Ujjaim közzé csípem a Napot,
bőrömbe égetem életem vonalát.
Sercegve, füstszagún telnek a napok,
várom elfogyni létem fonalát.
A barázdát végtelenbe húzom,
Isten mellé, balra, hol kapu nyílik.
Túl a testemen, túl a Tejúton,
várom, hogy egyszer be fognak hívni.
Előre rajzolom sorsom vonalát,
Olyan mint a tied és ott ér véget.
Göcsörtös törzset, rajta ezer ág.
Látom, a te napod épp ilyet éget.
Hajlunk, mit szélviharban a fák,
és az Idő hátára tetovált szerelmünk,
túl a testünkön, túl a Tejúton,
a Mindenséget öleli át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése