Hallod-e még, mit a tegnapok súgtak,
azt az édes borzongást, mikor csiklandott füledbe
lehelet újra, megint és újabb
vallomásba pólyált, hogy szótalan üzenje,
mit nem hittünk el a bennünk tudatlannak
(s míg halóvá gyengültek a sosem akartak)
a tudással nagyobbra nőtt ereje,
szavakká állt össze,
bolyhos gombolyaggá,
puhán gurult kezemből kezedbe
kaptad, tartottad magadnál:
én voltam benne,
s ha most szólni kellene,
ajkamból ajkadba lehelve újra és megint:
egy szó vagyok
érzed-e?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése