Maradtam volna még...
de a kék lehalványult az égről...
s rojtok lógtak ki
a tél szakadt zsebéből,
amikor sárba esett
a tegnapi csillag.
Együtt néztük
éjfél után...
s puha parázzsá vált a délután...
Sötét foltok nőttek az est szárnyára,
aztán összetört a fény
szemem íriszén...
halkan dúdoltam... csendesen,
kevés lett neked...
s a vékony hártyává vált hangjegyek
néha sírtak -
könnycseppjei hozzád gurultak...
Igazi dalt akartam...
mi áthatol a lelkemen,
kisimítva sok vasalatlan ráncot,
hordtam magamon nehéz acélláncot...
oly könnyűnek tűnt, nem fájt, hogy bőröm tőle sorjás'
feléd indult tőlem minden kis mosolygás...
maradtam volna még...
de a kék lehalványult az égről,
puha parazsak hulltak a csillagok szeméből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése