Lassan kifolyik kezeim közül,
mint a víz vagy egy marék
homok, hiába szorítom,
megfoghatatlan.
Néha alig moccan, csak halkan
koccan, akár a kanál a tányér
alján, majd szinte rohan –
utolérhetetlen.
Csupán a naptár, a „megint
este” vagy a tortán a gyertya
jelzi, hogy mégsem
mérhetetlen.
Megállnék olykor, hogy nézzem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése