Időm amint száll, egyre jobban
Hevül szívem a kedvesért,
Mert lényében varázs, titok van,
"Kitudja, mi", s "ki tudja, mért".
Egy pillanatnak műve volt tán,
Hogy elbűvöltek szemei?
Hisz asszony ő is - és nekem, lám,
Mégis be más - "ki tudja, mi".
Egyetlen ő nekem, tudom jól,
Akár hallgat, akár beszél;
A tiszta összhang ő, mikor szól,
S ha hallgat is! - "ki tudja, mér".
Rabságom így már - hordozom hát,
Nyűgében ott tart valami,
Mi tűrni hajt varázs-hatalmát:
"Ki tudja, mért", s "ki tudja, mi".
(Kacsó Sándor fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése