A küszöbön meghökkensz, visszanézel,
Mint hegy mögül, ha búcsúzik a nap.
Tudod, hogy holnap hajnal pirkad újra
És még nincs ennél fájóbb pillanat.
Itt laktál negyven évig. Menedéked
Búvóhelyed volt, meghitt otthonod.
Lakásod volt, mióta megszülettél.
Itt éltél, s hol halsz meg, nem tudod.
Az útiládák mélyén mennyi emlék,
A munkás háta meggörnyed bele.
Roskadtan viszi le az emeletrôl
S mint egy koporsót, búsan teszi le.
Szobáid kiürültek, lent a poggyász.
A kalapodat fölteszed. Botod,
Jó útitárs, a régi szürke lépcsôn
Kedvét takarva harsányan kopog.
Meggyorsítod a lépted, mintha sürgôs,
Halaszthatatlan lenne már utad.
Sietsz egy ismeretlen tartományba
És eltunsz, mint a hegy mögött a nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése