Katángok nyíltak a tóhoz menet,
és pillék járták könnyű szárnyakon.
De jó is volt, hogy kószálni lehet,
hogy mit jelentett, el sem mondhatom.
Kölcsönbe adtad lábad és kezed.
Apáddal jártam ilyen szabadon,
vele láttunk ily felhőtlen eget,
egy nyárba tartó régi tavaszon.
Ha tudnék, biz szonettfüzért írnék,
hogy, tán pecázni, ment a nyár veled.
S úszód látom újra, mintha vinnék,
bár más ül most a kárászó padon.
A parti nád közt elpihent szelek
idézgetik csak elszállt sóhajom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése