Bella István - Eső után

Most csupa vászon a kert, nyersen
ropognak a margaréták a fényben.
Ágakon szellőznek kisingek, bogárvitorlák.
Leveleiket kiteregették száradni a fák.

Mindenütt levetett, kivasalt szoknyák:
ágyások lebbennek zölden. Sárga szegés az út,
odavarrva a földhöz – tömött buzsáki hímzés –
tolongnak szekfűk, tulipánok.

Téged utánoz itt minden, utánad
szalad a táj és segít, tereget, mos, vasal.
Fényes derekad nézi, s megmosdik a vén ég,
hogy rádtekintsen.

Hát ki ölel más, mint én, ennyi fényt,
ilyen reggelt? Mindenütt lépdelsz.
Lábad előtt – apró, rózsaszínű giliszták –
összepöndörödik a fény.

Gellért Oszkár - Szégyen

Bimbó, kinyíltál, szirmaid széttárod,
Titkod nem titok többé:
Illatod viszi a szél.

Fülemile, leszállt az alkony.
Titkod nem titok többé:
Kidaloltad s füttyöd a csillagokig száll.

De mit akarsz ember
A fülelő csillagoktól?
S a felhők fölött nyargaló szelektől?

Titkom nem titok többé.
Meghempergőzött
Emberek szemében s lehelletében.

Virág ne sajnáld, madár ne sajnáld.
Ti sohase fogtok
Szégyenetekben meghalni.

Lányi Sarolta - Vers

És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én sem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem únom-é meg majd várásodat?
Nem zúzom-é be gyilkos unalomból
Az aranytükröt, mely az arcod őrzi?
S fanyar, terjengő, gyilkos unalomból
Nem tépem-é ki szálankint hajam,
Reménytelen dühvel a szélbe szórva
Foszlányait a brokátlobogónak?

Áprily Lajos - Fénylik a hegy

Tegnap még csak mosolygott. Most nevet.
Ha felmennék, fény záporozna rám.
Tenyerembe kitenném szívemet
s a nap felé magasra tartanám.

Reményik Sándor - Vagy-vagy

  
    Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
    Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.
    Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
    Vagy a kolostor, - vagy fészek-meleg.

    Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
    Vagy egy asszony simogató keze.

    Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
    Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

William Butler Yeats - Fehér Sirályok

 Volnánk fehér sirályok, édes, a gyors habokon!
Még száll a meteor-csík, s nekünk már unalom;
s a szürkületi égalj kék csillaga, kedvesem,
szivünkben bút ébresztett, mely nem múlik sosem.

Fáraszt a harmatos álom, rózsáké, liliomé;
ne álmodj róluk, édes; se a meteor felé
ne epedj; se a kék csillagra harmathullás idején:
az volna jó, ha sirályok lennénk a habon, te meg én!

Lelkem szigetvilágok s partok dala veri fel,
ahol az idő feledne s a bánat nem érne el;
de mögöttünk maradna láng, rózsa, liliom,
volnánk csak sirályok, édes, a ringató habokon!

(Szabó Lőrinc fodítása)

Tóth Árpád - Jó volna szépen...

Jó volna szépen kezedre hajolni,
S lehúnyt szemmel tünődni csendesen,
Minden hogy elmúlt: a sok, kopott holmi,
Ócska emlékek...... életem.....

Zelk Zoltán - Tűnődés

 

A csend, mint vastag porlepel
lebeg a nyugvó tó felett, s a lihegő
nyugtalan szelek is aludni térnek
hegyek odvába. Csak a csavargó,
kit álmából kakasszó vert fel,
nyúl mogorva kavics után, mivel
elűzheti a lármázó, begyes madarat -
s ahogy ráocsúdik a hajnali tájra,
mint billegő ág hull alá keze,
míg önfeledt kurjantásában szárnyrakap
egy zsibongó fecskeraj. S hajadonfővel,
szemeit törölve, a messzi város felé indul.

Nem így a bölcs, ki magányos sziklán virraszt
s tűnődve néz maga elé. Olykor gyöngyöt fűz
vagy játékot farag, mosolya körül lepkék kergetőznek.

Mosolya lámpás, estéli szeleknek
s az eltévedt nyájnak mutatja az utat -
kedvesem, ha látnád, virágoknak vélnéd
kezében a szerszámokat.

Alicja Patey-Grabowska - És hirtelen

 

És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak

(Dabi István fordítása)

Bródy János - Amíg emlékezünk

 

    Eltűnt egy dal, aki ismerte, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk
    Eltűnt egy vers, aki olvasta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk

    Hol van a dal hova tűnt,
    hova tűnt az a sok virág
    Hol van a tánc hova tűnt,
    hova tűnt az az ifjúság
    Bennünk él tovább

    Eltűnt egy szó, aki hallotta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk
    Eltűnt egy kép, aki láthatta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk

    Hol van a dal
    hova tűnt, hova tűnt az a sok virág
    Hol van a tánc
    hova tűnt, hova tűnt az az ifjúság
    Bennünk él tovább

    Eltűnt egy tánc, aki táncolta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk
    Eltűnt egy lány, aki elvitte, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk

    Hol van a dal   
hova tűnt, hova tűnt az a sok virág
    Hol van a tánc
    hova tűnt, hova tűnt az az ifjúság
    Bennünk él tovább

Fésűs Éva - Téged csodállak

Téged csodállak a csend ritmusában,
mely mint fehér-kék bölcső lengi át
a téli tájat, s ringatja magában
a dalolatlan alvó muzsikát.

Téged szeretlek a nap melegében,
mert tudja forróságod titkait,
s a gyöngyvirág illattá vált szívében,
ha május éjén álmodni tanít.

A pőre fák fekete tintarajzán,
a folyó fénykáprázta tükörén,
tavaszi jázminágon, meggyek ajkán
mosolyod suhanását űzöm én.

Ujjadnak nesztelen, lágy rendezését
őrizgeti a rét selyemhaja,
nyomodban száll a felhő és a szépség,
alélt levélkék röppenő raja.

Iránytű lesz a szárba szökkenő mag,
Téged takar az őszi rozsdaszín;
bogár röptének ívein kutatlak
s habmosta szikla zord vonásain.

S míg nyári délutánok sárga mézén
bódulva szívom édességedet,
ellágyulok egy lepke szárnyszegélyén,
mert azt a kis mintát is ismered.

Te vagy a létem szendergő tavára
fodrot szakítva hulló kődarab,
s Te vagy a váró part, hullám határa,
amerre vágy-köröm mind tágasabb.

Mindenben ott élsz, és sehol se lellek,
de bár szememre fényt vagy éjet adj,
részben s egészben örökké kereslek,
ki szívem fájó üressége vagy.

Mirtse Zsuzsa - Csönd.

Voltak hangjaink? Nem is tudom.
Most csak csönd, csönd. Csönd.

De már a csönded,
az sem az én csöndem

De már a csöndem,
az sem az én csöndem.

Gyurkovics Tibor - Örökké

Örökké van a táj, a fák, az almakertek,
a fák végén a lomb vagy a diólevél,
miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek,
ahogy ujjaival a víz széléhez ér.

Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja
kígyózik bőrösen és lendül és ragyog,
a lebegő ködök a levegőbe fúrva
egyhelyben fekszenek, mint fáradt angyalok.

A levegő örök, a tűz, a fény, a mérleg,
a billenő hegyen a tér sziklája áll,
mint mértani idom, amelybe zárva él egy
madár és énekel tízezer éve már.

Őrizz meg engem is, míg szelek hasogatják
a szívemet, szegezz a fák közé oda,
ahol ragyog a gally, mint rettentő igazság
s aranyként tündököl a tárgyak homloka

Keresztury Dezső - Elmondhatatlan

Ó, hogy iramlik, hogy ragad
a napok vad vágtája! Nézd
mint vonz a lomha áradat,
ó, nézd a világ tengerét!
Örvény kap el s mint a kitárt
mélység fölött az egyetlen igaz cél,
úgy int felénk a hű, szilárd
sziget, mit éveinkből építettél.

Mint párát, átszakít a fény,
oldódom, siklom, mint a hab,
de te vagy a part és a héj,
hol illó lényem megmarad;
a gyökér vagy te, én az ág,
mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
s a gondok vad vércsehadát
a te szavad riasztja el fölőlem.

Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?

Jószay Magdolna - Pár éve még

Pár éve még
nem tudhattad te sem,
mennyi tiszta szeretet
rejtőzik lelked mélyén.
Pár éve még
nem tudhattam én sem,
hogy élsz valahol a világ
bármely részén.
Pár éve még
nem hitted volna: nem kell
majd örökre, lelkileg is
magányosnak lenned.
Pár éve még
én sem tudtam, bízhatok-e
valakiben még ez életben,
s hogy majd éppen benned.
Pár éve még
nem tudhattuk, lehet-e,
merjünk-e a másikban hinni,
s táplálni a reményt.
Pár éve még
nem tudhattuk, egyszer majd
erősítjük s egymásnak adjuk
a túlélést, az esélyt.

Aranyosi Ervin - Barátság

Barátod az, ki akkor jön, ha kell,
Kit nem a pénzed, s a rangod érdekel.
Aki előtt nincsenek titkaid,
s rohan, ha hívod, mindegy, hogy hol lakik.
Nem számít az sem nappal, vagy éjszaka.
Akinek fontos egy barát "jaj" szava.
Akivel gyorsan rohan az idő,
de ha hiányzik, holnap újra jő`.
Aki meghallgat, s komolyan veszi,
és hogyha sajnál, azt őszintén teszi.
Aki megérti minden gondodat,
ki szót sem vár, elég a gondolat.
Ki megért téged és Ő is érthető,
ha együtt vagytok megáll az idő.
Bármit is mond, csak igazat beszél,
s elvárja azt, hogy Te, magad legyél.
Barátod, egyben lelki rokonod,
s a legjobb benne, hogy te választhatod.
Egy szinten rezeg időtlen lelketek,
egyenlők vagytok, mint ikergyermekek.
Barátod az, ki melletted marad,
ki elviseli a rigolyáidat.
Tettéért hálát tőled sose vár,
ki nélkül élni unalmas és sivár...

Parázs György - Elmondanám

 

Elmondanám, ha hagynád,
Miért fáj úgy a lelkem,
Miért vagyok szomorú,
Nélküled mivé lettem.

Elmondanám, ha hagynád,
Szememre miért nem jön álom,
Míg agyam pontosan tudja,
Szívemmel miért látom.

Hogy egyszer majd eljössz,
De tán egy élet is kevés,
Ha hagynád, elmondanám,
Várni Rád mégis oly mesés.

Arany-Tóth Katalin - Négysorosok

Ember, hát végy példát a fákról!
Gyökerükkel egy földbe kapaszkodnak,
és sújtson rájuk évszakoknak bármely vihara,
egyenes derékkal is állnak, hiába veri őket az élet ostora.

*

Bármit teszel, mondasz, vagy írsz,
önmagadnak tükröt állítsz.
Minden szavad Te magad vagy,
szíved, lelked Téged mutat.

*

Életünk pillanatai úgy suhannak el,
mint egy-egy árnyék a fényben;
szorosan hozzánk fonódva,
aztán semmivé válva, hirtelen.

Zsefy Zsanett - Álom az álomban

Ma álmomban kipakoltam a szobát és táncoltam.
Kicsit sem féltem magányomban,
s tovább álmodtam én.
Álmomban virágillattal szárnyaltam,
méhek rajával dúdoltam:
mennyi illat ez enyém.
Álmomban manó voltam egy városban,
mosolyt loptam és szétszórtam.
Csuda boldog lettem én.
Álmomban zivatar voltam és áldottak,
kivirult a világ és álmomban
csoda szép lett a rét.
Álmomban tengerben fürödtem,
s a távolban delfinraj kísért
míg álmodtam a sellők énekét.
Álmomban napfény fodrában elbújtam,
bárányfelhőkkel játszottam.
Milyen szép volt az egész!

Álmomban rájöttem,
hogy csak álmodtam,
felriadtam és elámultam,
bennem élt-halt az egész...?

Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj

(részlet)

"A fájdalom s öröm betölti szívemet,
amíg kezemben érzem átfagyott kezed;
némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,
szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, szemem."

(Tarbay Ede fordítása)

Ady Endre - Tatjána írt

 
  
Tünedező alkonyvilágnál
Olvasgatom a levelet...
Tatjána sír, sirat egy titkot
Egy vágyat, amely elveszett.
Úgy fáj nekem az, amit ő ír,
Könnye az én szívemre hull...
...És mégis, mégis levelének
Ujjongok mondhatatlanul.

Kis levelét kibontom százszor...
Tatjána sír, gúnytól remeg...
Oh, kinyilott, szűz leányálom,
Mennyivel tartozom neked!...
Tatjána sír,...Van még Tatjána,
Rajongógó lelkü, hófehér,
Aki szeret félőn, titokban,
Ki szeret - a szerelemért...

Tatjána sír. Siratja titkát,
Egy álmot, amely elveszett,
Egy titkot, melyet most vallott be
S melyet már régen érezett!
Közel voltam a kárhozathoz,
Mely felé asszonykéz dobott -
Az ő aggódó lelke volt tán,
Amely a szirten átfogott...

Én nem tudom, rózsás az arca
Vagy halvány, sápadt, vértelen,
Csak azt tudom, hogy lelke tiszta,
Szívében dal van s szerelem...
Én Tatjánám, ne félj a gúnytól,
Ne sirasd azt a levelet:
Megmentetted az én hitetlen,
Veszendő, bűnös lelkemet.

Zsefy Zsanett - Csendes biztató

Párnádba bújt a szó,
amolyan biztató.
Odakint fény szitált,
kertedbe csillag szállt.
Hajadba túrt a Hold,
sarlóján hintaló.
Fakó a képzelet,
ha nem érzékeled:
így érez mind, aki
boldog gyerek.

A parton hársfasor,
szelíden átkarol.
Hozzád indul a szó,
lelkeden elnyúló.
Amíg megérkezem,
magadtól kérdezed:
együtt leszel velem,
örök gyerek?

Sátrat húz ránk az éj,
nem zargat lámpafény.
Feketét ölt a csend,
kezeden elpihen.
Ha kell, nem kétkedem,
csak érted vétkezem,
de mint a pillangó
szárnyal a biztató:
együtt még szép lehet,
ami van, s ami lesz.

Éles Attila - Fogd a kezét

Adj oda bármit, égesd el magad,
mutasd meg minden
kagylóba zárt titkodat.
Kitárt karjaid közzé feszítsd az éji eget,
keress közös csillagképeket.
Homlokodon hozz egy csillagot,
nézzétek együtt, hogyan ragyog.
Fejtsd meg a szél mit dúdol
a kék hegyeken túlról.
Zúzd össze az időt
és mikor szilánkokra tört,
vegyél egy végtelen darabot,
tekerd körétek, mint egy szalagot.
Óceán mélyéről felhozott
titok-gyöngyeid fűzd láncra,
úgy akaszd a nyakába.
A végén, mikor már nem marad semmi,
lelkedet kell lábaihoz tenni.
Ha lehajol és érte nyúl,
te fogd a kezét.
Csak nézd, szótlanul.

Balázs László - Reggel

  

Szemem sem
nyitnám ki még,
csak várnék.
Most úgy vagyok,
hogy tőled kellene
a reggel.
Kezedből
elvenném
szelíden,
és könnyedén
hátralevő időm...

Nemes Nagy Ágnes

"Fény, fény, napfoltok, illatozó színek,
szívem helyén - ahogy szokás - virág.
- Még most az egyszer mindent megbocsátok,
de ezután már javulj meg, világ!

Pásztor Piroska - Sors

Távol a várostól elhagyott tanya áll,
ember nem jár erre, ide a madár száll,
dudvás, sűrűn benőtt a régi gyalogút,
pajkos szél ringatja a rozoga kaput.
Itt roskadt magába a nádfedeles ház,
őrködik felette egy hűséges akác.
Roggyant, görbe falak, esőtől lemállva,
ablakai vakon pislognak a tájra.
Gémeskút karjával az égre integet,
rég nem húzott ő fel friss, hűsítő vizet.
A szétrepedt vályú szomjazva kiszáradt,
repedéseiben zöld fű vetett ágyat.
Foghíjas kerítés nem védi a házat,
az enyészet, a csend uralja a tájat.
Nem volt mindig ilyen, lélegzett, virágzott,
ablakai előtt muskátli pompázott.
Gondosan nyírt füvén apró, boldog gyermek
csilingelő hangja verte fel a csendet.
A nagyszülők egy nap végleg elköszöntek,
égi ablakukba muskátlit ültettek.
A gyermek is felnőtt, messze vitte vágya,
s könnyes szemmel gondol a kicsiny tanyára.

Nagy Ágnes - A nap

Volt, hogy úgy éreztem
igazán boldog vagyok,
olykor azt hittem
a nap csak nekem kel föl.
Amikor pedig már
Te is bennem éltél,
biztos voltam abban, hogy
egész nap
jó idő lesz.

Kassák Lajos - Mozdulatlanul az időben

  
Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

Messze vagy már, s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

Seres Hajnalka - Csukd le szemed

Csukd le szemed, hallgasd, mit a szíved súg.
Felejts el mindent, csak figyeld és tudd,
A dallam, mit hallasz, a boldogságba vezet,
Kövesd és hidd el, van ki nagyon szeret...

Hallod a zenét, érzed a ritmusát,
Megannyi kis hangjegy lengi be a szobát.
Mind egy irányba, feléd mutat utat,
Ne nyiss ablakot mert elviszi a huzat...

Zárd inkább el mélyre és tartsd ott örökké,
Hamis hangok ne zavarhassak többé.
Boldogság, szerelem miénk lesz, s tudom,
A kis dallam szállni fog, s együtt messze repít minket...

Jószay Magdolna - Ne szólj...

Csitt, ne szólj, csak csendesen
nézd velem a Holdat kicsit…
ahogy visszatükröződik fénye rajtad,
arcodon ?? világítja meg saját arcom is.
Kezem a kezedben, szép ez a merengés,
s a csend is meghitt vallomás…
simítsd le arcomról a Hold fényét,
hisz túlárad a fény és nem számít most
égen-földön semmi más,
mert egyszerre látom szemedben
a tiszta, őszinte örömet és az
egyszer eljövendő
elmúlást