Ma vers helyett csöndet faragok,
aranycselló húrjain zenélő magányt,
mely lenge ingem alatt tüzelve borzong,
majd félénken megpihen bőröm bársonyán.
Ma vers helyett csöndet faragok,
könnyed, szűzi, drága, buján pazarlót,
s csábító árnyékában úgy maradok,
mint félálomban csókolt régi-régi csók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése