úgy mondják...
bezárod magad magadba miközben
elindulsz és a hajadba belemarkol a szél
az a reggeli
tavaly is így volt
düledékes emberi arcok és szagok
zötyköl a busz
lenyelt teák és kávék
marják a lágy részeid
felkeltél és lenyomatod
őrzi az ágy
arra gondoltál, messzebb vagyok
tőled mint régen
mert elvitt valami világ
de nem is takarózol be előlem
csak nyújtózol s hárfa leszel
én játszom rajtad
s te, félrehangolsz
kormos az orrod hegye
a fürdőszoba után, előttem
hártyákat szőnek pókjaink
izeg-mozog a csönd
fölfortyansz, hogy miért nem értesz
én meg nem értelek
csak zúgnak a drótok a falban
csak lazán hajlik meg az éjszakánk
felfordult bárányokkal álmodsz
én, kibelezettekkel
mindig úgy vagy, sehogy sem
vagy és nem vagyok de részed
darabja vagyok s te is az vagy nekem
puzzle
egy hatalmas kép amit nem látunk
nincs is széle és ha van is
úgyse nem látjuk
gyerekek vagyunk és a homokvárat
építjük szétszórt tengerpartjainkon
vagy elfújja a szél
vagy szétmossa a víz
ha engedjük, ha nem
volt hír, lesz hír
amit elolvassunk ha megjössz
megjövök
ölelj át
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése