Ma a kövek alatt is meg-megnéztem,
kerestem a tovatűnt nyár melegét.
A szél meg se rezzent. Ájult békében
kémleltem az eget. A kék szeme élt.
Felpipiskedtem búcsúcsókot adni,
s ő visszacsókolt. Íze szinte szédít.
Míg hagyom a fényt ajkamra tapadni,
édes csókjában új reménymag érik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése