2016. július 31., vasárnap

Nemes Nagy Ágnes


Fény, fény, napfoltok, illatozó színek,
szívem helyén - ahogy szokás - virág.
- Még most az egyszer mindent megbocsátok,
de ezután már javulj meg, világ!

2016. július 30., szombat

Éles Attila - Fogd a kezét


Adj oda mindent, égesd el magad,
mutasd meg az összes
kagylóba zárt titkodat.
Kitárt karjaid közzé feszítsd az éji eget,
úgy keress közös csillagképeket.
Homlokodon hozz egy csillagot,
nézzétek együtt, hogyan ragyog
és fejtsd meg a szél mit dúdol
a kék hegyeken túlról.
Zúzd össze az időt
és mikor szilánkokra tört,
vegyél egy végtelen darabot,
tekerd körétek, mint egy szalagot.
Óceán mélyéről felhozott
titok-gyöngyeid fűzd láncra,
úgy akaszd a nyakába.
A végén, mikor már nem marad semmi,
lelkedet kell lábaihoz tenni.
Ha lehajol és érte nyúl,
fogd a kezét.
Nézd, szótlanul.

2016. július 29., péntek

Mihai Eminescu - Időm amint száll...


Időm amint száll, egyre jobban
Hevül szívem a kedvesért,
Mert lényében varázs, titok van,
"Kitudja, mi", s "ki tudja, mért".

Egy pillanatnak műve volt tán,
Hogy elbűvöltek szemei?
Hisz asszony ő is - és nekem, lám,
Mégis be más - "ki tudja, mi".

Egyetlen ő nekem, tudom jól,
Akár hallgat, akár beszél;
A tiszta összhang ő, mikor szól,
S ha hallgat is! - "ki tudja, mér".

Rabságom így már - hordozom hát,
Nyűgében ott tart valami,
Mi tűrni hajt varázs-hatalmát:
"Ki tudja, mért", s "ki tudja, mi".

(Kacsó Sándor fordítása)

2016. július 28., csütörtök

Kormányos Sándor - Árnyak


Rád fonódó éjszakádban
foglya vagy a csendnek,
sóhaj-arcú néma árnyak
gyűlnek össze benned.
Gyötörnek, s te sírni fogsz
könnytelen szemekkel,
és beléd mar a félelem,
hogy nem lesz újra reggel.

2016. július 27., szerda

Garai Gábor - Jókedvet adj


 Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
    A többivel megbirkózom magam.
    Akkor a többi nem is érdekel,
    szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.

    Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
    nem kell más, csak ez az egy oltalom,
    még magányom kiváltsága se kell,
    sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
    ha jókedvemből, önként tehetem;
    s fölszabadít újra a fegyelem,
    ha értelmét tudom és vállalom,
    s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

    S hogy a holnap se legyen csupa gond,
    de kezdődő s folytatódó bolond
    kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
    ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram.

2016. július 26., kedd

Marina Cvetajeva - Így élek


Föld-egyszerűen élek.
Viskóm szegény vacok.
Messziről idetévedt
szigetlakó vagyok.

Így élek. Senki nem kell.
De zörget valaki —
a kunyhóm perzselem fel,
tüzén főzök neki.

Rám néz — enyémnek érzem.
Marad, ha már leült.
A törvényt tudja vérem,
az ősi-egyszerűt.

Ha kellene az újhold —
én megkeríteném.
S ha továbbmegy — nem is volt,
nem volt — sem ő, sem én...

Még csupa seb nyomától
az út. De beheged,
mire egy másik vándor
bezörget majd: „Vizet!"

(Rab Zsuzsa fordítása)

2016. július 25., hétfő

Pilinszky János - Tilos csillagon


Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

2016. július 24., vasárnap

Wass Albert - Igazgyöngyök


Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hullott tündér- könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek
--------------

2016. július 23., szombat

Kormányos Sándor - Messzeség


Megnémul a pillanat
ha a porrá őrölt szenvedély
súlya nyom és rám feszül
a körém rajzolt furcsa éj.
Az elmúlt és az eljövendő
csend is itt van, bennem ég...
Két pont közti hallgatásban
én vagyok a messzeség.

2016. július 22., péntek

Frederico García Lorca - Fény szeretne lenni a dal


Fény szeretne lenni a dal.
Bevillani a homályba
foszforos és holdas szála.
Nem érti a fény, mit akar.
Opálos szegélye mentén
is csak dalt lel, s visszahajlik
önmagába.

2016. július 20., szerda

Pilinszky János - Mi és a virágok


Mert hűségesek mindhalálig,
isteniek egyedűl a virágok,
egyszóval a növényi lét,
velünk szemben, kik jövünk és megyünk.

Világunk száraz keresztjére
gyönyörű dísznek elhelyezve,
tépett füzérként fölszegezve,
mi elkallódunk, ők hazatalálnak.

2016. július 19., kedd

Tóth János - Nem vágyom


Nem vágyom a gyémántok káprázatos fényét,
a karátos arany sem űzi magasra lázam,
még csak kósza ábránd sem szakítja szét
lelkem, hogy kacsalábon forogjon a házam.
Szavam hó-lapra esik, sorba simul, s tovacsobog
bennük feloldva egyszerű poéta lényem,
kincsekkel felér, ha versem polcodon ácsorog,
s te magadhoz hívod a fáradt esti fényen.

2016. július 18., hétfő

Baranyi Ferenc - Vallomás


Belátom, nincs menekvés. Veled kell végigélnem
– ha van még – hátralévő harminc vagy negyven évem,
s ez nem beletörődés. Törvény, mit – félredobván
hűlt viszonyok receptjét – létezésed szabott rám,
kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben:
kevés és íze-vesztett – de nélkülözhetetlen.
Miért léptél be orvul szeretteim sorába?
Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra,
ó, lennél már közömbös! Elválnánk, mint sokezren
teszik e kontinensnyi érzelmi jégveremben,
akadna magyarázat: a költő szárnyalását
ódon kalitba zárja kicsinyes monogámság…
Nem a közös nyomorral kiböjtölt kedves otthon
ölel panel-falával, hogy véled összefonjon,
nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség,
miért a csontig ázott madár felejti röptét,
nem is hála láncol, miért esett koromban
szegődtél életemhez, amikor senki voltam,
és nem a megszokás tart, amely lázadni pattant
idegeket csitítva nem vállal már szokatlant,
s a meglevő csekélyért – mit marka bizton érez –
a többnek csöpp esélyét gyáván feladni képes.
Beléptél – mit tehetnék? – szeretteim sorába,
anyámmal és húgommal egy sorban állsz – hiába,
ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez,
mégsem merném mesélni olykor susogva: Kedves,
megint beleszerettem egy röpkevágyú lányba,
haja akár a tűzláng, gazellaláb a lába –
mert már az ösztönökben szavam bátortalan kong,
mert bűn ma még alázni baráti szóval asszonyt,
szokásból sem viselnéd. Mégha rosszul sem esne,
törvénysértő beszédem elmenni kötelezne,
s én meghalnék utánad. Inkább heves szerelmest
mímelek éjjelente, csak végleg el ne kergess,
hidd el: rakéta-korban a frigy még ősi, félvad.
Te nélkülözhetetlen, de kár, hogy feleség vagy!

2016. július 17., vasárnap

Éles Attila - Mondanom kellene valamit


Mielőtt elmész,
 mondanom kellene valamit.
 Talán szerelmeset, talán valót.
 Valami szépet, marasztalót.
 A világot hordjam most eléd,
 hagyjam lábaidhoz omolni?
 Túl sok idő telt már el.
 Tudom, kellene valamit mondani,
 Néma vagyok melletted és
 érzem, ahogy közös életünk
 cseppekben nyeli el a feledés.
 Lehet jobb lenne, nekem elmenni,
 messziről, kínnal nézni feléd,
 zokogva, lerogyva a földre.
 Talán jobb lenne.
 Én mégis kapaszkodom beléd,
 mint árva gyökér a földbe.

2016. július 16., szombat

Illyés Gyula - Milyen hamar...


Milyen hamar megszokod a
fákon a lombot;
milyen hamar megszokod, ha
a lomb lefoszlott;
milyen könnyen véglegesnek
veszed a nyarat, telet;
milyen hamar elfogadnád
öröknek az életet...
Aki választott:
A Kiválasztatott
Tedd hát, s találd meg életed súlyát. 

2016. július 15., péntek

Éles Attila - Fáj nekem a nyár


Fáj nekem a nyár. A lüktető,
ezüst csillogású reggelek,
a hintázó felhők a fejem felett,
az apró szoknyákat reptető szél,
a nap fénye, mikor bőrömhöz ér,
az utcai mulatságok hangja,
a templomok déli harangja.
Fáj minden, ami fényes,
csillogó, zajos, sekélyes.
Minden, amiben szunnyad még élet.
Csendre vágyom.

2016. július 14., csütörtök

Illyés Gyula - A szerelem ismerkedés



Kevés, kevés, mindez kevés,
várlak, szeretlek! Szeretnélek
át- és átjárni, mint a véred,
mint a levegő, mit beszísz.
A szerelem ismerkedés -
a léleknek? A testnek is!

Nem akarlak, csak megismerni,
csak megismerni, semmi mást,
a titkos azonosulást,
mit egyház és bölcselet hirdet.
Magányomat vágyom levetni,
a magányt rólad, mint az inget.

Benned szeretnék lakni, ott,
hol dolgos, szorgalmas szíved.
Egy szívet szeretnék veled!
Tagjaidban vágyom ezernyi
bajom, kínom egy jó nyugodt,
nagy nyújtózással kiheverni.

A ruhám, a házam, lakásom,
te légy a hazám, világrészem,
Európám, a Mindenségem,
végső kitörésem a vak
szolga-sorsból, a lázadásom,
mielőtt elpusztítanak.

Szégyenem már szó s gondolat -
bőrödön, húsodon keresztül
bocsáss magadba mindenestül,
adj olyan otthont, amilyent
magzatának az anya ad,
adj egy lélekzet végtelent! -

2016. július 13., szerda

Heltai Jenő - Egy asszony keze


De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszin szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
örök örömökön.

Ó, áldott asszonykéz,
vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre.
Mikor sirdogálok
Könnyem te töröld le,
Te szoríts marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.

2016. július 12., kedd

Petőfi Sándor - Minek nevezzelek?


Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnálak először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekintetedet,
Azt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békesség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkaidnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?
Boldogságom édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifjú hitvesem,
Minek nevezzelek?

2016. július 11., hétfő

Illyés Gyula: Akár a föld


Arcodról a rőt haragot
no, töröld le egy mosolygással.
Ha akarod, nem akarod:
meg kell békülnöd a világgal
s velem, ki belőle vagyok.

Fáradt vagyok, akár a föld,
hogy tetteimet igazoljam.
Kegyetlen voltam az előbb?
Várom a fényt nálad is jobban,
a csititót, feledtetőt.

Már mint a messze csillagok
ugy tűnnek, kerengnek köröttem
az emberek. Magam vagyok.
Nézd el, hogy te vagy az egyetlen,
akivel még szót váltha

2016. július 10., vasárnap

Harcos Katalin - Vigasztaló



Bánatommal hozzád szaladtam.
Kitártad felém a két karod,
magadhoz vontál gyengéd-szorosan,
súgva fülembe kedvest, bíztatót.

Sós könnyeimet lecsókoltad.
Úgy figyeltél, mint aki megért...
remegő vállam átkaroltad,
s én oly hálás voltam mindezért.

Meghallgattad, hogy mi a bánatom.
Csendben átöleltél, figyelmesen.
Zokoghattam hatalmas válladon,
míg pusziltad könnyáztatta szemem.

Csak meghallgattál, és rám figyeltél...
Hagytad, hogy kisírjam jól magam.
Odaadón, gyöngéden szerettél,
s én elszenderültem rajtad boldogan.    
____________________

2016. július 9., szombat

Garai Gábor - Mire


      Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt,
kívül-belül,hogy
elszakadni egyikünk se tudhattöbbé a másiktól: ...
-S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.

2016. július 8., péntek

Aranyosi Ervin - Voltál szerelmes?


Voltál szerelmes, mondd el, hogy milyen volt?
Meséld el annak, ki nem élte át!
Olyan, mintha egy vaknak elmesélnéd,
hány féle színben játszik a világ.
Mennyei érzés - földi halandóknak,
s néha pokol, mert néha gyötrelem.
Valóra vált, beteljesült, vad álom,
vagy egyoldalú és örömtelen.
Van hogy fellángol, máglyaként eléget,
s fájón parázslik amikor kihuny.
Csodálatos, míg viszonozva érzed.
S ha tovaszáll, maró, akár a gúny.
A szív megtelik néma áhítattal,
méregpohár, amikor kiürül.
Üresség tátong, mikor magadra hagynak,
emléke fájón lüktet legbelül.
Hiába kínoz gyötrőn ez az érzés,
lelkedet tőle meg nem mentheted.
Nekivágsz újra, amíg csak el nem éred,
s végül igaz szerelmed te is elnyered!

2016. július 7., csütörtök

Balázs László - Tengernél


Én szerettem volna megmutatni a tengert,
önzőn, mintha enyém volna.
A parton szótlanul fogni kezed,
s szemedbe veszni...
Ezt szerettem volna...
Ahol Te a távolban,
én tekintetedben
keresem, majd találom
a messzi végtelent,
s csendes sétánk közben
szabaddá válni.
Ezt szerettem volna...
Szerelmünkben megnyugodni,
míg el nem mossa nyomunkat
a morajló pillanat.

2016. július 6., szerda

Éles Attila - Ma lehet


Ma lehet, megcsókol.
 Finom ujjait
 tarkómra teszi,
 nevetve hódít.
 Szorosan magához ölel,
 nevemen szólít.

Talán, csak játszik velem.
 Kacagva üldöz, majd
 elbújik hirtelen.
 Hűs szellőt hoz magával,
 ha újból előttem terem.

Lehet, ma én akarom,
 hogy vigyen magával.
 Virágból terítsen takarót
 és míg a földet kaparom,
 egy rozsdás trombitával
 játsszon indulót.

Meglehet, ma megkeres.
 Hiába bújok el,
 félelmem hasztalan rejtem
 szürke sziklák alá.
 Bárhol rám talál.
 Ma lehet, eljön értem ...

2016. július 5., kedd

Hermann Hesse - Lépcsők


Miképpen elhervad mindig a virág,
s öregkor elől kitér az ifjúság,
úgy tűnnek fel az élet lépcsői mind,
és minden bölcsesség, minden erény is
idején virít, örökké nem tarthat.
Ha hívja az élet, a szív legyen csak
búcsúzásra és újrakezdésre kész,
hogy bátorsággal, mit sem szomorkodva
más, új kötéseknek, adja át magát.
Mert minden kezdetben varázs rejtezik,
amely megoltalmaz, és élni segít.

Szeljünk át derűsen teret tér után,
egyiken se csüggjünk, mint otthonunkon:
a világszellem nem kötöz, korlátoz,
de lépcsőről lépcsőre emel, tágít.
Alig gyökereztünk, egy életkörbe,
s lett meghitt lakásunk, máris ernyedünk;
kilépni a bénító megszokásból
az tud csak, ki útra, indulásra kész.

Még a halál órája is, meglehet,
új terek felé küld ifjú erővel,
az élet hívása nem hal el soha…
Nosza hát, búcsúzzál, te szív, és virulj!

(Keresztury Dezső fordítása)

2016. július 4., hétfő

Radnai István - Tükörként


öbölnyi
csend
tajtékos
tengeren
mosolyok csúcsai
között
napos tengerszem
magányon vert híd
szikrázó
fogsorod
tárt ajkamat
tükörként
hordozod

2016. július 3., vasárnap

Zsefy Zsanett - Szívcserepek


Nem is tudom, felkel-e a Nap,
hisz' hozzám olyan ritkán látogat.
Nem is tudom, mikor van az éj,
szememre nem jön álom rég.
Nem is tudom, élek vagy csak holt
lelkem barangolja be a nyárfasort,
hogy látok vagy csak néha úgy teszek,
mert jobbnak látnak úgy az emberek.
Hangya vagyok vagy őrült óriás?
Fejemben megbomlott a sokszínű varázs.
Rajtam Isten keze sem hagyott nyomot,
nem enyhített e lázas homlokon.
Ha minden napot visszagörgetek
csak tört szívemből hullnak cserepek.
Nem is tudom, felkel-e s minek,
ha süt is a Nap, bent minden jéghideg.

2016. július 2., szombat

Gergely István - Könnycsepp marokban


vigyázz rám hogy le ne essek
kavicson szét ne fröccsenjek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne szédüljek
nap tüzébe ne repüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne remegjek
sötétségtől ne rémüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha vihar szárnyán
felszürcsölne szörnyű sárkány
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha eresztenél
fakó múltba felejtenél
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha már nem vagyok
emlékedben szemem ragyog
úgy vigyázz rám

vigyázz rám mert amíg ragyog
vagyok ha már nem is vagyok
úgy vigyázz rám

úgy legyen

2016. július 1., péntek

Luciana Blaga - A csillagok


(Pleiada)

Égi éjben kutatok,
olvasom, hány csillagfény ég.
Vállamon föl-fölragyog
sok égi jel, ontva fényét.
Szél villantja, szél futtatja,
valaki keresztbe rakja.
Szél ha gyújtja, szél ha oltja,
vérembe, gondomba lopja.

Szíves varázs, tűnő parázs -
megolvasom, vajon ég még
minden kicsiny fényvillanás.
Fényes tüzek, szelíd tüzek -
ahány, annyi szívdobbanás,
értem lüktetik fényüket.
Hegy-völgy fölött égő tüzek:
fényes szívek, szelíd szívek.

(Lengyel Ferenc fordítása)