (Juhász Gyula fordítása)