Nem vágyom a gyémántok káprázatos fényét,
a karátos arany sem űzi magasra lázam,
még csak kósza ábránd sem szakítja szét
lelkem, hogy kacsalábon forogjon a házam.
Szavam hó-lapra esik, sorba simul, s tovacsobog
bennük feloldva egyszerű poéta lényem,
kincsekkel felér, ha versem polcodon ácsorog,
s te magadhoz hívod a fáradt esti fényen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése