Már kisimulnak szívemen az árkok
sosem-volt vágyaim kevésbé lüktetnek
nem érdekelnek többé az elhazudott álmok
nem várom csend-pólyában, remegve jöttödet.
Már nem fáj, ha látom továbbhaladásod
már nem szaggatja szét szívemet a vágy
s ha nem teljesül az átok-verte álmom
nem esek térdre, csak haladok tovább...
Bukfencet vet szobámban a fény
a fénylő csendet megérinthetem
már nem hazudok magamnak reményt
de hazudok, hogy nincs Rád szükségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése