Nézd, milyen mélykék ma az ég ott fönn a magasban!
S alattunk csak a csillagok ragyognak a tó tükrén.
S illatosan nyílnak ablakunkban a jégvirágok.
Bármerre járok, mindig Hozzád vágyom.
Úttalan utakon poroszkál lelkem,
S én csak várok csendben,
hogy hátha egyetlen
egyszer nem kell
felébrednem
álmomból
Ha
az éjjel
betakar majd
tán egyszer virágos
mintás földkezével óvón
rejtve minden bánatot,fájdalmat
lelket s testet,hogy még csak emléket
sem hagyjak magam után,hogy ne gondoljon
soha senki rám sem haraggal,és sem szeretettel,
felejtsék el,hogy éltem,féltem,szerettem,és reméltem.
Ha már elbújni nem is tudok, legalább elveszni hagyjatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése