Bella István - Fény fut át

Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem

mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
…Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Zagyi G. Ilona - Mátra

  

 Gyönyörű és szertelen, "Ezerarcú Mátra"!
Vadregényes táját, ha képeslapra tenném,
egész sosem lenne. Egy kép egy pillantása.
Néha túlöltözve, néha csupaszon, lengén,
néha felhőkbe burkolva, gomolygó ködben.
néha bóbiskolva a harmonikus csöndben.

Valaki elmondja, hogy nincs feledhetetlen,
kíváncsi ösvény jár a Csörgő-patak mentén.
Csak halkan... az apadó Kövicses mederben.
Locsognak áradáskor, rohanás idején
beszédesek az egymáshoz ütődő kövek,
egyre hangosabbak, ahogy nő a víztömeg.

Mennyi ismert és ismeretlen... Csörgő-szurdok.
Erózió vájta, furcsa kő-sziluettek,
különös formák. Bámulnak andezit-tornyok,
kőfalból kibuggyanó hatalmas gyökerek.
Idehozom nagymamám száz meg száz regéjét,
hogy megértsem barlangok, üregek sötétjét.

Tán ott járt odalent maga Vidróczki Márton,
s hírhedt társai... a jött-ment szél elfecsegi.
Mamám altatója itt jár velem e tájon,
a jelenkort a képzelet oly mássá teszi...
valamit áthoz abból a régi világból,
sárkányleheletről, egy török lábnyomáról.

Bujdosók titkát óvják a mátrai bércek.
Mohák, borostyán zöldje élénkít félhomályt.
Lombkoronák, fákba vésett "Itt jártunk" szívek,
s mélybe szórt szavaink a szépségnek adja át,
hogy nyíló csodát lássak... szabad lélegzetét.
Vadakat, szelídet... már begyógyult sebeket.

Kócolódó hangom a kilátó tetején...
Itt vagyok, bükkerdők, fenyvesek, hegyi rétek!
Köszöntlek, tavak! Csermely a vízesés helyén!
Telik tüdőm, hol érzem a végtelenséget,
hol káprázik a szem a vakító kékségben,
s lent törékenység jár a szédítő mélységben.

Mezey Katalin - Boldog

akinek nem rongyos a lelke,
de fényes, mint a nehéz selyem,
aki hiszi is, amit mondott,
akit nem zsarol a félelem,

boldog, akit nem az önérdek
kormányoz, hanem önként szolgál,
adósait nem tartja számon,
görbe utakon titkon sem jár.

Boldog, akinek láthatatlan
púpként a múlt nem ül a hátán,
nem üzletel gazemberekkel,
árnyékán nem táncol a sátán,

akinek a szemén kifénylik,
hogy süt benne az Isten napja,
akinek lelke nehéz selymét
magasságos szél lobogtatja.

Vámosi János - Egy őszhajú asszony

Az édesanyámnak a haja fehér, mint a hó
Oly hajlott oly megtört oly szent oly önfeláldozó.
A legjobb falatot a szájától vonta meg
Nőttek a gyerekek, de ő közben megöregedett...

Egy őszhajú asszony a kabátkája csupa folt,
Mert egyetlen kincse a fia mosolygása volt.
Ó míly koldus és árva vagy nélküle,
Mert őt pótolni nem tudja senki sem.
Ezt a jószívű őszhajú asszonyt
Az egyetlen édesanyád.

Gyorsan csókold meg elfáradt homlokát!
Nem a sírjára kell néki száz virág!
Addig gondozzad ápoljad óvjad
Az egyetlen édesanyád!

József Attila - Judit

Fosztja az ősz a fákat, hűvösödik már,
be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
nem öleltelek,
mikor nem civakodtam, s nem éreztem, hogy
nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
Merengsz még? Aludj:
Egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj!

Kiss Mária - mert tiltottad...

mert tiltottad, dacból marékszám
tömtem magamba a gyümölcsöt,
fanyar zöld barackot,
magostól az éretlen szilvát,
mindent bírtam,
de mindent emésztetlenül;
hajamat gyermekláncfűvel copfoztam,
fújtam pitypangbibét,
árokszéli mezítlábas nimfa,
cingár lábamszárán csalán nyoma,
plüssszívemen szögecses bakancs,
azt mondtad, soha semminek nincs vége,
maradnak a szálak örök elvarratlan,
ezek itt már új pitypangok,
csak én a régi, nagy gyerek,
magamba nőttem kivehetetlenül,
mint cserépbeszorult növény;
a napok úgy úsznak el
előre felskiccelt életemmel,
mint dühödt piranhák;
ma is mosolygok tiltó szavaidon, 
pedig már minden arcizmom fáj.

William Blake - A göröngy és a kavics

A szerelem önnön javát
Nem űzi, nincs magára gondja,
De másnak édes enyhet ád,
És Eget épít a Pokolra."

Így dalolt a kis Göröngy,
Rúgta barmok lába,
Ám a Kavics a patakban
Ezt fonta dalába:

"A szerelem csak enjavát
Kergeti, mást kéjébe törve,
Örvend, ha másnak gondot ád,
S Poklot épít az Égi körbe.

Somlyó György fordítása

József Attila - Miként a tiszta űrben...

Miként a tiszta űrben a világok,
lebeg keringve bennem a hiányod

majd árnyék leszek s te szorongva félsz:
óh hát ne hagyj meghalnom, amíg élsz.

Jónás Tamás - A szád jutott eszembe...

A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.

És aggódom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.

Ez a szerelem
mint a rák, csendes.
Ugyan folyton legyőz
s minden sejtemen uralkodik
de láthatatlan.

Nem simogatlak, nem becézlek
- csak gondolatban.
Legalább így, Te is maradj velem.
Elszomorodnék hűtlenségeden.

Kovács Erika - Dorombolás

s csak ott ültünk
a szemek bársonyosak voltak
csöndesen mosolyogtak
egymásban lassú táncot jártak

közben a szerelemért
hű kutyaként hevert lábunknál a szív

valójában semmi sem történt
csak tanítottuk egymást -- simogatni

Hatos Márta - Várakozás

Tudjátok mi, az várni valakit,
Aki nekünk oly' drága a világon?
Lesni az idő lusta szárnyait,
Szívszaggatottan, lázban sóváran?

Felugrani, százszor futni elé,
Türelmetlen kinézni az útra,
Bekémlelni napfénybe, éjbe,
Minden pillanatban újra meg újra.

Lélegzet visszafojtva hallgatni
Valami neszt: ez az ő lépte volt!
És csalódottan rájönni, hogy csak
A mi bolond szívünk zakatolt.

S ha végre ismert érintés alatt
Megcsörren ajtónknak zára,
Minden vérünk a szívünkbe szalad,
Túlfeszül idegünk minden szála.

Arcunk kigyúl, szemünk lobogva ég,
Eljött végre Ő, ő a Szerelem!
Tárt karokkal fogadjuk, s ő elénk lép
Közömbös arccal - némán - hidegen!

Sárhelyi Erika - Hiába fáj

Lám, megsirat minket az ég is.
Haragod-haragom, s dacom,
hogy írok csakazértis. Mert elvehetsz
mindent: kedvem s holnapom.
De nem, szavaim senkinek
nem adom. Ők nekem a vigasz, ha
szívemre lép a május, ha a remény
csak egy kántáló zsibárus, ha
előttem hegyeket növeszt
a seregnyi gond, ha nem vagyok
más, csak egy egyszerű bolond,
kinek sipkáján csengő helyett
néhány rím csörög, s várják már
odalent a huncut ördögök…
Szavaim úgyis angyalok küldték,
ki mástól lehetne ilyen ajándék...
Hogy adnám hát Neked vagy
bárki másnak? Nem veheti el
sem harag, sem a rossz arcú bánat,
sem egy jól indult, elrontott,
csütörtök, sem a túl-igaz,
elátkozott tükrök, de még a Nap
sem, mi ma is fittyet hány a
nyárra, mely csak toporog némán
a kertajtóban állva – a verset
ők sem vehetik tőlem. Ahogy neked is
hiába fáj e háromszögű szerelem.

Iluh István - Elkerültek

Mindig olyan esetlen voltam
Elkerültek a nagy szerencsék
De ha a fűszálhoz lehajoltam
Vállamra szálltak a lepkék

Káli László - Táncolni Veled

Hallgasd e halk zenét, mely a szívemből száll most feléd,
hallgasd a szerelem legszebb dalát! Neked szól a szerenád.
Mondd! Emlékszel még, amikor szívrepesve mentem eléd?
Csak öleltünk, szerettünk, táncoltunk, nevettünk egy éjen át.
Most újra szól a dal, mint régen, a Hold is ragyog az égen,
ugyan úgy, mint akkor éjjel. S én várom, hogy visszatérj
hozzám megint. Nem kell semmi más, nem kell, csak ennyi:
táncolni, míg véget ér az élet, s vele véget ér a szerelem!
De addig táncolni utcákon és tereken, homályos szobában
együtt menni tegnapból a holnapokba, s szeretni szerelmesen.
Gyönyörű dallamra, elmerülni egy vén cselló halk hangjában.
Első és egyetlen éjszakánk örök varázsát átélni, és megélni
megannyi nappal, és számtalan éjszakán. Napkeltét várni
Holdtalan éjeken, s repülni alkonyszárnyú csókos hajnalon.
Érezni pihegésed a vállamon. A csodákban térdig járni Veled,
hogy tánclépésben haladjon felettünk a csodálkozó végtelen.
Hallgasd e halk zenét! Szívem ütemét, mely szíveden dobol,
a sóhajt, mely hárfaként rezdül, s a boldogságunkról dalol...

Itt vagy velem, mint egy új remény,
Az éjszakát felváltja a fény,
Csak egy perce élsz, nézlek boldogan,
Úgy vártam rád, édes kisfiam.

A régi vágy újra szárnyra kél,
Míg dalt susog kint az esti szél.
Minden bánatom eltűnt nyomtalan,
Mosolyogj rám, édes kisfiam.

Egy rózsakert hinti árnyait,
Nincs fontosabb, mint az álmaid,
Még egy szót se tudsz, mégis annyian
Hisznek neked, édes kisfiam.

Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,
ha egy kisgyerek megszületik.
Mert a kisgyerek egyszer felnő,
s talán sikerül neki,
hogy a könnyeket nevetéssé,
a gyűlöletet szeretetté,
az ellenségeket barátokká változtassa.

Ezt érzem én, ahogy nézek rád,
Más lesz a föld, más lesz a világ.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.

Czapp Ibolya - Hogy szeretnélek

      
 Hogy szeretnélek...
     Karommal ölelnélek, csókommal akarnálak,
     combommal szorítanálak.
     Testem melegével bezárnálak.
     Lassan, gyorsan hullámoznék neked,
     ahogy csak szeretnéd,
     úgy teszek...
     Bármit megtennék veled...
  
     Hogy szeretnélek...
     Ahogy víz a partot,
     Ahogy ég a csillagot,
     Ahogy nap a holdat,
     Ahogy szél a zúgást,
     Ahogy meleg a csendet...
     Ahogy a végtelent,
     úgy szeretnélek
  
     Hogy szeretnélek...
     Már nincs rá szó!
     Már nincs rá jó!
     Már nem tudom mit mondhatnék,
     Már nem tudom mit adhatnék!
     Már nem tudom mivé tettél e szerelemben?
     Végleg veled égek egy életre...
     Így szeretlek...

Bódai-Soós Judit - Szelíden vigyázlak

 

Selyemmé simult sóhajok
kócos álmok
mosolyba halkuló szavak.
Így kaptalak.
S míg bánat színű csend ül arcodon,
karomban tartalak.

Garai Gábor - Mint kisgyermek

Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

Báthori Csaba - Egy szóra

Szerettelek, hogy megvalósulj.
Horzsolt levél a vékony ágról
ellengedez. Csak ő való súly.

Szerettelek, hogy öregedjél.
Pamut homlokod horizontján
csak egynek, másnak nem terem tér.

Szerettelek összefonódva.
Szétszórt szerelmemet szerelmed
egyesítette, sokszorozta.

Szerelem nem látja a véget.
Csak a megrendült csillagokról
szóródnak szemedig a fények.

Szemen szedtem egykor szerelmed.
Ősz voltál. A levelek ősszel
holtak s szelek között sietnek.

Holdfény halkítja most a tájat.
Ha akarod, a fájdalomban
Istennel együtt megtalállak.

Kínok között nyomodba értem.
És ha lehagylak, jöjj utánam
egy szóra. Mert más nem jön értem.

Bari Gábor - Őszi üzenet

Koros ősz gubbaszt tarlott bokrok alatt.
Talpaink alá csusszan hosszan az út,
mely dísztelen-nehéz s velem is elfut.
Életfa-virág s lomb, mögöttünk marad.

Mint barna-piros-arcú levél, haraszt
- zöld csak Lúcra, Feketére sárga jut -,
hűvös hullámok fogain bámulunk
s fejeink loboncán fehéret fakaszt.

Szív, ha sajdul, bánatba hull a lélek...
Grieg-muzsika búg Aase halálán,
valahol síró angyalok zenélnek.

Évszakunk elfut, üzenünk levélnek:
jön új szerelem, új tavaszígéret
ha majd, kacagó angyalok zenélnek.

Baranyai Csaba - Melledre hajtom fejem

 Melledre hajtanám fejem.
Álomittasan,
Emelkedőn-süllyedőn
Melledre hajtanám fejem.

S bár váramban
Nem állomásozik lándzsás őrség
Szerelmem neked
Reményteli, ősi lehetőség.

Melledre hajtom fejem.
Várakozással vagyok tele,
Fizetségem hű szerelem -
Melledre hajtom fejem.

Várnai Zseni - Száguldó idő

Azt mondják, hogy a szív égő
sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idő!
Én elhiszem,
de egyre
inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nő.

Talán azért,
mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak
hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó
sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző,
ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se
szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!