Kis István Mihály - Valódi szilveszter

Szilveszterkor nagy a lárma,
mintha minden arra várna:
Újév napján felröppen a
kék madár,
s előttünk is kitárul egy
szép határ.

Szilveszterkor nagy a nyüzsgés,
most az élet nem oly tüskés.
Rózsaszínű fellegekből
hull a hó,
s felharsan az utcákon a
nótaszó.

Szilveszterkor semmi kétség,
jövőre jön a segítség!
Torony csúcsán lengedez a
jó remény:
a tél nem lesz soha többé
oly kemény.

Szilveszterkor fogadkozunk:
noxákkal nem foglalkozunk!
Egészséges életmódot
tervezünk;
igaz a szónk, s a családnak
kedvezünk.

Szilveszterkor ünnepelünk,
apróságot nem nevelünk...
Ünnep után, ha a tudat
visszatér,
majd terem az ő számukra
is babér...

Weöres Sándor - A kő és az ember

Rejtőzködnöm nem lehet.

Rejtőzködnöm nem lehet.
Elmentem a kősziklához,
hogy elrejtsem képemet.
Szólt a szikla:
soha el nem rejtelek!
Ó, szólt a szikla:
soha el nem rejtelek!
Rejtőzködnöm nem lehet.
Szólt a szikla: megindulok,
eltiporlak, tágulj tőlem,
megindulok, eltiporlak,
tágulj tőlem, szólt a szikla.
Rejtőzködnöm nem lehet.
Elmentem a kősziklához,
ráhullattam könnyemet.
Szólt a szikla:
én is égek, szenvedek!
Ó, szólt a szikla:
én is égek, szenvedek!
Rejtőzködnöm nem lehet.
Szólt a szikla: én is mennybe
mennék, mint te, én is égek.
Én is mennybe mennék, mint te,
én is égek, szólt a szikla.
Rejtőzködnöm nem lehet.

Gottfried Keller - Karcsú liliomok vonulnak

Karcsú liliomok vonulnak, szárnyán a röpke szélnek:
utánozná, de hasztalan, járásuk a tiédet!
Ahol te jársz, nincs bánat ott, az ösvény elsimul.
Ezt gondoltam, a kert felől meghallva könnyű lépted.
Utánad néztem, s libegő járásod ütemén
ringatódzva dudoltam, így fakadt ez a kis ének.


(Rónay György fordítása)

Somlyó Zoltán - A szívben

A szívben sok kis óhaj él,
heverve szendereg, henyél.

Mint hisztériás démonok:
mind akaratos és konok.

Ha szép napos a délután,
sétálnak a szív zeg-zugán.

Ha esős est van: zokogón
ugrálnak a szív-dobogón.

Kis lábuk toppan, zeng az éj;
elcsúsznak, s mondják: jaj, de mély;

de mély e forró kis verem!
Egy perc - és mind talpon terem.

A szív úgy érzi: megreped,
mind-mind gyorsabban vereget.

A sok óhaj rajt átoson
és hempereg a vánkoson.

Aztán felsikolt zokogón...
(Egy csók ül a szív-dobogón.)

Gál Éva Emese - Ének

A földre hullt és összetört az ének,
ami lekottázta a messzeséget,
a világ némává zsugorodott,
és a hatalmát kikiáltó csendben
és mégis dallamokra emlékeztem,
melyek átölelik a távlatot,

s utat köveznek egymáshoz a lélek
fennsíkjain átsuhanó igéknek,
hogy találkozzon ezer gondolat,
s embert emberért éltető vágy, érzés,
hogy soha ne szűnjön meg a kísértés,
melyben szellem és szerelem szabad!

Most a dallamok szilánkjait mentem,
illesztgetem össze az életemben,
s nem tudom, lesz-e teljes énekem,
de te, ki fölhangoltad a világom,
s kitől fényévnyi messzeségre fázom,
megbocsátod-e a csendet nekem?

Juhász Gyula - Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Efraim Staub - Éjszakai vers

Hajamban őszen csillanak már a szálak
tompán villanak föl a régi képek
Mégis szeretem még az éjszakákat,
hogy múltamba vissza-visszanézzek.

Kosztolányi Dezső - Méz

A fájdalmam oly érett, mint a méz már,
és bölcs és mély és terhes száz titokkal,
és minden kincseket magába foglal,
és hallgat és vár, sehova se néz már.
Virágtalan bánat. De ez: a minden.
Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital,
több mint a föld tünő virágival,
ambrózia, virágok lelke, kincsem.
Gyümölcs, nektár, melytől üdül a hívő,
minden cukrot magába édesítő.
Én csak röpültem és ezt szüreteltem
kalászos rónán és szőlős hegyekben,
ezt szüreteltem, mert én csak röpültem,
és életem nehéz mézzé köpültem,
bánattá, jajjá, könnyé, tiszta mézzé,
egy csonk világban egy fájó egésszé.
Ó lankák, ó virágok messze tája,
ti telt gyümölcsök korhadt rúdakon,
s ó könny, te élet mély esszenciája,
megölt virágok méze, fájdalom.

Dsida Jenő - Mosolygó, fáradt kívánság

Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

Gámentzy Eduárd - Tükör

Néha, ott a tükör előtt,
Úgy érzem minden rendben van.
Kicsit sápadtnak tunök talán,
De majd összeszedem magam.

Mosolyt keresek, felragasztom.
Terüljön szét az arcomon.
Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom.

Nem adom meg magam, nem lehet!
Hős vagyok, mint a filmeken.
Csak a szemem, csak attól félek!
Oda ne nézzen senki sem!

Tóth Árpád - A hídon

Ennek az őszi napnak aranya
Még a miénk; a budai hegyek,
A hídon túl, nézd, mennybe szállnak,
S a híd is úgy lebeg,

Kitártan, a két égő part fölött,
Mint végtelenbe készülő madár,
Mely a búcsúzó lendület előtt
A fényben még megáll,

Acélfőnikszként, mozdulatlanul,
S mi, szárnyai közt, boldog utasok,
Valószínűtlen tájról álmodunk,
Hová röpíteni fog.

Óh, irreális, édes pillanat
Ez itt a zúgó, vén folyam felett,
Minthogyha most először állnék
A híd ívén veled,

És most keresném első hangjait
A tóduló, de ki nem mondható
Vad, ifjú szónak, melyből az dadog,
Hogy élni, élni jó,

S melyet mikorra elsóhajtana
A reszkető és forró földi száj
Egy egész elmúlt élet hirdeti,
Hogy élni, élni fáj,
Jaj, máris, - látod? – húny a nap, nehéz
Traverz- vasakká lomposúl a híd,
S döglötten veti a két partra a szét
Bús főniksz-szárnyait.

Hámori István Péter - Mikor vagy

Mikor rám nézel beköszönnek
Otthonunkba a víg hegyek.

Mikor mosolyogsz szembejönnek
Mind, akik minket értenek.

Mikor beszélsz felcsilingelnek
Száncsengők rézharangjai,

Mikor szeretsz e néma jelnek
Megszólalnak a hangjai.

Mikor kacagsz, támadhat bárki,
Bennünk épülnek új falak.

Mikor hallgatsz, a palotái
Szavaknak, összeomlanak.

Kosztolányi Dezső - Gyerekkor

 

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt,
s a porcukor az abroszon a hó.

Nádas Gábor - Kicsit szomorkás

Kicsit szomorkás a hangulatom máma
Kicsit belém szállt a boldogtalanság
Kicsit úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek
Kinek elvették a játékát

Kicsit szomorkás a hangulatom máma
Kicsit borús lett ez a bűbajos világ
Kicsit elbántak velem, no de történt már ilyen
Szívem harag nélkül gondol Rád

Gyere, gyere, gyere, drága cimborám,
Gyorsan vigasztalj
Látod, összeroppanok már
Gyere, gyere, gyere, drága jó gitár,
Kell egy igaz dal
Amitől a panasz hamarosan odébb áll

Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
S olyan szokatlan ma a boldogtalanság
Kicsit megrázom magam
S ugye minden rendbe' van
Újra emelt fővel nézek Rád

Gyere, gyere, gyere, drága cimborám,
Gyorsan vigasztalj
Látod összeroppanok már
Gyere, gyere, gyere, drága jó gitár,
Kell egy igaz dal
Amitől a panasz hamarosan odébb áll

Kicsit szomorkás a hangulatom máma
Kicsit belém szállt a boldogtalanság
Kicsit megrázom magam,
S ugye minden rendbe' van
Újra emelt fővel nézek Rád

Juhász Gyula - Meghalni szépen...

Beteg hattyú fürdik fekete tóban,
A szürke fűzfán őszi szél dalol,
A kormos, ólmos ég alkonyodóban,
A tél rebbenti szárnyát valahol.

A kisírt szemű nap lenyugodóban,
A szürke fűzfán őszi szél dalol,
Beteg hattyú fürdik fekete tóban,
Alkony és este búcsúcsókba forr.

Beteg hattyú most készül elpihenni,
A fáradt tájon vár az árva csend,
A szemhatáron tar fűz árnya leng.

Beteg hattyú most próbál énekelni,
A táj halott. Megborzong szép nyaka
És átöleli mély, mély éjszaka!

Komáromi János - Legyél

légy semmi
légy minden
légy vágy, ha
más már nincsen

csak csend légy
vad éjszaka
csak némaság
az éj szava

ölelés legyél
mámorító
érintés legyél
bátorító

mélység legyél
elnyelő
gondolat légy
teremtő

légy valóság
légy az álmom
légy az életem
légy halálom

Kiss Tamás - Hegedű

A jávorfa, fehérfenyő, az ében
hajnalfényét és éjét nékem adta,
nekem csordult a rózsaszínű gyanta,
s szárítottam a lombard nap szelében.

Hozzá furfangos késeket csiszoltam,
s a milliméter ezredével mértem,
míg öble apró hajlatáig értem.
Alig éltem, s ha voltam - néki voltam,

mert hallottam egy hangot, s elfeledtem,
oly nyugtalan vagyok miatta régen:
itt döngicsél éjjel-nappal szívemben.

De a jávorfa, a fenyő, az ében
megszólaltatja majd egyszer helyettem,
és újra él a földön és az égben.

Sárhelyi Erika - Csillagok és szivárványok

Minden nap kihuny egy fénylő csillag,
S minden nap megszületik egy másik.
A hó ellepi a fázó földet,
mi jövőre újra kivirágzik.

Nézd, mint hullik a fáradt, sárga lomb,
Lábad alatt hever az elmúlt nyár,
Ma eső mossa őszbe fúlt szíved,
De mélyén ragyogó kikelet jár.

A fönt és a lent néha túl közel,
Olykor összecsapnak az elemek,
Ám a legádázabb vihar sokszor
A legfénylőbb szivárványt szüli meg.

Jószay Magdolna - Miért van

Miért van, hogy nehezen szerzett
benső békénk mellé hívatlan vendégként,
fogadatlan prókátorként
társul a balsejtelem?
Miért, hogy néha a felszabadult
öröm, jó érzés vagy szerelem
mellett ott van a nyugtalanság
vagy a fémízű félelem?
Miért nem lehet tartósan élni
boldog biztonságot, nyugalmat?
Miért, hogy elmúlhat sok apró csoda
vagy derűs boldogság okozta pillanat?
Miért, hogy valami hiányzik mindenből,
egy aprócska gesztus, mimika,
egy-két szó, mozdulat, mozzanat?

A háttérben mindig ott vannak
a feltételek, ellentmondások,
meg nem értés, gátak és határok,
megannyi kőkemény akadály,
hogy nem elég a tökéletes békéhez
a tiszta, jó érzés és készség, mert
mindig van valami, ami semmi perc alatt
kegyelem nélkül mindent felülbírál.

Gergely Ágnes - Lélekszonda

  A villámütés sose földelődik.
    Ha barátod volt, nincs helyette más.
    Szerelmet elveszteni: légszomj.
    Barátot: fulladás.

    A szerelmet egy ország figyeli.
    A barátot mostanság kitalálják.
    Mítoszokba, századfordulói
    kocsmagőzbe, gyászbeszédekbe
    taszíttatik a barátság,
    mert odakintről fontosabb
    a közös ól, a közös alkohol,
    mint a kezdettől egycellába-zártság,
    a szó, amitől felgyullad
    akár a telefonzsinór;

    ha szerelem nélkül elzihálsz magadnak,
    barát nélkül
    a hörgőkig átjár a gőz,
    kamrádból minden ember ismerős –

    méltóság volt a címered?
    Testedről a világ lemond.
    Lelkedbe pókhálónyi gyász:
    fehér fonálon csüng a hold.

Szeitz János - Őszbúcsúzás

Fáznak a házak a ködtakaróban.
Reszket a fű is deres palástban.

Szőlőszár tövén, téltakarónak
fagytól megóvni magát, az avar
ágyat vetett, barna bunda alatt.

Hűvös, de szép ez az őszbúcsúzás.

Komáromi János - Lehunyt szemmel

csak nézz a Nap mögé
nézz a felhőkön túl
de ne emeld fel a fejed
ott fenn csak vihar dúl
legyen sötét
szemhéjad takarja el a fényt
legyen csend
áradjanak a hangok feléd
csak nézz a Végtelenbe
a szem úgysem lát el odáig
hunyd csak be
lassan majd elérsz a csodáig

Ligeti Éva - Lángoló erdőm mélyén

lángoló erdőm
mélyén tűzvész vagy
parázzsá izzott
lelkem lángja
nagy
égető tüzed
perzselt
szívet
hagy

élénken lüktet
eremben a vér
vörösen száguld
bennem alig fér
kellemes érzés
mással fel nem ér

boldogság
bíbor színű
fényben jár
ezernyi apró érzés
nyitva már
tomboló vihar
jelzésére
vár

lángoló erdőm
mélyén tűzvész vagy
parázzsá izzott
lelkem lángja
nagy
égető tüzed
perzselt
szívet
hagy

Tóth Árpád -Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Sztevanovity Dusán

"Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat
Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad
Van hely, hogy átölelj, ez jutott
Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod."

Hollóssy Tóth Klára - Én csak reggel

Én csak reggel tudok boldog lenni,
mikor ébred a föld, s összhangba forr,
a madárfüttyök dala jelenti
a hitet is, mely dalol valahol.

Az ébredő földet átderengi
a hajnalpír minden virradóra,
az éjszaka karjait lefejti
az új élet szelíd hírt hozója.

Én csak reggel tudok boldog lenni,
ha takarodót fújnak a csillagok,
s tán mert magát a reményt jelenti,
ha gyenge zöldön harmatcsepp ragyog.

Sonkoly Éva - Lassan

    Lassan rozsdába fordul az arany.
    Lábam alatt roppan a levél.
    Kevert színeket dobál az őszi szél.

    Parkon át söpri a szerelem lábnyomát.
    Múló nyár után, színes ruhában, ősz kopogtat.
    Mosolyát pókfonal viszi a dombok alatt.
    Álmos a táj, valami különös altatóra vár.

Zelk Zoltán - Csilingel a gyöngyvirág

Csilingel a kis gyöngyvirág.
fehér a ruhája
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.

Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin,
a szegfű és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!

Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik
a virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.


Csilingel a kis gyöngyvirág.
fehér a ruhája
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.

Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin,
a szegfű és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!

Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik
a virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.

Kun Magdolna - Ha elhallgat a zene

Néha
úgy érzi az ember,
nincs már ereje,
s elhallgat a zene,
nem ír a keze,
mert lelkében meghalt
minden gondolat,
miből kikívánkoztak
az írott szép
szavak.

Zsefy Zsanett - Mozdulatlan szívburokban

Mi fájna jobban, mintha nem fáj semmi,
ha a táj, akár a megfagyott zene,
az ébredését sincs kedv észrevenni,
hol akácsoron a szél csak bút feledt.

Mi fájna, ha már jégbe zárt világunk,
a szívünkön dermedt sok szimfónia,
s már napközelben oldja égre álmunk'
anyánk őszbe vegyült kékítő haja.

Kormányos Sándor - Csak addig…

Nem maradhatok sokáig,
csak addig lehetek itt veled
míg szemeimbe ég az arcod,
arcomba ég a két szemed.

Csukás István - Hogyan válasszalak ki?

Hogyan válasszalak ki e nyüzsgésből?
Magával sodor zengő áradat;
fékek sikongnak, bárkaként úszik el
a busz a tengerszínű ég alatt.
Csíkos ponyvák a nyárba kifeszülnek,
korlátok mögött fehér asztalon
sör habzik, szemüveges nők lesülnek,
les rájuk ezervoltos hatalom.

Hogy válasszalak ki, hogyan mutassalak fel?
A szerelem mint vércse zuhan rád,
megtántorodsz. Az alvadt árnyékok közt
dómként állnak a törtablakos fák.
Könnyű cipődben ágaskodsz, blúzod
melledre feszül bimbó villanásig,
szoknyád peregve harangoz, fehér
húsvéti harangszót fülel a pázsit.

Így, talán ez az ág-rajzú mozdulat,
áradásban üvegre karcolt kép
őrizhetne – de ellépsz mosolyogva,
fölényesen változol, s bomlik szét
hajad, dörögve zuhan már bokádig
szikrázó nyár, és szád csókra adod,
a fasor összeszűkül, s pupillámig
nagyulva óriás szemed ragyog.

Li Taj-po - Keserű szerelem

Széthúzza gyöngyös függönyét a lány.
Kinéz az ablakon, oly halavány.
Egyszerre fényes könnye megered.
Jaj, kit szeret?

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Vékony Andor - Szerelem

Rólad álmodtam
S különös borzongás tart
Még most is fogva

Kormányos Sándor - Mindenért…

A vágy, mely folyton
elcsavargott,
tudom, majd egyszer
visszatér,
s akkor, a döbbent
pillanatban
én fizetni fogok
mindenért.

Fjodor Tyutcsev - A hattyú

Bár villámok közt viszi útja
felhők fölé s éteren át,
s rebbenéstelen szemmel issza
a sas a nap lángsugarát,

én a te sorsod irigyeltem
mindig, hattyú, te, folttalan -
tisztaságod tiszta elemben,
istenek fényében suhan:

két nagy mélység közt ingva-ringva
lelked jós álmokba merül,
s tündöklésével mindenütt a
csillagos égbolt vesz körül.


(fordította: Szabó Lőrinc)

Válóczy Szilvia - Keveset akarok...

Keveset akarok, mint az ártatlan, keserű rab,
Ki utolsó kívánságával földet, s eget mozgat.
Csak azt, hogy érezd elfojtott szerelmem,
Melyben megtalálnád lelkedre a vigaszt.

Jöhetnek még szebb napok, s átkozottak,
Melyektől nincs, s kínos szabad utad.
De az a kevés, melyet szívem nyújt feléd,
Csak neked szól. Ami maradt, az a kevés.

Bár becsülnéd, míg él bennem, s nyújtom kezem,
Benne kitárult szívemben egyetlen reményem.
Már felednem kellett volna gyarló szívedet,
Mely titkon mellettem mégis álmosan szendereg.

Így hát most alszol lelkemben, képzeletemben
Derül féltő mosolyod, mely felém int kedvesen,
S nyugalmat áldva ölel csendben, reszketve
Míg az álom tova nem kacsint a messzi fellegeken.

Keveset akarok, csak azt, hogy őszinte légy
Magadhoz és másokhoz, ha fáj is, de védd
Lelked, s tested a fájdalomtól, mely húsodba mar
Mint a veszett kutya, ha friss vért akar.

Én csak szívem tudom adni, mely nem pazar,
De úgy tud szeretni, ha hozzá szól ajkad szava,
Oly gyengéden, s ragaszkodva, mint a kiszáradt puszta,
Melyet, ha egy csepp víz ér, mezőjét bokrétába fonja.

Mert a szív csak egyszer szeret igaz szívből.
A szerelem fehér liliomának erejéből.
S ha az elszárad, mint az ősz avarja,
Többé már nem kesereg, s szirmát sem bontja.

Osztivics Richárd - Csodálat

Félő sorok, szavak szimfóniája,
Szóban rejlő erő bizonyossága,
S a képzelőerő megvalósulása.

Gyengéd, mint zongora harsány hangja,
De vadabb, mint a dobok ricsaja.
Elmém s testem csak őt hallgatja.

Harisnyán felfutó, nemes cérnaszál,
Selymek kiválóságából látok csodát.
Szív megáll, s tovább dobog, ha meglát.

Scheffer János - Hajnal

Lassan lépdel a hajnal a harmatozó réten,
Napsugarak törnek szét az oszladozó éjben.
A pára, a szellő vizes fűszálak közt lebeg,
Fény szóródik szerteszét aranyló gyöngycseppeken.

A bogarak, madarak is kijönnek a fényre,
Ki-kidugja fejét az egér is, halkan, félve,
Gondtalan nádirigók csacsognak a tónál,
Lomha darvak szállnak a levegőben némán

Hallod-e néma tölgyfák susogását a szélben
Hallod-e már a sziklák dallamát napsütésben
Hallod-e már a felhőkben a hegyek énekét,
Érted-e már a ébredő hajnal üzenetét?

Dsida Jenő - Egy fehér lélekhez

Nézzél szemembe... így... sokáig...
Ne nyíljon ajkad semmi hangra;
Lelkem álmodik édes álmot,
S félek, hogy a hang felzavarja.

Nézzél szemembe... így... sokáig...
Ez a pillantás, mire vágyom,
Ez lesz az élet szent csatáján
Győzelmet osztó talizmánom.

Mert sok sugár fog rámderülni,
De lelkemet, mely így betöltné,
Ilyen fehéret, ilyen tisztát
Nem fogok kapni soha többé!

Babity Mária - Már fagyot fúj a szél

A nyári zöld levél
Már lehullott a fáról,
Már fagyot fúj a szél,
Már hó éled a hótól,
És minden oly hideg.
És minden úgy remeg.

Még itt a régi tér,
Hol veled egykor jártam,
A pad, a kő-levél,
A nyilas szív a fában,
De nem emlékszem már,
Mert emlékezni fáj.

Imre Flóra - Levél a hitveshez

a fogkeféd elcsomagoltam
kidobni nem vitt rá a lélek
maradok hát gyógyíthatatlan
szentimentális amíg élek

a tusfürdődet félretettem
törülköztem a törülköződdel
a konyakmeggyet is megettem
nem maradt végül semmi bűnjel

de hova rejthetném a testem
titkolni, hogy te átkaroltad
a lelkem hogy fertőtlenítsem
amely nem tud nem tudni rólad

csak a tárgyak törékenyek
de tömör az emlékezet

Finta Éva - Nyugvópont

Valahol kiköt az értelem a szív is
miközben mindig más utat keres
ahol megáll azt véli állomásnak
pedig hát meg sem érkezett lehet

de el kell rebbenni a félutakról
vagyis onnan ahol éppen vagyunk
mert mindig van valami távolabbi
amit beláthatunk 

Csapó Lajos - Akkor

 

- Ha majd tegnappá foszlik a ma,
S tetteim emlékké fakulnak,
- Ha általad szőtt köpönyegen
Letépi a holnap,
- Ha csak reméled azt, miben hittel hittem,
És nem torpansz meg félúton,
- Ha őrzöd a lángot, mit vittem,
És megosztod fényét, hevét mással,
Fegyelmezetten, odaadással,
- Ha ráérzel egy szóra hírtelen,
Akkor, - bár kanyargott utam,
- De nem volt jeltelen.

Bőhm András - Nyársirató

Katángok nyíltak a tóhoz menet,
és pillék járták könnyű szárnyakon.
De jó is volt, hogy kószálni lehet,
hogy mit jelentett, el sem mondhatom.

Kölcsönbe adtad lábad és kezed.
Apáddal jártam ilyen szabadon,
vele láttunk ily felhőtlen eget,
egy nyárba tartó régi tavaszon.

Ha tudnék, biz szonettfüzért írnék,
hogy, tán pecázni, ment a nyár veled.
S úszód látom újra, mintha vinnék,

bár más ül most a kárászó padon.
A parti nád közt elpihent szelek
idézgetik csak elszállt sóhajom.

Scheffer János - Lennék fa

Lennék fa ha levél volnál,
Karjaimban elringanál,

Lennék föld ha virág volnál,
Gyökereddel kapaszkodnál

Ha föld lennél és én az ég
Én a keret te meg a kép,

Ha csillag lennél az éjben,
Csak néznélek egész éjjel

Ha hold lennék, te holdsugár,
Ezüsthíd lelkem mély taván

Szél lennél, én homok volnék,
Veled égbe kapaszkodnék

Ha az égben felhő volnál,
Lágy esővel megáztatnál

Esőcseppek a virágon,
Igazgyöngyök az orcádon

Gyóni Géza - Csend

  Csend. Nem zavarja semmi sem.
Árnyék suhan a kék vizen.
Bús gondolat - tévedt madár -
        Rajzolta röptiben.

Bús gondolat, mely újra visszatér,
Bús gondolat, mely elgyötör, kísér:
Örök hajszában élve élni,
        Harcolni semmiért.

Célt, célt, teremtő Istenem!
Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.
Ne kóboroljak ebként utamon,
        Megtörten, hitlenen.

Mondd: gyűrű vagyok a vizen,
Mely célodat tovább viszem
S a messze ködlő végtelenben
        Eloszlik - semmi sem.

Mondd: por vagyok, mit szél vihet,
Por, melyből trónod építed.
De mondd! A lelkes porszem
        Kér - önts belé hitet.

Csend. Nem zavarja semmi sem.
Csillagfény reszket a vizen.
Isten - lényednek egy sugára -
        Te vagy a cél, hiszem!

Nikolaus Lenau - Tavaszi pillantás

Sűrü erdőn tavaszi
hajnalóra fénye lobban,
s száll az égből valami
halk szerelmi hír titokban.

Figyel a fa, csupa láz,
szétfeszíti minden ágát,
úgy issza föl e varázs
és az élet áradását.

Virág nyílik valahol,
tiszta harmat tölti kelyhét;
örömében meghajol,
úgy áldja az ég kegyelmét.

Lombok éjén hirtelen
szíve dobban a madárnak,
elönti a szerelem,
s vágya zengő dalba árad.

S ez a boldog kikelet
nem támadt az ég szavára,
csak egy néma és meleg
sugarától gyúlt ki lángja;

mint szivemben, amelyet
bús tél tartott leigázva,
tavasz támadt a szemed
egyetlenegy sugarára.


(Rónay György fordítása)

Macus Baso - Kívánság

Egy harmatcseppel
a világ minden porát
lemosni egyszer!

(Képes Géza fordítása)