kávém iszom keserű magányhoz
néha még dobbansz bennem
szívem helyén
bordák alatt szúrsz
mint beszorult levegő
hagyom fájni
hogy felébresszen
vakságom szűnjön
akár hajnali köd
olvadjon el
szerelmem végre
múljon zsibbadásom
sűrű vér vagy ereimben
időt múlást lassítva
hagyd hogy felejtsek
árnyként fényt akarok
hogy úgy lássalak végre
amilyen vagy
múltnak távolinak
kávém iszom keserű magányhoz
néha bordák alatt szúrsz
még dobbansz bennem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése